Hermész kétórás ajándéküzenete: a nagyváradi közönség is megtekinthette a Kányádi Sándor verseiből összeállított műsort

A szó és hang ereje. A néhány napon belül ötvenedik születésnapját ünneplő budapesti Kaláka együttes és Bogdán Zsolt kolozsvári színművész •  Fotó: Facebook.com/Várad

A szó és hang ereje. A néhány napon belül ötvenedik születésnapját ünneplő budapesti Kaláka együttes és Bogdán Zsolt kolozsvári színművész

Fotó: Facebook.com/Várad

A Kányádira jellemző közérthető, emberközeli nyelven írott, elmondott és elénekelt, mélységeken és magasságokon átívelő gondolatait adta elő a hétvégén Nagyváradon a budapesti Kaláka együttes és Bogdán Zsolt kolozsvári színművész.

Molnár Judit

2019. november 03., 19:302019. november 03., 19:30

A Szűcs László vezette Várad kulturális folyóirat munkaközössége vállalta fel annak az eseménynek a megszervezését, amitől a halottak napi óhatatlan szomorúság feloldására tökéletes művészi élményt váró, érdeklődő nagyváradi közönség épp azt kapta meg, amit óhajtott. A békateknőből az első lantot készítő, a pásztorsípot és a betűvetést feltaláló ógörög mitológiabeli Hermészt idéző művészi összhangban két órán át élvezhettük az állami filharmónia koncerttermében Kányádi Sándor verseiből Vannak vidékek címen összeállított műsort.

A Kányádira jellemző közérthető, emberközeli nyelven írott, elmondott és elénekelt, mélységeken és magasságokon átívelő gondolatait a néhány napon belül (november 26-án) ötvenedik születésnapját ünneplő budapesti Kaláka együttes és Bogdán Zsolt kolozsvári színművész adta elő.

A műsort Bogdán Zsolt indította a Sörény és koponya „poéma két részben két epilógussal többszöri nekirugaszkodással” alcímmel gazdagított Kányádi-művel, már az első percekben azt az érzést keltve a hallgatóban, hogy ez tulajdonképpen a költő neki küldött, személyes üzenete.

Bogdán Zsolt önálló versműsorai – az Ady- és a Dsida-összeállítások – páratlan élményt nyújtanak, ugyanis nem játssza el a szöveget, nem szaval, nem gyönyörködik önnön hangjában, de nem is bratyizik a hallgatóval, hanem olyan egyszerűen beszél, mintha épp az őszintesége miatt rábízott nagyon fontos szavakat közvetítene.

Ekkor jutott eszembe az istenek hírvivőjeként is emlegetett Hermész, amikor pedig bejött a színre a Kaláka együttes négy tagja – Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs –, a színpadon már kint lévő hagyományos hangszereik mellé egyéb zeneszerszámokat is hozva, megerősödött a Hermész-képzetem.

Az ismert Volt egy fakatona vers eléneklésével indítottak, s a tökéletesen összesimuló kedves, játékos szöveg és zene hallatán arra gondoltam, mennyire nem véletlen a Kaláka és Kányádi Sándor éveken át tartó együttműködése, hiszen a szerző ismerte fel és fogalmazta meg olyan találóan a Kaláka-megzenésítések leglényegét:

Idézet
kimuzsikálják a Gutenberg óta könyvekbe száműzött versekből a maguk olvasata szerinti eredeti dallamot”.

S még végig sem gondoltam ezt a csodálatos összhangot, amikor felhangzott a költő és együttes sokszólamú „egy húron” pendülését erősítő, eredetileg szerelmes versnek íródott Két nyárfa költemény, melynek kezdő és zárószakasza tökéletesen leképezi a Kányádi–Kaláka-párost: „Én sem volnék, ha nem volnál, / ha te hozzám nem hajolnál, / te sem volnál, ha nem volnék, / ha én hozzád nem hajolnék. /…/ Ha nem volnék, te sem volnál, / én sem volnék, ha nem volnál. / Vagyunk ketten két szép nyárfa, / s búvunk egymás árnyékába.”

Az ötven év alatt született számtalan értékelés majd minden esetben kiemeli, hogy

a Kaláka önazonossága elképesztő változatossággal párosul: éppen annyi zenei stílusban képes hiteles előadásra, ahány stílusban a kiválasztott versek íródtak évszázadokon át.

Természetesen emellett mindig érvényesül az együttesre jellemző sajátos megszólalásmód, amit a négy énekhang, valamint a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka biztosít. A fél évszázad alatt harminc albumot jelentettek meg, mintegy ezer dal hangzott el a sok-sok ezer koncert során kül- és belföldön egyaránt. 2000-ben Kossuth-díjjal, 2004-ben Prima Primissima, 2014-ben pedig Magyar Örökség díjjal jutalmazták a hosszú évek alatt folyamatosan szerzett művészi élményt. Köszönet a Várad folyóiratnak, hogy megörvendeztették a nagyváradiakat ezzel a csodás „hermészi ajándék üzenettel”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás