Továbbra sem jutott közös nevezőre az Akadémia és a magyar kormány a kutatóintézet-hálózatról

Lovász László MTA-elnök és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter •  Fotó: Mta.hu/Szigeti Tamás

Lovász László MTA-elnök és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter

Fotó: Mta.hu/Szigeti Tamás

Az MTA közgyűlése nagy többséggel úgy döntött, hogy az akadémia szervezetén belül szeretnék tartani a kutatóintézet-hálózatot – mondta Lovász László elnök hétfőn Budapesten. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter viszont azt mondta, hogy továbbra is az akadémián kívül képzelik el az intézethálózat működését.

MTI

2019. május 06., 18:292019. május 06., 18:29

2019. május 06., 18:412019. május 06., 18:41

A miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az MTA 191. közgyűlésén megjelent több mint 400 köztestületi tag 77 százaléka támogatta azt a javaslatot, hogy az intézethálózat továbbra is az MTA szervezetrendszeréhez tartozzon. Lovász László hozzátette: a közgyűlés döntött egy új vezetési struktúra létrehozásáról is a kutatóintézet-hálózat élére, amelyet egy irányító testület alá rendelnének.

Mint mondta, elfogadták a tagok, hogy az irányító testület elnöke az innovációs és technológiai miniszter és az MTA elnökének közös javaslatára a miniszterelnök által kinevezett személy legyen.

„Ezzel, úgy vélem, a kormánynak azt az igényét, hogy az intézethálózat irányítására megfelelő befolyása legyen céljainak és igényeinek érvényesítésére, megvalósítottuk” – hangsúlyozta az elnök. Hozzátette: a közgyűlés harmadik határozata az irányítótestület összetételében az MTA, a kutatóintézet-hálózat és a kormány egyharmad-egyharmad-egyharmad arányú delegálási jogát rögzítette.

„A negyedik határozat a finanszírozás kapcsán azt rögzítette, hogy az intézményhálózat megfelelő finanszírozás nélkül nem tud működni, tehát alapfinanszírozásra szükség van, legalább a jelenlegi szinten” – mondta Lovász László, hozzátéve: a közgyűlés megbízta az elnökség vezetőit azzal, hogy folytassanak további tárgyalásokat az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM). A közgyűlés elfogadott egy határozatot arról is, amelyben a tagok azt fejezték ki, hogy nem tartják elfogadhatónak a „kényszerítésnek azokat a módszereit, amelyekkel a minisztérium élt”.

Palkovics László a közgyűlés által hozott határozatokat úgy értékelte: a kormány álláspontja nem változott, továbbra is az MTA-n kívül képzelik el az intézethálózat működését, így a hétfői közgyűlésen hozott döntések nagy része ennek nem felel meg, de az átalakítás részleteiről továbbra is tárgyalni fognak. Kijelentette: a kormány szándéka az, hogy a finanszírozás mértékét jelentősen emelje, de nem abban a formában, ahogyan az MTA közgyűlése azt elképzeli.

Palkovics László megjegyezte: „nem jutottunk sehova sem”, ezért további tárgyalásokra van szükség, amelyeket már a héten megkezdenek. Beszélt arról is, hogy mindenképpen törvénymódosítást kell kezdeményezni és a tárgyalásoktól függ, hogy ez milyen gyorsan fog megtörténni. A miniszter az MTA ingó és ingatlan vagyona kapcsán feltett kérdésre azt mondta: az akadémia vagyonát semmilyen módon nem érintenék a szervezeti változások, csak a köztestület vagyonának használatáról kellene egyeztetni.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban

Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban
2025. július 18., péntek

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban

Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban
2025. július 18., péntek

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök

Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök
2025. július 18., péntek

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen

Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen
2025. július 18., péntek

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt

Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt
2025. július 18., péntek

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben

Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben
2025. július 18., péntek

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat

Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat
2025. július 18., péntek

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást

Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást
2025. július 17., csütörtök

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek

Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek
2025. július 17., csütörtök

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését

Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését