Látványterv. Marosvásárhely új szív-érrendszeri és transzplantációs intézete is a helyreállítási program keretében épül fel
Fotó: Egészségügyi minisztérium
Románia lezárta a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal az országos helyreállítási tervének (PNRR) felülvizsgálatáról – jelentette ki csütörtökön Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter. Erdélyben négy új kórház épülhet a helyreállítási terv keretében.
2025. július 31., 17:182025. július 31., 17:18
A tárcavezető sajtótájékoztatóján elmondta, a PNRR újratárgyalása tavaly augusztusban kezdődött el, az azóta eltelt egy évben tisztázni kellett, hogy mely projekteket tudja befejezni az ország 2026 augusztusáig, meg kellett indokolnia a késéseket, illetve ismertetnie kellett a PNRR végrehajtásának felgyorsítására hozott intézkedéseket. A miniszter ismét hangsúlyozta, hogy a helyreállítási alap vissza nem térítendő forrásaiból Romániának járó 13,57 milliárd euróból „egy eurót sem fog elveszíteni az ország”, a kedvezményes hitelből pedig 8,01 milliárd eurót hívhat le az eredetileg megszabott 15 milliárdból.
Ugyanakkor a kolozsvári, a craiovai, a besztercei, egy Ilfov megyei és a nagyszebeni kórház mellett bekerült a helyreállítási tervbe egy bukaresti, egy konstancai kórház, illetve a marosvásárhelyi szív-érrendszeri és transzplantációs intézet (IUBCvT) is. A nyolc kórház építésére, illetve felújítására szánt teljes összeg 535 millió euró, amelyből 260 milliót a projektbe utólag bevont három intézményre szánnak.
A középületek energiahatékonyságának növelését célzó Felújítási hullám elnevezésű program 180 millió eurós támogatásban részesül, víz- és csatornahálózat-építésre pedig 400 millió eurót különítettek el – magyarázta Dragoș Pîslaru miniszter. A tárcavezető szerint két új beruházás is bekerült a helyreállítási tervbe: 183,6 millió eurót költhetnek 1200 mentőautó vásárlására, és 100 millió eurót biztosítanak a Beruházási és Fejlesztési Bank tőkésítésére.
Az Európai Bizottságnak 2026. december 31-ig teljesítenie kell a kifizetéseket a tagállamoknak a helyreállítási tervek 2026. augusztus 31-ig megvalósított célkitűzései alapján – jelentette ki szerdán az EB egyik szóvivője.
Dragoș Pîslaru azt is elmondta, jövő héten emlékeztetőbe foglalják a felsorolt projekteket, augusztusban pedig összeállítják a dokumentációt, amelyet az EB elé terjesztenek jóváhagyásra. Szeptemberben a PNRR-be foglalt célkitűzések és mérföldkövek egyszerűsítése kapcsán is megállapodásra juthatnak az Európai Bizottsággal, és ha minden a tervek szerint halad, az uniós pénzügyminisztereket tömörítő tanács (Ecofin) október 20-i ülésén jóváhagyja a román helyreállítási terv felülvizsgált változatát. Miután ez megtörténik, az ország benyújtja a negyedik kifizetési kérelmét, és decemberben megkaphatja az ehhez rendelt összeget – tette hozzá a miniszter.
A Krónikában nemrég beszámoltunk arról, hogy tucatnyi romániai, köztük számos erdélyi autópálya-szakasz marad az országos helyreállítási terv (PNRR) részeként odaítélt európai uniós támogatás nélkül. Miközben eddig bizonyos projektek lassúsága okozott aggodalmakat, kiderült, hogy a finanszírozási listáról kihúzott sztrádaszakaszok jelentős része a közbeszerzési eljárás során elkövetett szabálytalanságok miatt bukja el az autópálya-építésre előirányzott EU-s pénzt – csakúgy, mint korábban a kolozsvári metró. Miközben a civil társadalom a fejét fogja, a politikusok tovább ígérgetnek.
Tucatnyi romániai, köztük számos erdélyi autópálya-szakasz marad az országos helyreállítási terv (PNRR) részeként odaítélt európai uniós támogatás nélkül.
A szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 2025 júniusában a májusival egyenlő 5,8 százalékos munkanélküliségi rátát regisztráltak Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Royal FrieslandCampina N.V. eladja a Napolact márkát, illetve a kolozsvári és marosvásárhelyi gyárai a magyar Bonafarm Groupnak – értesült az Economica.net. A tranzakcióra azonban még a Versenytanácsnak is rá kell bólintania.
Romániában épít gyárat a német repüléstechnikai vállalat, a Diehl Aviation – adta hírül a Profit.ro gazdasági portál.
Akár 15 százalékos villanyszámla-csökkenést remél Bogdan Ivan energiaügyi miniszter attól az átfogó intézkedéscsomagtól, amelynek három fő pillérét szerdán ismertette.
Egyre több ázsiai vendégmunkást foglalkoztató romániai munkáltató szembesül egy kényes és gyakran nem egyértelmű jogi problémával: mi történik abban az esetben, ha egy nem uniós állampolgár illegálisan elhagyja Romániát?
A koalíciós pártok szerdai ülésükön úgy döntöttek, hogy a második reformcsomagot a költségvetés-kiigazítás után, augusztus folyamán fogadják el – nyilatkozták az Agerpresnek politikai források.
A Hidroelectrica, Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, amely egyben legalább 600 000 háztartási ügyfél számára áramot is szolgáltat, az idei év első hat hónapjában kevesebb energiát termelt, mint amennyit értékesített.
Ilie Bolojan kormányfő kedden kijelentette, hogy a fejlesztési minisztériumnak az Anghel Saligny közművesítési programra elkülönített költségvetése gyakorlatilag kimerült. A PSD ragaszkodik a beruházások folytatásához.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
szóljon hozzá!