2012. augusztus 09., 06:162012. augusztus 09., 06:16
A híd mellé bővítésként különálló szerkezetű hidat építettek, amelylyel ez a szakasz is négysávosra bővült. Miután az új részt átadták a forgalomnak, ezen a tavaszon a híd két régi sávját is feltörték, hogy oda is új burkolatot helyezzenek fel. A munka azonban már négy hónapja áll, így hiába négysávos és korszerű a körgyűrű híd előtti és híd utáni szakasza is, a hídon a forgalom csak két sávon folyik, ami jelentősen lassítja a közlekedést.
A lakosság és a sajtó érdeklődésére Ilie Bolojan váradi polgármester elmondta: a leállás oka, hogy amikor a munkások feltörték a betont, észrevették, hogy a híd tartógerendái sokkal rosszabb állapotban vannak a vártnál. Így az aszfaltozással egészen addig várni kell, amíg a statikai problémákat nem sikerül elhárítani, holott a hidat már júliusban át kellett volna adni. Ehhez azonban természetesen sokkal több pénzre van szükség, mint amennyit a burkolat cseréjére előirányoztak.
Az Országos Autóút- és Autópálya-társaság (CNADR) szakjelentése szerint a gerendákat nem elég megerősíteni, hanem fel kell őket emelni, hogy a kivitelező hozzáférhessen a híd belső szerkezetéhez, ám ez egyáltalán nem egyszerű. A polgármester szerint valószínű, hogy a szükséges munkálatok elvégzéséhez újabb közbeszerzést kell majd meghirdetni, ehhez viszont az kell, hogy az állami társaság mielőbb pénzt irányozzon elő a híd megerősítésére.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.
Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.