Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.

Az is természetes, hogy a vízzáró agyagok okozta védelem nem egyformán erős mindenhol. Ezért fordulhat elő, hogy a kialakult sódóm felszínén a tektonikai folyamatok során képződő repedések mentén édesvíz szivárog a rendszerbe és azt lassan oldani kezdi. Így alakulnak ki a sókarsztok, amikben akár ember által is járható méretű üregek képződhetnek. Parajd esetében is kialakult egy ilyen térség a sódóm déli oldalán. Az évmilliók során, amíg a csapadékvizek oldották a sóképződményeket, egyre nagyobb üregek alakultak így ki, melyek egy idő után beszakadhattak. Ez a természetes oldódási folyamat hozta létre a Sószorost, ahol a beszakadt sódómon keresztül a Korond-patak áttört a területen. Azt, hogy a Sószoros kialakulása az elmondottak szerint történt, jól mutatja a patak nyomvonala, ami jól követi a vetőzónákat. Így alakult ki két vető találkozásánál a patakban az a nagy kanyarulat, ahol a későbbi vízbetörések történtek.

Távol kell tartani az édesvizeket a parajdi bányától

Összességében tehát elmondható, hogy ebben a térségben a só természetes oldódása és ennek következtében a sóbarlangok kavernáinak kialakulása már az emberi beavatkozás előtt is megtörtént. A csapadékvizeket a sótestbe bevezető víznyelők és dolinák a Korond-patak mindkét oldalán a sókarszton megjelentek, ezért egyes kavernák a Korond-patak alatt is végigfuthattak. Ameddig a területen sóbányászat nem folyt, addig a csapadékvizek oldó hatása csak a sódóm felszínközeli zónáját érintette. Azzal, hogy az emberiség a sóbányászat során egyre nagyobb mélységekben képzett üregeket, lehetőséget nyitott a vizeknek a mélybe szivárgására, amivel az oldódásnak újabb útjait nyitottuk meg. Ebből az áttekintésből is látszik, hogy a sódóm tartós fennmaradása édesvizek (csapadék eredetű vizek) minél nagyobb mértékű távoltartásával oldható meg.

– Milyen folyamatok mennek végbe, amikor a víz elárasztja egy sóbánya tárnáit? Meddig oldja a víz a sót? Milyen gyors ez a folyamat, és mennyi idő alatt történik meg a telítődést követően? Hogyan képzeljük el: ha telítődik a víz, és több sót már nem tud befogadni, akkor leáll a sóoldás folyamata? Csak a felszínt oldja, vagy magába is szív valamennyit a vízből a sófal, illetve veszít a szilárdságából a vízben ázó sótömb?

– A kősót igen jó oldhatóság, de viszonylag alacsony porozitás jellemzi. Amikor a nagy mennyiségű édesvíz hirtelen betör egy sóbányába, akkor természetesen nagyon intenzív sókioldódás veszi kezdetét a falakból. Ezt a hatást Parajdon erősítette a vízbetörés mechanikai hatása is, aminek következtében mélyedések, kavernák is képződhettek a sófalakban. A bányafalak oldását csökkenthette, ha a bányaüregekben tároltak már kitermelt sót depóniákban, ami nagy felületével könnyebben visszaoldható, mint a falak anyaga. A bánya feltelése után, amikor már megszűnt az intenzív édesvíz-belépés, a beoldódás – a vizek sótartalmának növekedésével párhuzamosan – fokozatosan lelassult. Végül, akár néhány nap alatt – a bányában végzett koncentrációmérések szerint – kialakult egy egyensúlyi állapot, amikor az adott hőmérsékleti és nyomásviszonyok között a sóoldat már elérte a telítési koncentrációt. A telített sóoldatnak további oldó hatása nincsen. Az előző években a parajdi bányában bekövetkezett elárasztások tapasztalatai is megerősítik, hogy az alacsony porozitás miatt az egyensúlyi állapot eléréséig a víz csak korlátozott, legfeljebb néhány 10 cm vastagságban képes a sófalat beoldani. A tartósan elárasztott térségek példája pedig azt mutatja, hogy a telített sóoldat a későbbiekben nem, vagy csak alig rontja a falak mechanikai tulajdonságait. Itt utalnánk a tordai sóbánya tavára, ahol a telített sós víz semmilyen további omlásokat nem okoz.

Az egyensúlyi állapot beállása után, amennyiben meg tudjuk akadályozni, hogy a külső édesvíz-utánpótlás lekerüljön a bányába, csaknem teljesen megszűnik a beoldódási folyamat. Azért nem teljesen, mert a bánya legfelső és legalsó szintje között 300 méter szintkülönbség van, ami sok fokos hőmérséklet-különbséget és tiszta víz esetében 30, telített sóoldatnál pedig 36 bar nyomáskülönbséget is jelent. Az ezek miatt kialakuló koncentrációkülönbség révén akár még külső utánpótlás nélkül is felléphetnek kisebb áramlások a bányatérségek között, amik minimális mértékű oldódást eredményezhetnek. Ezek azonban az omlásveszély esetleges fokozódása szempontjából elhanyagolhatók. A só oldódásával megváltoznak a folyadékok mozgását meghatározó hidraulikai potenciálszintek is (ezt a fogalmat hasonlóképpen úgy kell elképzelni, mint amikor fizikából a potenciális, vagy helyzeti energiáról tanultunk; tehát ez egy erő, képesség a mozgásra). Azáltal, hogy a telített sóoldat sűrűsége kb. 17%-kal nagyobb, mint az édesvízé, a potenciálszintek is a bányában magasabbá válnak, mint annak környezetében, ezért a tektonikai vonalak mentén egy nagyon lassú szivárgás indul el a környező völgyek (Korond-patak, Kis-Küküllő) felé. Mindez azonban csak egy olyan lassú szivárgás, ami a telített oldat miatt oldódást nem okoz, sőt az esetleges felszín felől történő csapadékvizek beszivárgási esélyét is csökkenti.

A parajdi kősó szürke színét és „csíkosságát” az egyéb üledékes kőzetváltozatok mállástermékeiből származó betelepülések okozzák. Bár a fentiek szerint a tiszta kősó szilárdságát a telített sóoldatok önmagukban már nem tudják lényegileg módosítani, ezek a betelepülések esetleg érzékenyek lehetnek a sóoldatokra (pl. ha a betelepülésekben duzzadóképes agyagásványok fordulnának elő jelentősebb részarányban). A parajdi mélyszintek korábbi elárasztásainak tapasztalataiból azonban azt is tudhatjuk, hogy a beoldódás leállása után a kősó rétegek szilárdsága nem csökken számottevően, akár fél éven át sem. Mindez elsősorban annak köszönhető, hogy mechanikai szempontból a kősónak számos előnyös tulajdonsága van: egyrészt nagyon kevés benne a nagyfokú szilárdságcsökkenést eredményező természetes repedés. Másrészt a kősó a változó terhelések hatására nagyfokú, lassú alakváltozásokkal reagál, amik még a kialakuló repedések „begyógyítására” is képesek. Sőt, más kőzetekhez viszonyítva a kősó még a tönkremenetele után is viszonylag nagyfokú mechanikai ellenállással rendelkezik. Mindezen tulajdonságok miatt válik lehetségessé az, hogy a sóbányákban kialakított igen nagy méretű üregekben általában nem kell biztosítást alkalmazni.

Folytatódó beoldódás esetén csak idő kérdése az omlások bekövetkezte

A sajtóközlemények alapján is ismert, hogy a bányaüregek jelenleg már teljes magasságukban felteltek vízzel, emiatt a nagy sűrűségű telített sóoldat igen erőteljes megtámasztó hatást gyakorol a bányafalakra. Ez is lehet részben az oka, hogy az édesvíz betörés miatt mindenképpen bekövetkezett sókioldódás ellenére a tapasztalatok szerint nem történt még meg a József- és a Párhuzamos-bányák igen vékony fedő kőzetének beomlása. Éppen ezért sem célszerű megfelelő előkészítés nélkül vízteleníteni a bányát. A tordai példa alapján az is látható, hogy a sós víz és sókőzet tartós érintkezése hosszasan képes változásmentesen fennmaradni. Parajdon az egyik legfontosabb kérdés tehát az, hogy sikerülhet-e meggátolni a bányába az édesvizek további beáramlását, és ezzel az ott lévő sóoldatok hígulását. Amennyiben ez nem sikerül, úgy a beoldódás – különösen a felszínközeli, amúgy is kritikus mechanikai állapotú zónákban – tovább folytatódik. Ezzel a fedő vastagsága és szilárdsága, illetve ennek következtében az omlással szembeni biztonság folyamatosan tovább csökken. Ebben az esetben tehát valóban csak idő kérdése az omlások bekövetkezése.

A Korond-patak esése jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a természetes úton évezredek alatt kialakult sókarsztos kavernákon, illetve a sorozatos vízbetörések során kialakult oldódási járatokon keresztül folyamatos átszivárgás alakuljon ki a bányaüregek felé. Ebben a térségben átlagosan 2 m/km a patak esése, de rövidebb szakaszokon ennek 2-2,5-szerese is előfordul, ami ebben a helyzetben különösen kedvezőtlen. Így a Sószoros felső szakaszán, a kialakult vízvezető járatokon keresztül édesvíz lép be a bányatérségekbe és az alsó szakaszon a bányából származó sós víz csapolódik meg. Ha tehát a Korond-patak esését például a tektonikai szempontból relatíve nyugodtabb, oldódásra kevésbé hajlamos térségekben lépcsőzéssel csökkentenék, akkor az édesvizeknek a bányán keresztül történő átszivárgása, a bányából telített sóoldatok kijutása lecsökkenne vagy megszűnne. Ezzel minimalizálhatnánk a Sószoros lapályos térségein a beoldódás lehetőségét, azaz a kioldási sóveszteséget is. Ez a folyamat – a térség sóterhelésének csökkentése révén – nemcsak a környezet védelme miatt lenne fontos, hanem a bányaterek állékonysága miatt is, hiszen minél kisebb az oldódás, annál nagyobb marad a sófalak teherviselő képessége.

– Önök találkoztak már korábban a parajdi sóbányában történt katasztrófához hasonló esettel, amikor víz árasztotta el a tárnákat? Mi lett ezeknek a kimenetele?

– A vonatkozó szakirodalomból több tíz olyan eset ismert, amikor a víz elárasztotta a művelés alatt álló, vagy már felhagyott sóbányákat. Sajnos Romániában is sok hasonló előzménye van a mostani parajdi történéseknek, de több ilyen eset történt Ukrajna, Lengyelország és az USA területén is. Hosszabb távon valamennyi vízzel elöntött bányában bekövetkeztek omlások, amelyek sokszor jártak katasztrofális következményekkel akár az emberéletekre, akár az anyagi javakra és a környezetre nézve. Emiatt érthető, hogy egyes szakértők elkerülhetetlennek látják a parajdi sóbánya régi, felszínközeli üregeinek beomlását is.

Azt is figyelembe kell azonban venni, hogy az említett események általában több évtizeddel korábban játszódtak le, amikor az omlás elhárítására sem megfelelő anyagi források, sem pedig a technikai előfeltételek nem álltak rendelkezésre, de sokszor még a megfelelő politikai akarat sem. (Különösen igaz ez az első ilyen, már viszonylag jól dokumentált, az aknaszlatinai Kunigunda-bányához kötődő esetre, ahol a beomlásra 1908-ban került sor.) Parajd esetében ezek a feltételek azonban már teljesülhetnek; ráadásul itt a mérnököknek már nem „vakon és süketen” kell megtervezni az egyes beavatkozásokat. A bánya elárasztása után az első lépések egyike ugyanis az volt, hogy a mai kor technikai színvonalának megfelelő mozgási és környezetellenőrzési monitoringhálózatot telepítettek a térségbe, ami megfelelő információkkal látja el a munkában részt vevő szakértőket.

A sókőzet már említett, előnyös mechanikai tulajdonságai miatt a monitoringrendszer jelzéseivel egy esetleges nagyobb omlást időben előre lehet jelezni. Ugyanezek a mérőeszközök tehetik lehetővé azt is, hogy egy optimális gyorsaságú, a fedő kőzetek minimális károsodásával járó vízszintcsökkenést hajthassunk majd végre a jövőben. Parajd esetében az is igen előnyös, hogy van elvi lehetőség a Korond-patak nyomvonalának a sódómon kívüli elvezetésére, amivel a vízbetörések teljesen megelőzhetők lesznek. Sőt még arra is lehet mód, hogy a mederáthelyezést követően a Sószorosban egy biztonságos, vízveszteség nélküli mesterséges medret alakítsanak ki, amivel a Sószoros hangulata, szépsége megmarad, a vízbetörés veszélye pedig megszűnik.

FOLYTATJUK

korábban írtuk

„Hogy az élet tovább menjen, meg kell menteni a sóbányát” – Riport a bányakatasztrófa sújtotta Parajdról (VIDEÓ)

Elkeseredett, szótlan emberek, reményvesztettség és a hatóságok titkolózása jellemzi a sóbánya tragédiája utáni helyzetet Parajdon. Miközben újságírók lepték el a település utcáit, a helybéliek arra várnak, hogy ne ők legyen a figyelem középpontjában.