Archív felvétel
Fotó: Vatican News
Ferenc pápa negyedik enciklikája csütörtökön jelenik meg, és szemléletváltást sürget a világ mai kihívásaival szemben – közölte a Vatikán.
2024. október 23., 13:412024. október 23., 13:41
Ferenc pápa júniusban jelentette be, hogy következő enciklikáját a Jézus Szentséges Szíve iránti tiszteletnek szenteli. Hozzátette, hogy
Az enciklika a római katolikus egyházfőnek egy meghatározott témát feldolgozó körlevele, amelyet a világ püspökeihez és rajtuk keresztül a papsághoz, valamint a hívekhez, gyakran minden jóakaratú emberhez intéz.
A 2013 márciusában megválasztott pápának ez a negyedik enciklikája.
A hivatalos vatikáni tájékoztatás szerint Ferenc pápa enciklikája az október 27-én véget érő püspöki szinódus utolsó napjaiban jelenik meg, kevesebb mint két hónappal a december 24-én kezdődő jubileumi szent év előtt.
A Vatikán News hírportál előzetes bemutatása szerint az enciklika a világ globális kihívásaira igyekszik reagálni a háborúk, társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek, a korlátok nélküli fogyasztói társadalom, valamint olyan technológiai fejlődés közepette, amely mind az emberi természet alapértékeit gyengíti. A kihívások az egyház küldetését és szerepvállalását is érintik.
„Úgy tűnik, a világ elveszítette a szívét” – mondta Ferenc pápa az enciklika bejelentésekor.
A dokumentum a Jézus Szíve iránti tisztelethez kapcsolódó ünnepségsorozathoz kötődik, amely 2023 decemberében vette kezdetét és jövőre, vagyis a jubileumi szent év júniusában zárul le.
Alacoque Mária Margit nővér 1673 és 1675 közötti látomásairól van szó: Jézus megjelent a francia apácának, és rábízta a küldetést, hogy az egész világon terjessze Jézus szeretetét.
Jézus Szívének szentelt enciklikát XII. Pius pápa is 1956-ban Haurietis Aquas (Merítseket a vízből) kezdettel.
Ferenc pápa az első enciklikáját 2013-ban XVI. Benedekkel közösen írta Lumen fidei (A hit fénye) kezdettel. 2015-ben a teremtett világ védelméről írt „zöld” enciklika a Laudato si’ (Áldott légy) következett, majd a Fratelli tutti (Mindannyian testvérek) 2020-ban.
A Szent Ferenc által írt Naphimnusz legismertebb verssoráról kapta címét Ferenc pápa második enciklikája, amelynek témája a teremtett világ védelme – közölte a Vatikán.
Magyarul is olvasható XVI. Benedek pápa első enciklikája a Vatikán honlapján – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!