A pro Infrastruktúra Egyesület legoptimistább forgatókönyve szerint is mindössze alig több mint félszáz kilométerrel bővül idén a romániai sztráda- és gyorsforgalmiút-hálózat
Fotó: Rab Zoltán
Idén nem adnak át túl sok autópályát Romániában az út- és vasútépítéseket monitorozó Pro Infrastruktúra Egyesület szerint.
2021. január 07., 10:132021. január 07., 10:13
„Mint minden évben, az emberek most is azt kérdik tőlünk, hány kilométer autópályát adnak át a forgalomnak. Nos? Nem sokat” – fogalmaz nem túl derűlátóan az év eleji előrejelzéseket tartalmazó kedd esti Facebook-bejegyzésében az általában viszonylag pontos „jóslatokat” megfogalmazó egyesület.
Előrejelzésük szerint augusztusban vagy valamikor ősz folyamán megnyithatják a forgalom előtt az A10-es autópálya Gyulafehérvár és Nagyenyed közötti 24,25 kilométeres szakaszát, illetve a sztráda egy másik, 2,2 kilométeres szakaszát.
Az észak-erdélyi (A3-as) autópályán eközben mindössze a Nyárádtő és Marosvásárhely közötti 4,5 kilométer megnyitására lát valós esélyt a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A hatalomra lépő koalíció által kidolgozott kormányprogram számos fejezetének van gazdasági, pénzügyi vonatkozása. A teljesség igénye nélkül szemezgettünk ezek közül.
akik szerint a Nagyszeben és Bojca közötti sztrádaszakaszra csupán 2023-ban hajthatunk fel.
Ami Bukarest új körgyűrűjét (A0) illeti, idén ott csak elkezdődnek a munkálatok, a derűlátó forgatókönyv szerint 2022-ben, de valószínűbb, hogy csak 2023-ban adhatják át a forgalomnak az első szakaszokat.
A főváros 52,5 kilométeresre tervezett körgyűrűje mellett eldördül a rajtpisztoly az észak-erdélyi sztráda Bihar és Bisztraterebes közötti 28,55 kilométeres, a Berettyószéplak és Szilágynagyfalu közötti 13,55 kilométeres szakaszán, illetve a Szilágy megyei Vaskapu és a Kolozs megyei Magyarnádas közötti 42,3 kilométeres szakaszon is elkezdenek dolgozni.
Idén futnak ki az első munkagépek az A1-es sztráda Pitești és Curtea de Argeș közötti 30,35 kilométeres szakaszának építőtelepére is.
Csaknem ezer kilométer autópálya és gyorsforgalmi út megépítését ígéri a nemzeti Liberális Párt (PNL), amennyiben kormányra kerül a december 6-án esedékes parlamenti választásokat követően.
a sztrádaépítésekért is felelős útügyi hatóság vezetői decemberben úgy vélekedtek, hogy
Év végi előrejelzésük szerint idén megépülhet további 26,2 kilométer a Tordát Szászsebessel összekötő autópályából, elkészülhet a Maroskece és Aranyosgyéres közötti 15,7 kilométeres, illetve a Marosvásárhely és Nyárádtő közötti 4,5 kilométeres szakasz, mint ahogy a Craiova és Pitești közötti gyorsforgalmi út egy 40 kilométeres szakasza is.
Valamivel több, mint 60 kilométerrel bővült idén Románia autópálya-hálózata, amivel az út- és vasútépítéseket monitorozó Pro Infrastruktúra Egyesület optimista forgatókönyve valósult meg.
Az Európai Bizottság az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátásának 90 százalékos csökkentését javasolja 2040-ig – jelentette be a versenypolitikáért felelős biztos.
A romániaiak tavaly mintegy 40 milliárd eurót költöttek el a nagy kiskereskedelmi üzletláncokban, 7,1 százalékkal többet, mint 2023-ban – derül ki a Cushman & Wakefield Echinox szerdán közzétett tanulmányából.
A pénzügyminisztérium és az adóhatóság (ANAF) több mint 9 ezer alkalmazottja tiltakozik szerdán spontán munkabeszüntetéssel az ártalmas munkakörülményekért járó bérpótlék csökkentése ellen – közölte Vasile Marica, a Sed Lex elnöke.
A szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 2025 májusában 5,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint áprilisban – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Tönkretenné a közép-európai gazdákat az Ukrajnával megkötött brüsszeli alku, amely tovább könnyítené az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető szerint a magyar kormány ezt nem fogadja el.
A kormánykoalíció várhatóan szerdán véglegesíti a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot, amelyet július 7-ig kell „törvénybe önteni” – jelentette be Dragoș Anastasiu reformokért felelős miniszterelnök-helyettes kedd este.
Szó sincs a nyugdíjak és a bérek kifizetésének elhalasztásáról vagy blokkolásáról, ahogyan az a nyilvánosságban felmerült – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Jelenleg 900 ezer romániai munkavállaló él a nyugdíjrendszer harmadik pillére, a fakultatív magánnyugdíjalap adta megtakarítási lehetőséggel, míg további mintegy 96 ezren már megkapták az itt felgyűlt pénzüket az első 18 év után.
Drágul a hitelfelvétel az év második felében – figyelmeztetnek szakemberek.
Bár az alapélelmiszerek ára egyelőre nem nő – legalábbis nem az árrés megemelése miatt –, számos területen hozott drágulásokat az év második fele. A legnagyobb áremelkedés a villamosenergia esetében lesz.
szóljon hozzá!