Nyakunkon a jövő a munkaerőhiány miatt: megérkezett Erdélybe a „távollévő” pincér

Az elsőként Kolozsváron induló új lehetőségnek köszönhetően úgy is lehet majd pincéri munkát vállalni, hogy az alkalmazott az ország másik pontján tartózkodik •  Fotó: Jakab Mónika

Az elsőként Kolozsváron induló új lehetőségnek köszönhetően úgy is lehet majd pincéri munkát vállalni, hogy az alkalmazott az ország másik pontján tartózkodik

Fotó: Jakab Mónika

A munkaerőhiány miatt új munkakör jelent meg Romániában, egészen pontosan elsőként Kolozsváron: a pincéré, akinek nem muszáj az étteremben rohangálnia, ugyanis az ország bármely pontjáról dolgozhat.

Krónika

2024. június 25., 16:292024. június 25., 16:29

A kolozsvári székhelyű Remote Butler informatikai cég bejelentette, hogy idén nyáron elindítja az úgynevezett „távoli pincér” alkalmazást – írta az economica.net gazdasági portál.

Az éttermek olyan pincéreket is fognak alkalmazni, akik az ország bármely pontjáról dolgozhatnak, videohíváson keresztül veszik fel a vendégek rendeléseit.

Az alkalmazást kezdetben három kolozsvári étteremben vezetik be, ahol hiány van idegen nyelvet beszélő pincérekből, később pedig Bukarestben és más nagyobb városokban működő éttermekben is bevezetik.Az alkalmazáson keresztül az éttermi vendégek videohívásokon keresztül kommunikálnak a pincérekkel, leadhatják rendeléseiket, függetlenül attól, hogy a pincérek hol tartózkodnak.

A „távoli pincér” videohíváson keresztül felveszi a rendelést, továbbítja azt a konyhába és a bárba, az éttermi pincérek pedig csak odaviszik a rendeléseket a vendégek asztalához.

Ez felére csökkenti az éttermi pincérek munkaidejét, és kiválóan megbirkózik a forró évszakban az intenzív rendelésáradattal. Az alkalmazás a Remote Butler illetékesei szerint csökkenti az éttermi vendégek várakozási idejét. Nyáron egy átlagos vendég 15-40 percet vár attól kezdve, hogy leül az asztalhoz, amíg a pincér megérkezik, hogy felvegye a rendelését, és továbbítsa azt a konyhába és a bárba.

„Eddig egy pincérnek, akinek a lakóhelye vidéken volt, ha az ország valamelyik jó éttermében akart dolgozni, vidékről át kellett kellett költöznie a városba, ahol a jövedelméből ki kellett fizetnie az albérletet. A „távoli pincér” lehetősége megszünteti ezt a kényszert, ugyanakkor lehetőséget kínál a pincéreknek a szakmai fejlődésre” – mondta Horațiu Negrea, a Remote Butler vezérigazgatója. Hozzátette,

a lehetőségnek köszönhetően az étteremvezetők és -tulajdonosok viszont képzett és motivált személyzettel dolgozhatnak, és nem lesznek kénytelenek többé folyamatosan pincéreket toborozni, akik csak egy hónapig dolgoznak, aztán továbbállnak.

A borravaló intézménye nem fog eltűnni, hanem megoszlik a távmunkában dolgozó pincér és a kiszolgáló között, aki a rendelést a vendég asztalához viszi. „Tisztában vagyunk vele, hogy a borravaló minden pincér jövedelmének fontos része, és nem fogjuk eltörölni a bérrendszerükből, de a borravaló két pincér között lesz felosztva, mert az erőfeszítés is kettő között oszlik meg” – mondta Ciprian Costea, az alkalmazás alapítója.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

A siralmas gazdasági helyzet ellenére kétszeresére emelték a román állami légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét

Kétszeresére emelték nemrég a Tarom román légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét. A döntést azzal magyarázzák, hogy a cég a 2024-ben profitot termelt, ami „példátlan” az elmúlt tíz évben.

A siralmas gazdasági helyzet ellenére kétszeresére emelték a román állami légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét
2025. július 07., hétfő

Állami roncshoz irányítanák a lakosságnak szánt milliárdokat?

A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.

Állami roncshoz irányítanák a lakosságnak szánt milliárdokat?
2025. július 07., hétfő

Máris visszafogta a költekezést a lakosság, elemzők szerint a recesszió sem zárható ki

Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.

Máris visszafogta a költekezést a lakosság, elemzők szerint a recesszió sem zárható ki
2025. július 07., hétfő

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
2025. július 07., hétfő

Újra utcára vonultak a megszorításokat ellenző a közalkalmazottak

A kormány deficitcsökkentő csomagjába foglalt intézkedések ellen tiltakoznak hétfőn a nyugdíjpénztárak, a román vízügyi igazgatóság (ANAR) és a mezőgazdasági minisztérium alkalmazottai.

Újra utcára vonultak a megszorításokat ellenző a közalkalmazottak
2025. július 07., hétfő

Gazdasági miniszter: Románia olyan, mint egy intenzív osztályon fekvő beteg

Félrekezelt súlyos beteghez hasonlította Romániát Radu Miruță gazdasági miniszter .

Gazdasági miniszter: Románia olyan, mint egy intenzív osztályon fekvő beteg
2025. július 07., hétfő

Drágultak az élelmiszerek, történelmi csúcson a hús ára

Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.

Drágultak az élelmiszerek, történelmi csúcson a hús ára
2025. július 07., hétfő

Deficitcsökkentés felelősségvállalással: hétfőn délután ül össze a parlament

Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.

Deficitcsökkentés felelősségvállalással: hétfőn délután ül össze a parlament
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

Az idei első negyedévben 2024 hasonló időszakához képest az Európai Unióban 5,7 százalékkal, az euróövezetben 5,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, miután tavaly 4,9, illetve 4,1 százalékos növekedést regisztráltak.

Tovább nőttek a lakásárak Romániában
Tovább nőttek a lakásárak Romániában
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

2025. július 04., péntek

Újabb jelentős finn cég épít gyárat a Partiumban

Nagyváradon nyit termelési központot a közel 17 000 alkalmazottat foglalkoztató és évente mintegy 5 milliárd eurós forgalmat bonyolító finn ipari gépgyártó, a Metso – közölte a Profit.ro gazdasági portál.

Újabb jelentős finn cég épít gyárat a Partiumban