POSDRU: év végétől fizetnek

Újrakezdheti decembertől az Európai Bizottság (EB) a humánerőforrás-fejlesztési program (POSDRU) pénzalapjának utalását – nyilatkozta tegnap Victor Ponta miniszterelnök. Mint mondta, novemberben az EB ismételten felülvizsgálja a program lebonyolítását, ezt követően pedig a kormány elküldi az elszámolási kéréseket.

Kőrössy Andrea

2012. november 01., 08:462012. november 01., 08:46

„A bizottság minden bizonnyal már december folyamán átutal néhány százmillió eurót, így több ezer kedvezményezett juthat hozzá a február óta várt összegekhez” – magyarázta Ponta. A kormányfő ugyanakkor nem tudott pontos adatokat közölni a felszabadítandó pénzmennyiségről, illetve arról, hogy hány POSDRU-projekt indulhat újra a kifizetések nyomán.

A tegnapi kormányülésen a kabinet egy memorandumot is elfogadott, amely intézkedéseket tartalmaz arra az esetre, ha az EU nem utal elégséges pénzt a projektekhez, így a hiányzó összeget állami költségvetésből biztosíthatják. A POSDRU-program lebonyolításával megbízott illetékesek egyébként minden olyan projektet felülvizsgálnak a közeljövőben, amellyel kapcsolatban rendellenességek merültek fel az EB legutóbbi meghallgatásán.

Peter Jorgensen, az Európai Bizottság humánerőforrás-fejlesztésért felelős vezetője kedden szintén úgy nyilatkozott, a hivatal újra megkezdheti a kifizetéseket a novemberi ellenőrzést követően. „Reméljük, hogy a meghallgatás pozitív eredménnyel zárul. A kifizetések beindításához azonban Romániának kifizetési kérelmet kell küldenie a bizottságnak, erre egyelőre nem került sor” – figyelmeztetett az EB illetékese. A kérelemnek tartalmaznia kell többek között a tegnapi kormányülésen elfogadott, a POSDRU-programra vonatkozó kiigazításokat. Jorgensen azt is elmondta, a kiigazítás nem azt jelenti, hogy a következő hónapoktól az eddigieknél kevesebb pénzt utalnak a romániai projektekre.„A finanszírozás ugyanúgy zajlik majd, mint eddig, ha a kormány még év végéig elküldi a kifizetési kérelmet” – mutatott rá az EU-s biztos.

Amint arról beszámoltunk, az Európai Bizottság augusztus 1-jétől ideiglenesen felfüggesztette a kifizetéseket, ugyanis korábban súlyos rendellenességeket tapasztaltak a program lebonyolításában. A befagyasztás miatt néhány napja a program több száz kedvezményezettje tiltakozott Bukarestben, Marosvásárhelyen, Temesváron és Jászvásáron. Az érintettek szerint a romániai hatóságok nem tették eléggé átláthatóvá a kifizetések lebonyolítását, ugyanakkor a program koordinálásával hozzá nem értő személyeket bíztak meg.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója

Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója
2025. május 06., kedd

Magyarországon volt a legolcsóbb a földgáz, Románia is dobogós

A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.

Magyarországon volt a legolcsóbb a földgáz, Románia is dobogós
2025. május 06., kedd

5 lejt meghaladó euró, elszálló kamatok: sokba fáj a polgároknak Simion első fordulós győzelme és a kormányválság

Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.

5 lejt meghaladó euró, elszálló kamatok: sokba fáj a polgároknak Simion első fordulós győzelme és a kormányválság
2025. május 05., hétfő

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe

A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe
2025. május 04., vasárnap

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
2025. május 01., csütörtök

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére

Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére
2025. április 30., szerda

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak

Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak
2025. április 30., szerda

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok
2025. április 30., szerda

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői

Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői
2025. április 30., szerda

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló

Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló