Székely Blanka televíziós újságírót (balra) az EMKE nemrég Janovics Jenő-díjjal tüntette ki
Fotó: MTI/Kiss Gábor
Újságíró, műsorvezető, világutazó, családanya a Kolozsváron élő Székely Blanka, akit az EMKE nemrég Janovics Jenő-díjjal tüntetett ki. A fiatal televíziós szakember sokrétű munkájáról, szakmai kihívásokról, példaképekről beszélt a Krónikának.
2022. június 04., 08:502022. június 04., 08:50
2022. június 04., 09:532022. június 04., 09:53
– Nemrég megkaptad az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Janovics Jenő-díját „a közművelődési és kulturális életünkről szóló számos tudósításért, erdélyi magyar médiavalóságunk rugalmas, kreatív és jövőbe mutató formálásáért”. Te hogyan értékeled az elismerést?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esik jól. Azt is jó érezni, hogy ha az ember lánya szívét-lelkét beleteszi a munkájába, annak van eredménye. A díj neve külön elismerés számomra, mivel Janovics Jenő amellett, hogy egy Szamos-parti Hollywoodot teremtett Kolozsváron, kiváló színész és rendező is volt, sokszínű, vibráló egyéniség, az a fajta ember, akiért a fél karomat adnám, hogy visszalépve az időben, megismerhessem. Úgy tűnik, hogy ha a nevével összefüggésbe hozhatott valamiért az EMKE, kölcsönös a szimpátia akkor is, ha még nagyon távol állok attól, amit ő letett az asztalra.
– Sokrétű munkát végzel: a kolozsvári Video Pontes stúdió munkatársaként tudósítasz és riportokat készítesz a magyar közszolgálati médiának, műsort vezetsz a Székelyhon Nézőpont című mozgóképes rovatában, az angol nyelvű Transilvanianow.com portál újságírója voltál, tanítasz a nemzeti tehetséggondozó program keretében, ezenkívül két kisgyerek édesanyja is vagy. A munkáid közül melyikkel tudsz a legjobban azonosulni?
– Nincs sorrend, de nyilván a gyereknevelés nem is tartozik ebbe a felsorolásba. Azt, ha nem végzem lelkiismeretem szerint, és mondjuk egy-két napig nem jut elég időm anyaként jelen lenni, rögtön kibillent az egyensúlyomból, és biztos, hogy úgy szervezem a dolgokat, hogy pótolhassuk az elmaradást.
Fotó: Bethlendi Tamás
A tudósítói munka miatt sokat vagyok terepen, emberekkel, történetekkel találkozom, az angol nyelvű újságírás régi álmom volt, és számomra kihívás is egyben. A műsorvezetés a mérhetetlen kíváncsiságomat elégíti ki, a tanítás pedig segít rendszerezni a dolgokat, gondolatokat, és nyilván nagy lelki elégtétellel is jár.
– A felsorolt tevékenységeid mellett kevesen tudják rólad, hogy műfordítóként dolgozol, novellákat és regényeket fordítasz angol nyelvre. Milyen jellegű írásokat ültetsz át egyik nyelvről a másikra, és milyen kihívásokkal találod szembe magad?
– A fordítást a nem létező szabadidőmben művelem, tehát az alvási időm rovására megy, mégsem tudok ellenállni, amikor jön egy-egy újabb felkérés. Fordítottam versesköteteket, novellákat és regényt is. Hatalmas élvezetet jelent, amikor minden kreativitásomat és filológusi készségemet be kell vetnem, hogy ráérezzek szavak, kifejezések árnyalati különbségeire ahhoz, hogy a legmegfelelőbbet ki tudjam választani.
Fotó: Bethlendi Tamás
Ez azért van, mert esetenként a magyar nyelv színesebb, árnyaltabb, ezért például szójátékokat átültetni más nyelvre, kész öngyilkosság. Kolozsvári szlenget azonban már fordítottam. Ez volt az első fordításom, Márkus Barbarossa János Fidelius című regénye, ami különösen kedves is volt a lelkemnek, mivel imádott egyetemi tanáromról, jó barátomról, Bréda Ferencről szólt. Az sem volt mellékes, hogy anyagilag is megérte kínlódni, 13 éve ugyanis János honoráriumából vásároltam az első autómat.
– Ennyi tevékenység több embert igényel. Hogyan sikerül lemenedzselni ezt a rengeteg munkát? Honnan kapod mindehhez az energiát?
– Nehezen, egy csomó szervezést igényel. Édesanyám besegít párórányit a két és fél éves kisfiammal, de délutánra mindennek meg kell lennie, mivel az az idő a gyerekeké. Van úgy, hogy forgatásra is viszem őket, amennyiben olyan egy esemény, hogy ők is élvezhetik. Ez idővel egyre könnyebb lesz, mert maguktól is jönni akarnak majd.
Régebb a nyaralás is felfedezőút volt, amióta a gyerekek megvannak, folyamatosan tanulom azt, hogy lassabban élni is jó.
Műfordítóként is dolgozik, főként novellákat és regényeket fordít angol nyelvre
Fotó: Bethlendi Tamás
– 2008-ban, a színművészeti utolsó évében már hetente ingáztam Marosvásárhelyre – hazaköltözni nem voltam hajlandó –, hogy részese lehessek az Erdély Tv indulásának. Nagyon izgalmas feladatnak tűnt nekem, és az is volt. Jó csapat alakult ott ki, kísérleteztünk, sokat hibáztunk és nevettünk.
A minap egy széki forgatáson a Kossuth-díjas, 84 éves Korniss Péter fotóriportert csodáltam terepmunka közben. Agyba-főbe fotózta már az elmúlt hatvan évben a székiek életmódját, az ott készített munkái világhírűek, tehát már valószínűleg önmagát sem tudja überelni, és mégis ott pörgött a tömegben, leste az objektíven keresztül az elkapható emberi pillanatokat. Azt kívánom magamnak, hogy az ő korában hasonlóan legyek jelen az életemben.
Fotó: Bethlendi Tamás
– Rengeteg ilyen van. Azok a közösségükért élő erdélyi emberek, akikről magazinos portrét készítettem, mind nagyon szép forgatási emlékek maradnak. De ugyanúgy élvezem, amikor egy-egy nagy zenei fesztivál pörgésében a kedvenc zenészeimmel interjúzhatok a backstage-ben (színfalak mögött – szerk. megj.). Ugyanígy, amikor a Nézőpont műsorába készül egy-egy beszélgetés, amiért több száz kilométert utazunk az operatőrökkel, és a meghívott saját életterében forgatunk, az mindig jó buli.
– Véleményed szerint mitől lesz jó egy televíziós riport, műsor? A szakmai tudáson kívül mi az a titkos összetevő, „fűszer”, ami nem hiányozhat egy anyagból?
– Az emberek a történeteket és az őszinte beszédet szeretik. Amikor élvezettel, színesen mesél egy-egy interjúalany, vagy éppen a képekből kerekedik ki egy jó történet, netán mindkettő összejön egyszerre, azt nem lehet nagyon elrontani. Nyilván a vágónak nagy hatalma van, ő megmenthet vagy elronthat egy jó anyagot, de hál’ istennek profikkal dolgozom, akik mindig csak hozzátesznek érdemben a videóhoz.
– Van-e szakmai példaképed, akinek a munkássága, életútja inspirál?
– Van, Jimmy Fallon, a The Tonight Show műsor show-manje. Sosem leszek olyan vicces, de nagyon szeretem, mert van ott minden, humor, alázat, önirónia, játék, megy a hülyeség ezerrel, és mégis informatív a műsor. Magyar nyelvterületen talán D. Tóth Kriszta kérdez annyira lényeglátón és érzékenyen, hogy mindig jólesik nézni.
Fotó: Bethlendi Tamás
– Azt mondják, hogy aki folyton utazna, az nem találja a helyét. Én ebben nem hiszek, nekem az utazás maximális feltöltődést és önismereti utat jelent mindig. Egyik lefoglalt repülőúttól a másikig élek gyakorlatilag, ha pedig egyedül utazhatok, az jelenti számomra a legnagyobb luxust.
Emlékszem, a Budapest–Bamako-rali és az Afrikában töltött közel egy hónap után a karomon az ott szerzett henna tetkók nyomaival még hetekig lassabban mozogtam, éltem, átvettem a marokkóiak belső ritmusát. Ahogy nőnek a gyerekek, velük is egyre könnyebb lesz utazni, ez külön örömet jelent majd: velük együtt újra felfedezni a világot.
– Az egyik kedvenc helyed az Amerikai Egyesült Államok, ahol éltél is egy ideig, és ahova időről időre visszatérsz. Mi az, ami vonzó számodra a tengerentúli országban?
– Azt hiszem, hogy az első, húsz évvel ezelőtti utam határozta meg nagyon mélyen azt, ahogy azóta is viszonyulok Amerikához. Akkor ugyanis a legjobb barátnőmmel diákmunkát mentünk végezni New Hampshire-ben, a Winnipessaukee-tó partján.
Ráadásul nem egy villában lakott a kollegina, hanem férjjel, gyerekekkel, kutyákkal és macskákkal egy háromszobás lakóautóban, egy – az amerikai filmekből is jól ismert – trailer home-ban az erdő közepén. Szóval megvolt az amerikai álom, sok pénz rövid idő alatt, szabadság, kaland, szerelem és lakókocsi. Azóta sem tudtam überelni azt a nyarat. Azóta éltem és dolgoztam San Franciscóban, majd Atlantában még két évet, a gyerekek is ott születtek, és voltam televíziós filmfesztiválon is díjazott. Folyamatosan találok magamnak valami okot, hogy odautazhassak. Két hónap után pedig mindig kegyetlenül hazavágyom, fene tudja, miért. Ha nem így lenne, már rég odaköltöztem volna. Már beletörődtem, hogy ez számomra a járható út: amikor úgy körülbelül kétévente elkezd hiányozni Amerika, ott kell töltenem pár hetet.
– Ha a világon bármelyik műsort vezethetnéd, vagy bármiről tudósíthatnál, mi lenne az, amire nem mondanál nemet?
– Szívesen részt vennék egy antropológiai kutatásban egy távoli szigeten, és erről forgatnék dokumentumfilmet is. Az Oscar-gálás interjúkat látva rendesen sajnálni szoktam a színészeket, hogy mennyi buta és felületes kérdésre kell folyamatosan válaszolniuk, a kérdésnek megfelelően felszínesen, nyilván. Szoktam azon gondolkodni, hogy vajon ott, helyben, abban a pörgésben hirtelen tudnék-e olyan jó kérdést föltenni, ami miatt szívesen megáll egy ember, elfelejti, hogy merre indult, és nagy élvezettel válaszol.
Kovács Mihály Levente fiatal kora ellenére jelentős politikai tapasztalatra tett szert az évek során. A 2024-es választásokról kérdeztük Kovács Mihály Leventét, aki most Marosvásárhelyen a városi tanácsosi listán indul.
Húsz évvel ezelőtt szállt fel az első Wizz Air-gép a dél-lengyelországi Katowiceből, azóta az összes kelet-közép-európai országból üzemeltet járatokat a magyar tőkéjű diszkont légitársaság. A Wizz Air vezérigazgatójával, Váradi Józseffel beszélgettünk.
Hosszas huzavona után a román kormánypártok eldöntötték, hogy június 9-én Romániában összevont európai parlamenti és önkormányzati választások lesznek. Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét kérdeztük.
A verespataki aranykitermelés története pár éve bejárta a világsajtót is. A faluban működő civil szervezetek ma a turizmus megerősödésében látják a jövőt. Erről beszélgettünk Virgil Apostol bukaresti műépítésszel, műemlékvédelmi szakemberrrel.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem keretében 1993-ban jött létre a református vallástanárképző kar. Dr. Lukács Olgával, a Református Tanárképző és Zeneművészeti kar dékánjával vettük számba a harmincéves évforduló új kihívásait.
Közel két hónapos konzultációt zár le a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az összegyűjtött tapasztalatokról beszélt nekünk Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes. Interjú.
Országos konzultációt indított az RMDSZ. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szerint azért is fontos ez, mert leméri, hogy az általa vezetett minisztérium intézkedéscsomagjai hogyan hatnak az önkormányzatok működésére és a közösség életére.
Harminc éve alakult meg Nagyváradon a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság. Alapító elnökével, Dukrét Géza földrajz- és biológiatanárral a partiumi és bánsági települések helytörténeti kutatásairól és a műemlékvédelemről beszélgettünk.
Az RMDSZ keretében működő egykori Reform Tömörülés értékeit szeretnék tovább vinni az Erdélyi Magyar Szövetség, amely tíz pontból álló nyilatkozatot fogadott el kolozsvári tanácskozásán. Az EMSZ alelnökével, Toró T. Tiborral beszélgettünk.
A háromszéki Miklósváron élő Kálnoky család Európa-hírű falusi turizmust honosított meg, amelynek visszatérő vendége Károly herceg, Nagy-Britannia új királya, III. Károly.
szóljon hozzá!