Eugen Teodorovici
A romániai adófizetők választhatnak a nyugdíjrendszer első és második pillére között – jelentette be kedden Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.
2018. április 18., 08:552018. április 18., 08:55
Közölte: a témában még zajlanak a kormányzati egyeztetések. Ismételten azt állította ugyanakkor, hogy az állam is hatékonyan tudja kezelni a rá bízott pénzösszegeket. „Nincs semmi tilalom, semmi sem lehetetlen.
– fogalmazta meg a pénzügyi tárca vezetője. Arra az újságírói kérdésre, hogy az állami nyugdíjalapba folyósított összegek megfelelő kezelése azt jelenti-e, hogy a magánnyugdíj-pénztárakhoz hasonlóan befektetik a pénzt, Teodorovici közölte, „az államok be szoktak fektetni, akár külföldön is”.
Mintegy reakcióként az elhangzottakra, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora, Florin Cîţu már egyenesen arról beszélt, hogy a szociálliberális kormány a második pillér államosítását tervezi, a vonatkozó sürgősségi rendeletet pedig már a jövő heti kormányülésen elfogadják. Teodorovici azonban cáfolta az ellenzéki politikus kijelentését, és leszögezte, az adófizető polgároknak lehetőségük nyílik majd választani a nyugdíjrendszer első és második pillére között, ennek mechanizmusáról pedig az elkövetkező időszakban fog dönteni a kormány.
Amint arról több ízben is írtunk, már az első PSD–ALDE-kormány beiktatása nyomán olyan híresztelések kaptak szárnyra, amelyek szerint a kabinet a kötelező magánnyugdíjalap beszántására készül, hogy az oda befolyt összegek is az állami nyugdíjalapot gazdagítsák, és legyen pénz a megemelt nyugdíjak kifizetésére. A kormány ezt több ízben is cáfolta, ám egy ideje már látható, hogy a második pillér opcionálissá tételére törekszenek.
Összeomlás szélére került a román nyugdíjrendszer, amelynek deficitje immár meghaladja a háromszázalékos költségvetési hiány mértékét. Szakértők szerint egy évtized múlva kezdetét veszi a „nyugdíjasok apokalipszisa”, a foglalkoztatottak mintegy harmadának eltűnésével ugyanis megfordul a hatmillió aktí
Magyarországon befejeződött, Romániában a végéhez közeledik az aratás. Az értékesítési árak valamivel jobbak a pár hónappal ezelőtt kínált felvásárlási áraknál, azonban jövedelmezőségről csak magas hektárátlagok esetében lehet beszélni.
Lezárult az OTP Bank romániai leányvállalatának megvásárlását célzó tranzakció, miután a bukaresti hatóságok jóváhagyták a Transilvania Bankkal kötött üzletet, a fúzióig a két pénzintézet önállóan folytatja tevékenységét.
Az EssilorLuxottica olasz–francia óriáscég belép a román optikai piacra, felvásárolva a szemüvegek, napszemüvegek és optikai gyógyászati segédeszközök kiskereskedelmi forgalmazásával foglalkozó Optical Investment Group nevű román céget.
Gázerőművel növelné a Romániában megtermelt elektromos áram mennyiségét a cernavodai atomerőművet üzemeltető állami cég, a Nuclearelectrica.
Közleményben reagált a pénzügyminisztérium azon keddi értesülésekre, amelyek szerint a kormány többek között az osztalékadó emelésével és az építőipari dolgozók adókedvezményének megszüntetésével csökkentené a költségvetési hiányt.
Romániában az elmúlt 10 évben csaknem megháromszorozódtak a bérek, és az átlagjövedelmek vásárlóereje is majdnem megduplázódott ebben az időszakban, de jelentős területi egyenlőtlenségek is tapasztalhatók – derül ki a BBTE elemzéséből.
Nem megbízhatóak a növényvédő szermaradványok kimutatására forgalmazott gyorstesztek – hívja fel a figyelmet a bukaresti mezőgazdasági minisztérium.
A CFA Románia szerint júniusban az előző hónaphoz képest 4,7 ponttal nőtt, és jelenleg 52,1 ponton áll a 0-tól 100-ig terjedő skálán a román gazdasággal szembeni bizalom indexe.
Több mint egymillió nyugdíj a jelenlegi szinten marad szeptember elseje után is a most zajló újraszámítás nyomán, de egyetlen juttatás összege sem fog csökkenni – jelentette ki Daniel Baciu, az Országos Nyugdíjpénztár elnöke egy televíziós interjúban.
Új részvényindexet vezetett be a Bukaresti Értéktőzsde (BVB) – írja az Economedia.ro az intézmény hétfői tájékoztatása alapján.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)