2012. november 28., 09:432012. november 28., 09:43
A kutatás szerint a hálózathoz 2010-ben 31 ezer, 2011-ben 30 ezer panasz érkezett, és ezek több mint fele, 56 százaléka internetes vásárlással kapcsolatos fogyasztói panasz volt. Ez 5 százalékos növekedést jelent a 2008–2009-ben ugyanezen témában beérkezett panaszok számához képest. A felmérésből az is kiderül, hogy az elmúlt években ugyan volt némi növekedés a határon átnyúló on-line vásárlások számában, de az európai fogyasztók továbbra is kockázatosnak tartják a külföldről történő internetes vásárlást.
A visszatartó erőt leginkább az jelenti, hogy a vásárlók nem tudják, hogyan rendezhetik a szerződés teljesítése során esetlegesen felmerülő problémákat. Ebben nyújt segítséget az uniós tagállamokban, valamint Norvégiában és Izlandon működő fogyasztói központokat tömörítő Európai Fogyasztói Központok Hálózata.
A hálózat a fogyasztói panaszok megoldásában való közreműködés mellett feladatának tekinti azt is, hogy felhívja a vásárlók figyelmét az on-line vásárlások veszélyeire. A szervezet szerint gyanakodni kell, ha túlságosan kedvező áron, a piaci ár töredékéért kínálnak eladásra számítástechnikai és szórakoztatóelektronikai termékeket, mobilkészülékeket, márkás ruházati termékeket. Rendszerint ezeknél fordul elő, hogy a vételár előzetes megfizetése ellenére a kiszállítás nem történik meg, vagy rossz minőségű, hamis terméket kap a fogyasztó.
A tapasztalatok szerint a külföldről történő használt autó vásárlásánál fordul elő, hogy az eladó a fogyasztó bizalmának növelése érdekében egy függetlennek tűnő szállítmányozó céget ajánl az ügylet teljesítésére, azonban utóbb kiderül, hogy az eladó és a szállító a fogyasztó megkárosítása érdekében összedolgoznak. Új típusú csalásként jelent meg Európában a gazdájuk elhalálozása miatt árván maradt házi kedvencek ingyenes örökbefogadásának lehetősége. A csalók a gyanútlan örökbefogadótól az állatok elszállításáért, a reptéren való gondozásáért és az állatorvosi ellátásáért előzetesen pénzt kérnek, de az állat soha nem érkezik a címzetthez.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.
Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.