Fotó: Pixabay.com
Egy friss elemzés szerint a romániai fiatalok gyakran váltanak munkahelyet, 25 éves korukig akár hatszor is.
2024. június 26., 14:082024. június 26., 14:08
A romániai fiatalok bizonytalanságot éreznek, valamint azt a késztetést, hogy több munkaterületen is ki kell próbálniuk magukat – idézte az APSAP (képzési központ, az akkreditált tanfolyamok egyik vezető romániai szolgáltatója) friss elemzését a Digi24.ro hírportál. Mint a felmérés készítői közölték,
A jelenséget „foglalkozási bizonytalanságnak” nevezik, és azt jelenti, hogy a fiatal alkalmazottak 25 éves korukig körülbelül hatszor váltanak munkahelyet. Az APSAP elemzése szerint ez azért történik, mert a fiatalok bizonytalannak érzik magukat, és szükségét érzik, hogy több munkaterületen is kísérletezzenek. A megkérdezettek mintegy 42%-a nem azon a területen dolgozik, ahol tanulmányait végezte, míg
19% pedig azért, mert elégedetlen volt a jelenlegi munkahelyén kapott fizetéssel. Ugyanakkor a közszférában egyre kevesebb fiatal dolgozik. Az állami alkalmazottak mindössze 12%-a 18 és 35 év közötti.
A fiatalok azt mondják, hogy havi 5000 és 8000 lej közötti fizetést szeretnének. A munkaerőpiacon problémát jelent, hogy a fiatalok gyakran váltogatják munkahelyeiket, hiszen így a munkáltatók szakképzetleneknek tarthatják őket. A fiatal munkavállalókat így nehezebb alkalmazni, és ez súlyosbítja a romániai szakemberhiányt.
A munkaerőhiány miatt új munkakör jelent meg Romániában, egészen pontosan elsőként Kolozsváron: a pincéré, akinek nem muszáj az étteremben rohangálnia, ugyanis az ország bármely pontjáról dolgozhat.
Románia tengerjáró hajók fogadására is alkalmas dunai kikötőt akar vásárolni a moldovai Giurgiuleștiben, az erről szóló memorandumot szerdai ülésén fogadta el a bukaresti kormány.
A GDP 4,02 százalékra, 71,04 milliárd lejre nőtt a héthavi költségvetési deficit Romániában – közölte kedden a bukaresti pénzügyminisztérium.
Nem kell tartani a gabonapiac összeomlásától, inkább a növekvő kereslet és a gyors éghajlatváltozás miatt a mezőgazdaságra nehezedő nyomás határozza meg a kenyérgabona árának alakulását, ez emelkedő tendenciát mutat – áll az Agritel cég elemzésében.
„Korrekt” intézkedés a nyugdíjak adómentességi küszöbének megemelése 3000 lejre Marcel Ciolacu kormányfő szerint, aki kedden bejelentette: a várhatóan októbertől hatályos intézkedésről sürgősségi rendelettel fog elfogadni a kabinet.
Májusban 52,6 százalékra nőtt Románia GDP-arányos államadóssága – közölte a bukaresti pénzügyminisztérium.
Több megyében is leállították a nyugdíj-újraszámítási végzések kézbesítését, mert azok tévesek lehetnek: a legtöbb eset Fehér megyében történt, de más megyékben is több tucat vagy több száz határozat kézbesítését állították le a megyei nyugdíjpénztárak&
Marcel Ciolacu miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy a kormány nem fontolgatja az adóemelést, és folytatja az országos adóhatóság (ANAF) digitalizálását, a költségvetési bevételek növelését és a közkiadások reformját.
Az áfa mértéke nem emelkedni, és ha a pénzügyminisztériumban jobban végzik a dolgukat, ami a az adóbeszedést illeti, akkor az adók és illetékek sem fognak emelkedni Romániában – vélekedik Ștefan Radu Oprea gazdasági miniszter.
Marcel Ciolacu kormányfő felkérte Marcel Boloș pénzügyminisztert, készítsen egy szimulációt, hogy pontosan lássák, hányan lesznek kénytelenek adót fizetni a nyugdíjak újraszámítás után amiatt, hogy havi juttatásuk meghaladja a 2000 lejt.
Számos erdélyi település, idegenforgalmi célpont húzhat hasznot a klímaváltozás elleni harcból, ugyanis a bukaresti hatóságok a globális felmelegedés veszélyei ismeretében módosítani kívánják az országos turizmusfejlesztési kerettervet.
szóljon hozzá!