2012. október 17., 08:342012. október 17., 08:34
A tanulmány szerint Románia lakosságának 73 százaléka úgy véli, az ország gazdasági helyzete lényegesen rosszabb, mint egy évvel korábban. A GfK szakemberei rámutattak, noha az előrejelzések szerint az ország bruttó hazai terméke (GDP) idén 0,5 százalékkal növekszik, a munkanélküliségi rátát pedig máris sikerült 5 százalék alá csökkenteni, a bérek továbbra is lényegesen alacsonyabbak, mint az EU más tagállamaiban.
„Nem valószínű, hogy mindez a jövőben változni fog. Az ország gazdasága jó irányba halad, ennek ellenére nem várható nagyobb előrelépés, ezzel pedig a lakosok is tisztában vannak” – olvasható az elemzésben. A GfK felméréséből az is kiderült, hogy a Traian Băsescu államelnök és Victor Ponta kormányfő közötti konfliktus nyomán nyáron szervezett népszavazás tovább rontott az amúgy sem kifogástalan helyzeten.
A bukaresti csatározások miatt az állampolgárok egyre kevésbé bíznak a politikai szférában, illetve abban, hogy a jelenlegi vezetők képesek hozzájárulni a gazdasági és pénzügyi stabilitás megteremtéséhez. Ennek ellenére az állampolgárok valamelyest derűlátóbbak év elejéhez képest, februárban ugyanis a felmérés keretében megkérdezett személyek 76 százaléka válaszolt úgy, hogy egy év alatt egyértelműen romlott az ország gazdasági helyzete.
A GfK legfrissebb tanulmánya ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a fogyasztói vélekedés más tagállamokban sem biztatóbb. Szinte mindegyik ország állampolgárai pesszimistán nyilatkoztak a béreket és a megszorító intézkedéseket illetően, legkevésbé pedig az olaszok, a spanyolok és a görögök bíznak a gazdasági, valamint a pénzügyi fejlődésben.
A romániai lakosok ezzel szemben németországi és osztrák társaik mellett a lista élén helyezkednek el, ugyanis kifejezetten pozitívan látják a jövőt a többi tagállamhoz képest. A munkanélküliségi ráta majdnem mindegyik országban növekedett idén, a kormányok által tervezett vagy már bevezetett megszorító intézkedések pedig folyamatosan kiváltják a lakosság elégedetlenségét, mint ismeretes, több államban folyamatosan tüntetések zajlanak.
Németországot, Lengyelországot és Bulgáriát leszámítva mindenhol csökkent a vásárlói kedv, ezzel szemben az Egyesült Államokban a szerény gazdasági előrejelzések szerint a polgárok egyre szívesebben költik a pénzt.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.
Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.