Mivel közpénzekből és pályázatokból fedezzük a megjelenést, nem vagyunk jelen a szabadpiacon, helyette néhány száz partnerünknek postázzuk az egyes lapszámokat a Kárpát-medence magyarok lakta településeire.

– Mik a legfőbb szerkesztői elveik, mennyiben összpontosítanak a környék kulturális, társadalmi mozgásaira? Milyen mértékben írnak, szerkesztenek szatmári és környékbeli olvasóknak a helyi vonatkozású témákról, és mennyire szól a lap a nagyvilágnak?

–A szatmári régióban átmeneti létformát élünk, ez leginkább a „között” bizonytalan és nyugtalanító érzésével azonosítható, túl vagyunk minden Európa számára fontos közigazgatási-szellemi központon: Bécsen, Budapesten, mostanában a schengeni határokon is. Nem nyugodhatunk bele, hogy távoli provinciának, szellemi perifériának tekintsenek bennünket, ezért megteremtjük a magunk kis centrumát a hozzá rendelhető illúziókkal együtt. Az így létrehozott centrumunk egyik fóruma a Sugárút – Szatmári műhely. Jellegükből és földrajzi-szellemi helyzetükből adódóan a megjelentetett folyóiratszámok egyszerre tükrözik az egyetemes és a regionális gondolatot. De közöl fordításokat is román és német nyelvből. Legfőbb szerkesztői elvünk: a szerzők, illetve a közlemények egyharmadának legyen szatmári kötődése, kétharmada pedig az olvasókat érdeklő egyéb téma változatos szerzői gárdától. Így tágítjuk a szellemi horizontot a szatmári olvasók előtt, miközben hírt adunk magunkról a nagyvilágnak. Megjegyzem, szatmáriságon a teljes történelmi Szatmárt értjük, azaz annak jelenkori romániai és magyarországi szeletét is.
A magunk módján átjárhatóvá tesszük az országhatárokat. Vendégszerkesztői vagyunk egymásnak a nyíregyházi Szemlével, kicseréljük tapasztalatainkat, ötleteket, és szövegeket cserélünk. Így értendő a Szatmári műhely alcím.

– Szépirodalom, műfordítás, történelem, képzőművészet egyaránt helyet kap a Sugárút hasábjain. Ha lehet ilyen fajta mérleget vonni, nagyjából egyforma arányban szerepelnek a lapban a különböző rovatok, vagy vannak „dominánsabbak”?

– Igyekszünk minden rovatot kitölteni a beérkező kézirat függvényében. A szépirodalmi rovatban két-két költőtől és prózaírótól közlünk szöveget, külön kiemelve a szatmári szerzőket (egy költőt és egy prózaírót), a műfordítások is itt jelennek meg. Erősségünknek tartom a tanulmányok, esszék, kritikák rovatot, szakterületemnél és ismeretségi körömnél fogva ide kapjuk a legtöbb szöveget. Itt előnyben részesítjük a szatmári és a partiumi régióhoz kötődő írókat és költőket, illetve a róluk szóló diskurzust. Szerzőink sokat foglalkoznak Ady Endrével, Móricz Zsigmonddal, Kaffka Margittal, Krúdy Gyulával, és nem eleget Dsida Jenővel, Páskándi Gézával, Szilágyi Domokossal, Láng Zsolttal és Kovács András Ferenccel. Több helyet kell adnunk az írókról és az irodalomról szóló beszédnek. A társművészet rovata mindig kötődik az illusztrációkhoz, Muhi Sándor sorra mutatja be a szatmári képzőművészeket kisesszéiben. De színházról, zenéről, filmről is közlünk tanulmányokat. Megemlítendő még a történelmi témákat és az eseményeket, valamint évfordulókat számontartó rovat.

– Sokat foglalkozott, foglalkozik gyermekirodalommal. A kortárs gyermekirodalom is helyet kap valamiképpen a Sugárútban?

– Gyermekirodalmi tanulmányaimat más fórumokhoz szoktam elküldeni. Főszerkesztőként nem sajátíthatom ki a folyóiratot, rossz érzéseket szülne. Természetesen szoktam benne közölni saját szövegeket, főleg emlékkonferenciákon elhangzott előadásokat, és van egy állandó szerkesztői rovatom, amely az aktuális lapszám valamelyik szövegéhez kapcsolódik könnyed eszmefuttatásként. A kortárs gyermekirodalomnak megvannak a maga folyóiratai, különösen jól tevékenykedik a kolozsvári Szivárvány és Napsugár. Értékes szövegeit olvassák és felhasználják volt óvónő- és tanítóképzős hallgatóim. A gyermekirodalmat értékelő kritika viszont nagy hiányossága a kortárs magyar irodalomnak, ebben lehetnénk úttörők is. Gondolkodom a kérdés felvetésén.

– A lap indulásakor azt nyilatkozta, a szerkesztők várják az olvasók visszajelzéseit, keresik azt az olvasói réteget, amely igényli a színvonalas irodalmat és képzőművészetet. Hogyan látja, sikerült három év alatt megtalálni ezt a réteget? És milyen helyet foglal el a lap a szatmári kulturális életben?

– Gazdagnak és színvonalasnak tartom a magyar nyelvterület folyóirat-palettáját. Általában mindegyiknek megvan a maga szerző- és olvasógárdája, néhányuk esetében a túlzott bezárkózás gettósodáshoz vezet. Igyekszünk színvonalas tartalommal és formával kiszolgálni azt a vékonynak mondható olvasói réteget, amely minket választ nyomtatott formában és internetes változatban. Szatmár kulturális életének csupán egyik színfoltja vagyunk, a színművészetnek, a képzőművészetnek, a zenének megvannak az elismert helyi intézményei, a Sugárút hasonló fóruma szeretne lenni az irodalomnak és a társművészeteknek, az alkotásra elkötelezett szellemnek.