Fotó: Erica Firpo/Twitter
Sürgősségi zárlat lépett életbe a tízmilliós Lombardia tartományban péntek nulla órától a koronavírus-variánsok terjedése okozta vészhelyzet miatt. Olaszország többi részén is folyamatosan szigorítanak a korlátozásokon.
2021. március 05., 12:142021. március 05., 12:14
Az intézkedés egyelőre március 14-ig érvényes. A tartomány területe úgynevezett sötét narancssárga színű járványfokozatba lépett át, ami a vendéglátás újbóli egésznapos lezárását jelenti, valamint az iskolákat is bezárták a bölcsődék egyedüli kivételével.
A vírusvariánsok, elsősorban a nagy-britanniai mutáció erőteljesen Brescia és az egymilliós Milánó térségében terjed. A Scala milánói operaház bejelentette, hogy 35 balett-táncosa betegedett meg, további hárman a kórus tagjai közül és két sminkes is. A Scala tavaly március óta zárva tart, de előadásokat vesznek fel internetes közvetítésre. Novemberben a kórus ötven tagja kapta el az új típusú koronavírust.
Piemont tartomány magától döntött erről, és leállította a tantermi oktatást. Bologna városa csütörtöktől vált vörös, vagyis kiemelten járványveszélyes térséggé, és karantén alá került. Emilia Romagna tartomány egésze is zárás előtt áll, „a zárás az egyetlen eszköz, máskülönben a járványhullám elsodor bennünket” – mondta a régió elnöke, Stefano Bonaccini.
A déli Campania kormányzója is Nápoly és az egész tartomány lezárását sürgette.
A járványadatok tükrében szombattól további régiókat zárhatnak le, közöttük a főváros, Róma körüli Laziót is.
A szigetre érkezőket hétfőtől gyorstesztnek vetik alá.
A koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma csütörtök este elérte a 98 974-et. A járvány első, tavaly tavaszi hullámában, február vége és június között több mint 33 ezren haltak meg.
António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken felszólította az izraeli hadsereget, hogy ne terjessze ki a Gázai övezetben fekvő Rafah városa ellen indított támadását, mert az humanitárius katasztrófához vezet.
Az Egyesült Államok 400 millió dollár értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
Az ENSZ Közgyűlés határozatban szólította fel a Biztonsági Tanácsot pénteken, hogy vizsgálja felül korábbi elutasító döntését a palesztin állam elismeréséről, és tegye lehetővé, hogy Palesztina az ENSZ 194. tagállama legyen.
Az orosz megszálló erők jelentősen növelték támadásaikat a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, ahol heves harcok folynak, főként a régió északi, orosz határ menti része van veszélyben – közölte Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója pénteken a Telegramon.
Nyugat-Európából luxuskocsit elkötő, és az alvázszámát meghamisító romániai autótolvajt tartóztatott le Ártándnál a magyar határrendőrség.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette csütörtök este, hogy „ha Izraelnek egyedül kell helytállnia, akkor egyedül fog helytállni”, válaszul Joe Biden amerikai elnök fegyverküldeményeket befagyasztó döntésére.
Ukrajna képes lesz hatástalanítani az orosz offenzívát, ha szövetségesei növelik a fegyverszállításokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet felfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel amiatt, hogy utóbbi elindította szárazföldi támadását a Gázai övezet déli határán található Rafah város ellen.
Jelen pillanatban 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában, csütörtökön Budapesten.
A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.
szóljon hozzá!