Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a párt megemlékezésén a budapesti Széna téren az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Zsinórmértéknek, nemzeti minimumnak nevezte 1956-ot a Tisza Párt elnöke pártjának a forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából Budapesten, a Széna téren rendezett megemlékezésén.
2024. október 23., 20:372024. október 23., 20:37
2024. október 23., 20:392024. október 23., 20:39
Magyar Péter kijelentette, arra a Magyarországra kell hasonlítanunk, amely az összefogást választotta, és kimondta, hogy elég volt az elnyomásból. „Ma ugyanúgy történelmet írunk, ezzel az elszántsággal, erővel vágunk neki az előttünk álló, szűk másfél évnek” – tette hozzá. Az MTI szerint az mondta, a legkeményebb hatalom is meghátrál, ha látja, hogy kellőképpen erős ellenféllel áll szemben.
A 24.hu portál összefoglalója szerint Magyar Péter pártelnök azt mondta: Orbán Viktorék becsapták a magyarokat, korábban őt is. Azt is közölte, hogy megkezdik az ország leendő vezetőinek a kiválasztását, nemcsak képviselőjelöltek, de szakértők jelentkezését is várják, a leendő kormányprogramjuk alapjáról pedig társadalmi párbeszédet kezdenek. A portál egyébként arról is beszámolt, hogy
A 21 Kutatóközpont által készített felmérés szerint a Tisza 42, a Fidesz 40 százalékon áll a választásukat biztosra ígérő, pártot választani tudó szavazók között. Az ötszázalékos parlamenti küszöböt rajtuk kívül csak a Mi Hazánk (5 százalék) tudná megugrani – ha most vasárnap tartanák az országgyűlési választást, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Demokratikus Koalíció 4–4 százalékot kapna.
Nekünk 1956 tanulsága az, hogy csak egyetlen dologért, Magyarországért és a magyar szabadságért szabad harcolnunk – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján tartott ünnepségen szerdán Budapesten.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
szóljon hozzá!