Játékos ötletek triatlonja a nagyváradi könyvmaratonon

Ha a mai napig értékeljük Pi­erre de Coubertinnek az ókori olimpiai játékok fel­élesztésekor elhangzott gondolatát, miszerint a versenyekkor nem a győzelem, hanem a részvétel számít, akkor ugyanez elmondható a 11. Nagyváradi Könyvmaraton záróakkordjául kitalált, háromszor három ismeretlent hordozó, Drámakihívás címen drámai ötletek versenyeztetését bemutató esemény kapcsán is. Bár a sport egészében és legapróbb részleteiben is nagyon távol áll tőlem, ám a sportszerűség, a fair play igazán közeliek, valószínűleg ezért ugrott be a triatlon sportfogalom. A háromszor három „ismeretlen”, a játékot felvállaló szerzők – Demény Péter, Lovassy Cseh Tamás és Bíró Árpád Levente – a szervezők által összeállított témakörök közül kisorsolták a nekik „járót”, majd ugyancsak sorshúzással a jelenetben játszó színészeket.

Huszonnégy óra állt rendelkezésükre a megíráshoz, majd kisorsolták a rendezőket is, akiknek szintén 24 óra alatt kellett színpadképessé varázsolniuk a szöveget.

Magyarán: ez a hármas játékötlet nem csupán újszerű és dicséretes, de a hajdani commedia dell’arte itáliai nagymestereinek is a becsületére válhatott volna.

Az eseményt közösen szervező Várad folyóirat, Holnap Kulturális Egyesület és a Szigligeti Színház képviselői, Péter I. Zoltán helytörténész részvételével, az Ady-legendáriumból vett témaköröket bocsátották sorsolásra. A témát körülíró munkacímek láttán máris elkezdtem háborogni, hiszen Demény Péternek Ady és Dénes Zsófia jegyességét, Lovassy Cseh Tamásnak Ady látogatását egy párizsi jósnőnél, Bíró Árpád Leventének pedig a Budapesti éjszakák Adyval a Három holló kocsmában témát dobta ki a szerencse. A sorsolásra bízott ismeretlen tényezők között az egyetlen biztos pont és egyben háborgásom kiváltója is Ady Endre volt, gondolván, hogy ismét győzött az esztétikum fölött a bulvárszellem, és a költő Ady úrfelmutatása helyett egy kocsmázó-nőző celeb bemutatására futotta csak az ötlettárból. De mea culpa, mea maxima culpa: újfent bebizonyosodott, miszerint érdemes megfékezni harcos természetem, és csak akkor ítélkezni, miután a bizonyítékok birtokába jutottam.

A szombat esti előadáson ugyanis kiderült, szó sincs a költő elsikkasztásáról a városi legendák hőse javára (hogy ne emlegessünk pletykálkodást), épp ellenkezőleg:

mindhárom jelenetben – Bölöni György könyvcímét idézve – az igazi Ady, a korszakalkotó, az ellenfelek alaptalan vádaskodásai ellen ma is ragyogóan éles és telibe találó fegyverül szolgáló verseket alkotó költő került.

Nem mentegetni akarom a már említett, teljesen fölöslegesnek bizonyult elődühöngésemet, hiszen a háborgásomnak épp csak az a mozzanata bizonyult igaznak, hogy triatlonra gondoltam, melynek során a három összetevő sportág nem egymással szemben állva versenyez, hanem csodás összhangban egyetlen versenyszámot képviselnek. Nem is lett volna értelme semmiféle versengést szabniuk a szervezőknek, hiszen épp a három alkotói egyéniség, stílus és felfogás bizonyította Ady nagyságát, akit semmiképpen sem lehet kizárólag ilyen, olyan vagy másmilyen szemszögből nézni, ítélni vagy – uram bocsá’ – elítélni.

Elsőként Lovassy Cseh Tamás (elcsété) Projekt B 111 című „kísérlete egy felvonásban” került színre Mátyás Zsolt Imre rendezésében, Tőtős Ádám, Tasnádi-Sáhy Noémi, Firtos Edit és ifj. Kovács Levente több szerepet is felvállaló alakításában. A manapság gyakran hallott genetikai – DNS-, illetve őssejtalapú – kísérleteket némileg parodizáló írás lényege, hogy bármilyen nagy tudósi munkát is vessenek be az újjáteremtésbe, a manipulált mesterséges intelligencia nem képes meghaladni az eredeti zsenialitást.

Bíró Árpád Levente írását Apokrif Ady-versek – avagy a költő szíve helyén átmeneti zengeráj üzemel címen Hunyadi István rendezte, Román Eszter, Pitz Melinda, Balogh Attila és Csatlós Lóránt remek alakítására alapozva és állítva a középpontba azt az öröknek mondható konfliktushelyzetet, ami a független, saját fejével gondolkodó alkotó művész és az alkotásra ráépülő, belekapaszkodó, önkényeskedő manipulátor közt adódik.

A performansznak vagy akár a 70-es évek elején divatossá vált happeningnek is mondható drámai ötlettriatlont Demény Péter Legénylakás című jelenete zárta, Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében,

Ady életéből egy pillanatot ragadva meg, az állítólag huszonnégy órán át érvényben lévő jegyességét Dénes Zsófiával. A pergő ritmusú, drámai tömörségű jelenet nem is annyira a rövid kapcsolatról szólt, hanem két különböző alkotói egyéniség, Ady és Balázs Béla barátságon alapuló összecsengő véleményéről az életet és halált egyaránt meghatározó szerelemmel kapcsolatosan. Gidófalvi Imola, Szotyori József és Kovács Enikő nagyon jól eltalálta a rájuk osztott karakter lényeges vonásait, Kardos M. Róbertnek viszont megadatott nagyszerűen bizonyítania, hogy egy ember megítélése – legyen az férfi vagy nő – a belsőből fakadó szavain és tettein, nem pedig a parókán vagy sminken múlik.

Nagyon jó ötlet volt Ady és Csinszka szimultán eljátszása.

Végezetül, vállalva az önismétlés ódiumát, üdvözölném a commedia dell’arte improvizációs hagyományainak felelevenítését, sőt megkockáztatom egy most elindított hagyomány üdvözlését is, ilyen fokú művészi élményben reménykedve a következő évi könyvmaratonon ismert vagy kevésbé ismert Ady-versek drámai magjának kibontása révén, a mostani jelenetek megírásához és bemutatásához hasonló módszerekkel.