Fotó: Videófelvétel
Egy fiatal férfi meghalt, legalább négy másik ember pedig megsebesült egy merényletben péntek este Tel-Aviv központjában – közölte az izraeli mentőszolgálat.
2023. április 08., 08:572023. április 08., 08:57
A mentők szerint az áldozatok külföldi állampolgárok, az elhunyt férfi olasz. A rendőrség polgári személyek ellen elkövetett terrormerényletnek nevezte a cselekményt.
A Kan rádió jelentése szerint a támadó egy gépkocsival járókelők közé hajtott, kiszállt a járműből és lövöldözni kezdett, majd a rendőrök ártalmatlanná tették.
Meghalt vasárnap a világ negyedik legmagasabb hegycsúcsa, a nepáli Lhoce megmászása közben Vágó Barna Zsolt alpinista – írja a mászást szervező cég bejelentése alapján a Reuters.
A Hamász iszlamista terrorszervezet az amerikai The Wall Street Journal birtokába jutott dokumentum szerint azzal a céllal indított támadást 2023. október 7-én Izrael ellen, hogy megtorpedózza a zsidó állam és Szaúd-Arábia kapcsolatainak rendezését.
Izrael vasárnap kiterjedt szárazföldi hadműveletet indított Gázában az intenzív légi hadjárat mellett, amely a terület egészségügyi tisztségviselői szerint több mint 100 ember halálát okozta az éjszaka folyamán.
Az amerikai külügyminiszter szerint talán az egyetlen mód az orosz-ukrán megrekedt békefolyamat kimozdítására a közvetlen egyeztetés Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között, ami hétfőn történhet meg.
Az első fordulóhoz hasonlóan a Nyugat-Európában élő románok ezúttal is inkább George Simiont támogatták, míg Közép-Európában és a világ többi részén Nicușor Dant támogatta a szavazópolgárok többsége – derül ki az Állandó Választási Hatóság adataiból.
Sulyok Tamás köztársasági elnök vatikáni találkozójuk során arra kérte XIV. Leó pápát, hogy amint teheti, látogasson el ismét Magyarországra.
Hitetek és örömötök szolgája akarok lenni – mondta XIV. Leó a péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmisén vasárnap a vatikáni Szent Péter-téren, hangsúlyozva, hogy a péteri szolgálat két dimenziója a „szeretet és az egység”.
Romániai idő szerint vasárnap 13 óráig több mint 1 millió román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás második fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Romániai idő szerint szombaton 22 óráig több mint 700 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás második fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Donald Trump amerikai elnök szombaton a Truth Social nevű közösségi oldalán bejelentette, hogy hétfőn telefonon tárgyal Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború leállításáról.
szóljon hozzá!