Start-up Nation: az RMDSZ könnyítene az előírásokon

Könnyítene az RMDSZ a Start-up Nation kis- és középvállalkozásokat támogató program előírásain – áll a szövetség közleményében, amelyet az Agerpres idézett.

Hírösszefoglaló

2017. április 18., 22:542017. április 18., 22:54

„A mostani előírások szerint a pályázó vállalkozásnak minimum két, teljes munkaidőben dolgozó alkalmazottal kell meghatározatlan időre munkaszerződést kötnie. Az RMDSZ egy alkalmazott szerződtetésére kötelezné a vállalkozást, hiszen sok esetben megterhelő egy újonnan induló vállalkozásnak eleget tenni az előírt feltételeknek, valamint lehetővé tennénk, hogy ez több, részmunkaidős állásként is értelmezhető legyen. Ezáltal lehetőséget teremthetünk arra is, hogy a Start-up Nation Románia program keretén belül pályázó vállalkozások hátrányos helyzetű, rokkant személyeket, vagy fiatal diákokat, pályakezdőket is alkalmazhassanak” – mutatott rá a közlemény szerint Bende Sándor, az RMDSZ Hargita megyei parlamenti képviselője azt követően, hogy a szakbizottságban iktatta a szövetség módosító javaslatait.

Az RMDSZ-es képviselő szerint a program sikere nagymértékben az alkalmazási útmutató hatékonyságán fog múlni. Bende Sándor elmondta, a kormányrendelet arra kötelezi a pályázó vállalkozásokat, hogy az alkalmazottakkal legalább három évre kössenek szerződéses munkaviszonyt, és felhívta a figyelmet arra az ellentmondásra, mely szerint a rendelet ezzel egy időben előírja, hogy a munkaszerződés meghatározatlan időre kötessék. A szövetség módosító javaslata ezt az ellentmondást próbálja orvosolni, eltörli a meghatározatlan időre kötendő szerződés szükségességét.

A képviselőház döntő kamaraként szavaz arról a sürgősségi kormányrendeletről, amely az újonnan induló kkv-k számára biztosít támogatást. A program évente legtöbb 10 ezer kezdő vállalkozásnak biztosítana maximum 200 ezer lej vissza nem térítendő támogatást, amely az elszámolható költségek 100%-át finanszírozná. A támogatás elnyerésének fontos feltétele, hogy a pályázó vállalkozás a Start-up Nation programot elindító sürgősségi rendelet életbe lépése után magánszemélyek által létrehozott, romániai székhelyű, tevékenységet Romániában folytató, magántőkéjű kis-, közepes vagy mikróvállalkozás legyen, amelynek nincs állami tartozása, és nincs csődeljárás vagy felszámolás alatt.

A szenátus plénuma március végén megszavazta a sürgősségi rendeletet, az RMDSZ a felsőházi szavazás során is támogatta a kezdeményezést – emlékeztet a közlemény.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Mennyi arany jut egy emberre a Földön – és mennyi van ebből a romániaiaknál?

A világ eddig kitermelt aranykészlete több ezer tonna, de elosztva csupán néhány gramm fejenként.

Mennyi arany jut egy emberre a Földön – és mennyi van ebből a romániaiaknál?
2025. május 11., vasárnap

Megéri erdőt telepíteni, pályázatból fedezhető minden költség

Jelentős összegű támogatást hirdetett meg a kormány erdőtelepítésre. Egy hektár tölgyfaerdő telepítése esetén az elérhető teljes támogatás közel húszezer euró, a programban résztvevők húsz éven át évi 640 euró támogatásban részesülnek.

Megéri erdőt telepíteni, pályázatból fedezhető minden költség
2025. május 10., szombat

Mielőtt kitörne a pánik: miben tartsuk, hová menekítsük megtakarításainkat?

A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.

Mielőtt kitörne a pánik: miben tartsuk, hová menekítsük megtakarításainkat?
2025. május 09., péntek

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése

Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése
2025. május 09., péntek

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket

Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket
2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat