Alpaslan Ertüngealp karmester Nagyváradon is vezényelt
Fotó: Felvégi Andrea
Az isztambuli születésű, harmincnégy esztendeje Magyarországon élő Alpaslan Ertüngealp magyar karmesternek vallja magát. Nem először járt Nagyváradon, ahol nemrég a filharmónia évadának zárókoncertjét vezényelte. A karmesterrel pályaképéről, a karmesterségről, a zene szeretetéről, a magyar kultúrával való viszonyáról beszélgettünk.
2021. július 05., 07:482021. július 05., 07:48
– Isztambuli születésű, de gyönyörűen beszél magyarul. Hogyan sikerült az úgynevezett „magyarrá válása”?
– 1987-ben jöttem Isztambulból Budapestre, a Zeneakadémiára, ami akkor még Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola volt, eredetileg zongora szakra. 1987 és 1992 között summa cum laude elvégeztem a zongora szakot, de volt egy olyan érzésem, hogy nem csupán ennyire vagyok képes: vonzott a zenekar, a zenekari hangzás, vagyis a karmesterség.
amit ugyanúgy meg kell tanulni, mint például az orvosi szakmát. Budapesten, az időközben egyetemmé átkeresztelt Zeneakadémián végeztem 1995 és 2000 között a karmester szakot. Első fellépésem 1998-ban volt, Marosvásárhelyen, ahová idősebb Csíky Boldizsár hívott meg, mint fiatal karmestert.
– Könnyen le tudott mondani a zongoraművészi pályáról?
– Egy kicsit besegített a sors is, mivel egy balesetben eltört a kezem, és már nem tudtam úgy zongorázni, mint régebben. Nem is vállaltam az esetleges kísérletezést, azt mondva, hogy hátha. Egyébként 1998-ban, harmadéves karmesterhallgatóként harmadik díjat nyertem a Ferencsik János Nemzetközi Karmesterversenyen, ami azért is volt olyan fontos számomra, mert bebizonyította meggyőződésemet, miszerint hiába jó művész valaki a hangszerén, az nem jelenti, hogy magától jó karmesterré is válhat. A tehetséghez és a képességhez hozzá kell tenni a tudást és a gyakorlatot. Aki nem hisz ebben, abban nincs tisztelet önmaga iránt, és ezzel a tulajdonképpeni arroganciával csak azt a két dolgot éri el, hogy egyrészt leminősíti a karmesterséget, másrészt elismeri saját butaságát. A zenekari tagok körében sem ritka az a vélemény, hogy nem is olyan nehéz a vezénylés: szerintem oda kellene állnia mindenkinek, és kipróbálnia, mennyire nehéz vagy sem.
Több nemzetközi díjat is nyertem, nem sorolom föl mindet, ne tűnjék dicsekvésnek, csak a legfontosabbakat említeném: 1999-ben Szentpétervárott a Prokofjev-karmesterversenyen harmadik lettem, és néhány szót az athéni Dimitri Mitropoulos-versenyről is mondanék, mert ezzel kapcsolatban is „igazgatta” egy kissé a sors az én utamat. Korábban New Yorkban rendezték, 1963-ban Claudio Abbado nyerte meg, és lett Leonard Bernstein művészeti asszisztense, én 2002-ben nyertem meg, s 2011-ben lettem a legendás Claudio Abbado művészeti asszisztense, egészen a haláláig.
– Gondolom, ezekkel a sikerekkel együtt beteljesedtek gyerekkori álmai, vagy netán maradtak némi elégedetlenségek?
– Nem épp ilyen egyszerű a helyzet, hisz eredetileg fizikus akartam lenni, pontosabban csillagász. Az isztambuli német iskolába jártam, matematika–fizika szakra, ahol osztályelső voltam, de a zenét is nagyon szerettem, és párhuzamosan a konzervatóriumot is elvégeztem.
– A matematika–fizika és a zene közismerten több esetben is kapcsolódik, elég csak Albert Einstein hegedűszenvedélyét említenünk. Könnyen ment végül is a zene melletti döntés?
– Pontos választ nemigen tudok adni, hisz a matematika–fizika és a zene mellé bejött a filozófia is,
Előreláthatólag ősszel fogom megvédeni.
Fotó: Felvégi Andrea
– A német kultúrában egyaránt jeleskedtek a zenészek csakúgy, mint a fizikusok, a filozófiáról nem is beszélve. A német kultúra szellemiségének köszönhető ez a sokoldalúsága?
– Igen, de nem csupán. Őseim, anyai részről a görög Chios szigetéről valók, de nagyanyám már Konstantinápolyban született, úgyhogy ők bizánci görögök. Más szóval, az ókori görög kultúrára jött rá a német szellemiség. Ezt követte a zongoratanárnőm és összhangzattantanár férjének közös befolyása, akiknek nem lévén gyerekük, a szüleim mellett második szüleim lettek. Egyikük török–örmény származású volt, a másik szaloniki zsidó, tehát tőlük kaptam egy másik multikulturális hatást. Isztambul pedig kétezer éven át birodalmi főváros volt, ahol természetszerűleg több kultúra rétegződött egymásra.
– Miért épp magyarországi felsőoktatást választott?
– 1986-ban a berlini Karajan Akadémia igazgatójával találkoztam, aki meghallgatott, és azt mondta, érdemes folytatnom a zenét. Sőt, nagyon tehetségesnek mondott és kijelentette, muszáj zenésznek lennem. Talán épp ekkor „bukott el” a fizikus opcióm. Megkérdeztem, mit javasol, hová menjek tanulni, mire ő, hogy Nyugatra semmiképpen, hisz ha zongorista akarok lenni, akkor Moszkvát, Budapestet vagy Prágát ajánlja. Ez még a vasfüggöny meglétekor történt, a szüleimmel meghánytuk-vetettük és Budapest mellett döntöttünk. Jó döntés volt.
– A váradi zenekarral való együttműködésekor, illetve más erdélyi, romániai városban milyen tapasztalatokat gyűjtött?
– Sokszor jártam Erdélyben, kezdtem Marosvásárhelyen, de többször voltam Kolozsvárott, Székelyudvarhelyen, Aradon és Váradon. „Mellesleg” a feleségem kolozsvári, úgyhogy ez a vonzódásom nem egészen véletlen. Amikor 2019-ben itt voltam, úgy beszéltük meg a vezetőséggel, hogy rendszeresen visszajárok majd, csakhogy beütött a koronavírus, és a rám váró nagyon gazdag évadból nem lett semmi. De nemcsak a váradi fellépések maradtak el, hanem a Kínába, Dél-Amerikába tervezett koncertturnék, a Shanghaji Egyetemre és Sao Paoloba tervezett karmesterkurzusok is, csakúgy, mint a szolnoki nemzetközi karmesterkurzus, a Szolnok MasterClass és még rengeteg fellépés.
Tavaly nyáron tartottam egy online karmesterkurzust, amit nagyon sokan igényeltek, több kontinensről csatlakoztak, csak épp a technológia még fejletlen hozzá. Szóval lesújtó volt a pandémia a művészetekre, de nem csupán a művészeket érintette, hanem az egész hátországot, a világosítóktól kezdve a szállítókig, a színpadi munkásokig, hisz a nagy apparátus, ami egy zenekar vagy operatársulat működéséhez és utazásához kell, mind leállt. A nézők ezt nem látják, nem érzékelik, de egy nemrég olvasott tanulmányból tudom, hogy például
És akárhogy is nézzük, világos a dominóeffektus – ennek hatása a turizmusra, vendéglátóiparra és hasonlókra –, amit a kizárólag profitorientáltak nem látnak, vagy nem akarnak meglátni ebben az óriási gépezetben.
Fotó: Vermes Tibor
– De most már úgy tűnik, csak beindult az élet.
– Igen, ám a zenei életet nem lehet egyik percről a másikra megújítani. Én úgy látom, körülbelül másfél évre lesz szükség, mire elmondhatjuk, elindult, ezért ajánlatos mindenkinek „több lábon” állnia. S ha már itt tartunk, akkor azt is elmondanám, hogy számomra volt egy előnye a pandémiának: végre volt elegendő időm olvasni és írni. Pár évvel ezelőtt ugyanis felvételiztem a Pécsi Egyetemre, a filozófiára, és most már a doktorim zárásánál tartok. A disszertációmban létrehozom a zene metafizikáját, de hát erre már utaltam fentebb.
– Térjünk még a váradi zenekarhoz: milyen hangulatú volt az újratalálkozás, érez-e némi változást az időközben történtek hatására?
– Kétségtelenül komorabb volt a hangulat, de én elmondtam egy rövid beszédet, amit – reményeim szerint – megszívlelnek. Mindenesetre, amikor utána elkezdtük a tulajdonképpeni próbát, mintha egy új zenekarrá váltak volna.
– Elmondaná ezeket a megújító szavakat az olvasóknak is?
– Természetesen: ebben a kopár világban, szárazságban, dilettantizmus közepette, vadkapitalizmussal szemben egy kis halom idealista ül a színpadon – így kezdtem a beszédet. Olyannak tűnik, mintha a világ mit sem törődne velük. De ők nem alkalmazottak, nem munkások, nem dolgozni járnak. A zenekar nem munkahely. Kemal Atatürk mondta, hogy bárki lehet orvos, mérnök, tudós, üzletember, jogász, de nem mindenkiből lehet művész.
Minden egyes hangnál ezt kell megérezniük, vagyis azt, hogy ők annak a csodának a részei.
Kovács Mihály Levente fiatal kora ellenére jelentős politikai tapasztalatra tett szert az évek során. A 2024-es választásokról kérdeztük Kovács Mihály Leventét, aki most Marosvásárhelyen a városi tanácsosi listán indul.
Húsz évvel ezelőtt szállt fel az első Wizz Air-gép a dél-lengyelországi Katowiceből, azóta az összes kelet-közép-európai országból üzemeltet járatokat a magyar tőkéjű diszkont légitársaság. A Wizz Air vezérigazgatójával, Váradi Józseffel beszélgettünk.
Hosszas huzavona után a román kormánypártok eldöntötték, hogy június 9-én Romániában összevont európai parlamenti és önkormányzati választások lesznek. Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét kérdeztük.
A verespataki aranykitermelés története pár éve bejárta a világsajtót is. A faluban működő civil szervezetek ma a turizmus megerősödésében látják a jövőt. Erről beszélgettünk Virgil Apostol bukaresti műépítésszel, műemlékvédelmi szakemberrrel.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem keretében 1993-ban jött létre a református vallástanárképző kar. Dr. Lukács Olgával, a Református Tanárképző és Zeneművészeti kar dékánjával vettük számba a harmincéves évforduló új kihívásait.
Közel két hónapos konzultációt zár le a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az összegyűjtött tapasztalatokról beszélt nekünk Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes. Interjú.
Országos konzultációt indított az RMDSZ. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szerint azért is fontos ez, mert leméri, hogy az általa vezetett minisztérium intézkedéscsomagjai hogyan hatnak az önkormányzatok működésére és a közösség életére.
Harminc éve alakult meg Nagyváradon a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság. Alapító elnökével, Dukrét Géza földrajz- és biológiatanárral a partiumi és bánsági települések helytörténeti kutatásairól és a műemlékvédelemről beszélgettünk.
Az RMDSZ keretében működő egykori Reform Tömörülés értékeit szeretnék tovább vinni az Erdélyi Magyar Szövetség, amely tíz pontból álló nyilatkozatot fogadott el kolozsvári tanácskozásán. Az EMSZ alelnökével, Toró T. Tiborral beszélgettünk.
A háromszéki Miklósváron élő Kálnoky család Európa-hírű falusi turizmust honosított meg, amelynek visszatérő vendége Károly herceg, Nagy-Britannia új királya, III. Károly.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!