Gyermekek válságövezetben. Az ukrajnai háborúra is kitér a jelentés
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Rekordszámú, több mint 470 millió gyermek – azaz a világon élő gyermekek csaknem 19 százaléka – él válságövezetben az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) legfrissebb, pénteken közzétett jelentése szerint, amelyben hozzáteszik, hogy további 47 millióan kényszerültek elmenekülni otthonaikból.
2024. december 30., 15:302024. december 30., 15:30
A jelentésben az ausztráliai székhelyű Institute for Economics and Peace (IEP) kutatóintézet által összeállított GPI-mutatóra (The Global Peace Index) hivatkozva aláhúzzák, hogy a második világháború óta soha nem volt ennyi konfliktus a világban, példaként említve a Gázai övezetet, Ukrajnát, Mianmart, Haitit és Szudánt.
„2024 szinte minden tekintetben egyike volt a legrosszabb éveknek a válságövezetben élő gyermekek számára az UNICEF 78 éves fennállása óta” – jelentette ki Catherine Russell, a szervezet ügyvezető igazgatója, aláhúzva, hogy a harcok sújtotta térségekben élő gyermekeket a többi között az egészségügyi szolgáltatások, például oltások hiánya és az alultápláltság fenyegeti, de sokan meg is halnak vagy megsebesülnek a harcokban, a lányokat pedig szexuális erőszak is gyakran éri.
Ez utóbbival kapcsolatban a jelentésben figyelmeztetnek arra, hogy Haitin 1000 százalékkal nőtt a gyermekek ellen elkövetett, bejelentett szexuális erőszakcselekmények száma, valamint hangsúlyozzák, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek aránytalanul nagy mértékben vannak kitéve erőszakos cselekményeknek.
A jelentésben kitérnek továbbá a konfliktuszónákban élő gyermekek rossz mentális állapotára is, amelyet szeretteik elvesztése, az erőszaknak való kitettség és otthonaik megsemmisülése okoz, valamint az ezen állapot következményeire, a többi között depresszióra, rémálmokra és esetleges agresszív viselkedésre is.
„Ez nem válhat normálissá” – figyelmeztetett Russell, hozzátéve: nem szabad hagyni, hogy egy teljes generáció váljon az ellenőrizetlenné váló konfliktusok járulékos áldozatává.
Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.
Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.
Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.
Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.
Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.
Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.
Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.
Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.
Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.
szóljon hozzá!