Többek között a szatmárnémeti repülőtérnek is jut pénz a most kiutalt összegből
Fotó: Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér
Négy repülőtér – köztük három erdélyi – felújítási munkálatára biztosítanak a tartalékalapból 484 millió lejt – döntött csütörtökön a kormány. Az RMDSZ közleménye szerint Cseke Attila fejlesztési és Tánczos Barna pénzügyminiszter javaslatára született a döntés.
2025. május 22., 15:162025. május 22., 15:16
Többek között a marosvásárhelyi, a szatmárnémeti, illetve a nagybányai repülőtér kap finanszírozást, mutatott rá Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter. A tárcavezető elmondta: a légikikötők felújítását korábban elkezdték, a munkálatok előrehaladott állapotban vannak, azonban, ha az önkormányzatok nem fedezik az önrészt, a munkálatok fennmaradó részét, a beruházások veszélybe kerülnek, és Romániának vissza kell fizetnie az Európai Uniónak az eddig elvégzett munkálatok árát.
A mai döntés azért született, hogy az uniós finanszírozást ne veszítsük el, az önkormányzatok ne kerüljenek nehéz pénzügyi helyzetbe, illetve a repülőterek korszerűsítési munkálatait befejezzük” – nyilatkozta Cseke Attila.
Tánczos Barna, az RMDSZ pénzügyminisztere hangsúlyozta: gazdasági érdek is, hogy a reptérfejlesztési munkálatok mielőbb befejeződjenek. „A repülőterek felújítása jó hatással van a gazdaságra és a befektetésekre is. Ugyanakkor
– idézte Tánczos Barna nyilatkozatát az RMDSZ közleménye.
A kormány csütörtöki döntése értelmében a marosvásárhelyi repülőtér korszerűsítési munkálataira közel 110 millió lejt utalnak ki a tartalékalapból, a szatmári repülőtér munkálataira több, mint 60 millió lejt, a nagybányai repülőtér munkálataira 65 millió lejt, illetve a craiovai légikikötő 250 millió lejt kap.
A beruházásokat a megyei önkormányzatok bonyolítják. A szükséges pénzügyi forrásokat a fejlesztési minisztérium és a pénzügyminisztérium biztosítja.
Románia 17 repülőterének összesített utasforgalma a múlt évben közel 6 százalékkal nőtt 2023-hoz képest és 12 százalékkal 2019-hez képest – tájékoztatott kedden a Romániai Repülőterek Szövetsége (AAR).
Az idei első negyedévben 2024 hasonló időszakához képest az Európai Unióban 5,7 százalékkal, az euróövezetben 5,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, miután tavaly 4,9, illetve 4,1 százalékos növekedést regisztráltak.
Nagyváradon nyit termelési központot a közel 17 000 alkalmazottat foglalkoztató és évente mintegy 5 milliárd eurós forgalmat bonyolító finn ipari gépgyártó, a Metso – közölte a Profit.ro gazdasági portál.
Májusban 7 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma Romániában éves összevetésben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Ilie Bolojan csütörtök esete kijelentette: Nicușor Dan államfő a kormány beiktatásakor arra kérte őt, hogy tegyen meg mindent az adóemelések elkerülésért, de a költségvetés állapota ezt nem tette lehetővé.
Az OMV Petrom új gázlelőhelyre bukkant Dél-Romániában, a Craiovától 70 kilométerre fekvő Spineni-ben.
Mindenki megkapja a keserű pirulát, de nem egyformán fog fájni – fogalmazta meg Rácz Béla Gergely közgazdász, amikor csütörtökön a Bolojan-kormány által közvitára bocsátott deficitcsökkentő intézkedéscsomagról kérdeztük.
Táncos Barna miniszterelnök-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a kormány által javasolt deficitcsökkentő intézkedések nélkül fenntarthatatlanná vált volna a költségvetési hiány.
Ilie Bolojan kormányfő csütörtökön a szakszervezeti szövetségek képviselőivel egyeztetett a Victoria-palotában a deficitcsökkentő intézkedésekről.
A romániai lakosság háromnegyede úgy véli, hogy az elmúlt évben romlott az ország gazdasági helyzete, és csaknem fele szerint romlott az életszínvonaluk. Ezek az INSCOP legfrissebb közvélemény-kutatásának következtetései.
Alighogy Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán délután ismertette a tavalyi 9,3 százalékos költségvetési hiány lefaragására kidolgozott gazdasági megszorító intézkedéseket, azok máris bírálatok kereszttüzébe kerültek.
szóljon hozzá!