Ötcsillagos szállodát avattak tegnap Kolozsváron

Ötcsillagos szárnnyal bővült a kolozsvári City Plaza hotel, a már meglevő négycsillagos részt kiegészítő új szárny területe 5400 négyzetméter, és 6 millió eurós beruházás révén jött létre. A fejlesztésnek köszönhetően 44 új szoba, 3 vendéglő, egy úszómedence és egy 250 főt befogadni képes konferenciaterem áll a vendégek rendelkezésére.

Kiss Előd-Gergely

2010. április 08., 09:582010. április 08., 09:58

A tegnapi hivatalos bemutatón a hoteltulajdonos Transivania Developments igazgatója, Nina Moldovan elmondta, nem készültek el minden részlettel, 300 ezer eurós befektetés még hátra van.

„A válság mindenkit érintett a szolgáltatóiparban. Elsősorban a vendégek száma csökkent. Aztán mindenki nekilátott árat csökkenteni, és így lassan beléptünk az árleszállítás és dömpingáru végtelen spiráljába, ami szintén nem volt egészséges” – válaszolta Nina Moldovan a Krónika kérdésére, miszerint miért éppen a legsúlyosabb gazdasági válságban láttak neki egy ekkora kaliberű beruházásnak, miközben a szálloda eddigi bevételeinek nagy részét is a most hanyatlását élő üzleti turizmus tette ki.

Az üzletaszszony ugyanakkor arra is kitért, hogy jelen pillanatban Romániában az üzleti turizmuson kívül más nem nagyon létezik, ezért az erre szakosított hotelek egyfajta gazdasági barométerként működnek, ha nekik jobban megy, az azt jelenti, más üzletágak is sikeresebbek, és fordítva, ha kevésbé megy jól a gazdasági elitnek, azonnal megérzik a vendégéjszakák számán. Mint felidézte, 2005 és 2008 között nagyon jól ment a szállodának az üzlet, negyven százalék profitot termeltek nyolcvanszázalékos kihasználtság mellett.

A 2009-es év volt azonban számukra a legnehezebb, részint a beruházások, részint az ügyfelek számának megcsappanása miatt. „2010 már sokkal jobb év lesz, mint a tavalyi volt, csak a vendéglőink bevétele húsz százalékkal nő idén, attól függetlenül, hogy hány esküvőnek és más eseménynek biztosítunk helyet. Ami az elszállásolást illeti, már a 65 százalékos kihasználtsággal is megelégednénk, tekintettel arra, hogy megduplázódott a szálloda befogadóképessége” – bizakodott az igazgató.

Mint részletezte, a szálloda bővítését 2007-ben kezdték el, de akkor még nem sejtették, hogy pár éven belül nyakukon lesz a gazdasági válság. „Amikor láttuk 2008 végén, 2009 elején, hogy mi történik az eladások terén, egyfajta lehetőséget is láttunk a befektetésben. Jobban odafigyeltünk az ügyfeleink igényeire. Új szolgáltatásokat nyújtunk, hogy úgy érezzék, ugyanazért a pénzért többet kapnak” – foglalta össze cége túlélési stratégiáját az igazgató.

Az új szolgáltatásokkal, úszómedencével és más wellnesslehetőségekkel a belföldi piacot is célba vették, mert úgy látják, a román piacnak van még hová bővülnie. „Néhány hónapja már dolgozunk az új piacok megszerzésén, és még jó néhány hónapi munka hátra van” – közölte Moldovan. Hozzáfűzte, a tavalyi első negyedévhez képest több mint 15 százalékkal nőttek az eladásaik. „Úgy hiszem, hogy enyhe növekedésre számíthatunk, amely ha nem is fogja elérni a 2007-es év végi, illetve a 2008-év eleji szintet, mindenképp vége lesz a stagnálásnak” – ismertette várakozásait az üzletvezető. Kérdésünkre, hogy az enyhébb lefolyású U alakú vagy az elhúzódó W alakú válságmodellt tartja valószínűbbnek, Nina Moldovan úgy nyilatkozott, ő az U alakú gazdasági válságmodellben hisz, de ezt bármikor felülírhatja a valóság.

„A 2009-es év tanulsága az, hogy óvatosabbnak kell lennünk, kell rendelkeznünk B és C tervvel is, többet kell megtakarítanunk” – szögezte le a Transilvania Development igazgatója. Mint ismeretes, Kolozsváron mostanáig egyetlen ötcsillagos szálloda volt, a szintén a városközpontban található Opera Plaza. Ugyan több szállodafejlesztési projektet is beharangoztak az elmúlt években, a válság szinte valamennyi beruházónak keresztbe tett, így egyetlen terv sem valósult eddig meg.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Mennyi arany jut egy emberre a Földön – és mennyi van ebből a romániaiaknál?

A világ eddig kitermelt aranykészlete több ezer tonna, de elosztva csupán néhány gramm fejenként.

Mennyi arany jut egy emberre a Földön – és mennyi van ebből a romániaiaknál?
2025. május 11., vasárnap

Megéri erdőt telepíteni, pályázatból fedezhető minden költség

Jelentős összegű támogatást hirdetett meg a kormány erdőtelepítésre. Egy hektár tölgyfaerdő telepítése esetén az elérhető teljes támogatás közel húszezer euró, a programban résztvevők húsz éven át évi 640 euró támogatásban részesülnek.

Megéri erdőt telepíteni, pályázatból fedezhető minden költség
2025. május 10., szombat

Mielőtt kitörne a pánik: miben tartsuk, hová menekítsük megtakarításainkat?

A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.

Mielőtt kitörne a pánik: miben tartsuk, hová menekítsük megtakarításainkat?
2025. május 09., péntek

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése

Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése
2025. május 09., péntek

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket

Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket
2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat