Manipulál a valutaalap?

Sorozatosan elszámította magát bukaresti elemzők szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a román gazdaság alakulásáról szóló előrejelzésekkel, tévedéseit pedig „hurráoptimista” forgatókönyvekkel igyekszik leplezni – manipulálva, sőt tudatosan szembehazudva a nyilvánosságot.

Rostás Szabolcs

2012. november 05., 08:472012. november 05., 08:47

„Mi a magyarázat arra, hogy az országot sújtó válság után egy-két évvel az IMF erős gazdasági növekedést jósol Romániának?” – tette fel a kérdést a napokban személyes blogján a nemzetközi pénzintézet Romániáról szóló jelentéseit górcső alá vevő Florin Citu elemző.

Az  ING Bank volt vezető közgazdásza annak kapcsán elemezte az IMF jelentéseit, hogy ezek az elmúlt időszakban rendszerint „hurráoptimista” prognózisokat tettek közzé, amelyeket később mindannyiszor módosítani kellett. Florin Citu szerint az IMF kalkulációiba becsúszott súlyos tévedések egyetlen magyarázata, hogy a valutaalap hibásan tételezte fel, miszerint a potenciális román GDP-t nem befolyásolta a válság. Ennél is nagyobb gond az elemző szerint, hogy az IMF manipulál a román gazdaság várható alakulására vonatkozó adatokkal, miközben semmiféle megoldási javaslatokat nem kínál a bukaresti hatóságok számára.

A szakértő véleménye csupán egy ama román elemzők álláspontja közül, akik szerint a néhány évvel ezelőtt Romániát kemény megszorításokra kényszerítő IMF saját sikerpropagandája részeként festi rózsaszínre az ország jövőjét. Románia 2009-ben 20 milliárd euró értékű készenléti hitelmegállapodást kötött az IMF irányítása alatt, amelyet tavaly egy 3,6 milliárd euró értékű, elővigyázatossági hitelszerződés követett.

A washingtoni pénzintézet sugallatára a kormány 2010-ben 25 százalékkal lefaragta a közalkalmazottak bérét, és 15 százalékkal kívánta csökkenteni a nyugdíjakat, ám miután ezt az alkotmánybíróság megvétózta, 19-ről 24 százalékra srófolta fel az áfát. Noha csak ebben az évben kétszer cserélődött ki a kormánygarnitúra Bukarestben, a valutaalap elvárásaival szembeni viszonyulás terén nem történt változás.

A májusban hatalomra került balliberális pártszövetség (USL) is ellenvetés nélkül végrehajtja az IMF diktálta intézkedéseket, legyen szó az állami kézben lévő vállalatok – például a Tarom légitársaság és a CFR áruszállító részlege – privatizációjáról vagy az előre be nem kalkulált, viszont szigorúan a pénzintézet által erőltetett idei gázáremelésről. Nem csoda, hogy a pénzintézet Romániáról szóló jelentései – például a legutóbbi, október végén közzétett – rendszerint arról szólnak, hogy az ország jó irányba halad az IMF-fel kötött hitelmegállapodás keretében, és gazdasága növekedését jobbára csak az eurózóna államadósság-válsága fenyegeti.

A világgazdasági kilátásokkal összefüggésben a valutaalap úgy becsüli, jövőre Románia magasabb gazdasági növekedést produkálhat Lengyelországnál is: miközben az idei évre továbbra is fenntartja a 0,9 százalékos gazdasági növekedési előrejelzését, 2013-ra 2,5 százalékos GDP-bővülést prognosztizál – holott tavasszal még 3 százalékosat vetített előre. Amivel viszont csak az a baj, hogy a pénzintézet jóslatai eddig nemigen váltak be: tavaly ősszel még 2,3–2,8 százalékos növekedést jósoltak a román gazdaságnak 2012-re, idén tavasszal 1,3–1,8 százalékra romlott az előrejelzés, míg augusztusban már csak 0,9 százalékos növekedést valószínűsítettek.

Nagy Ágnes, a román jegybank igazgatótanácsának egyetlen magyar tagja szerint az idei év gyenge teljesítményéhez viszonyítva tűnik optimistának a prognózis, hiszen a két százalékot meghaladó növekedés csak abban az esetben lesz megvalósítható, ha a nemzetközi és a belföldi gazdasági konjunktúra egyaránt szerencsésen alakul. Az ország várható kilátásai terén ráadásul még nagyobb zavart okoz, hogy az IMF által a napokban közzétett újabb jelentés már azt sem tartja kizártnak, hogy – a szerkezeti reformok elmaradása esetén – a román gazdaság a következő években öt százalékkal esik vissza, a lej pedig 15–20 százalékkal is leértékelődhet.

Mircea Coşea makrogazdasági elemző, volt reformügyi miniszter (1993–1996) szerint a pesszimista forgatókönyv a külföldi befektetők Romániától való elriasztását szolgálja. Coşea – aki a kilencvenes években tagja volt a Világbankkal és az IMF-fel tárgyaló román delegációnak – úgy nyilatkozott: már csak azért is érthetetlen a valutaalap hozzáállása, mivel korábban kemény költségvetési megszorításokra intette Bukarestet, ám semmiféle támogatást nem nyújtott a hatóságoknak a gazdasági fellendülés ösztönzése érdekében.

Sarkosabban fogalmaz Ilie Şerbănescu gazdasági szakértő, aki szerint az IMF kudarcra ítélt politikáját bizonyítja, hogy a pénzintézet sorrendben nyolcadszor kénytelen felülvizsgálni romániai prognózisát, mivel a korábbi előrejelzéseket a tények már nem igazolták. „Programot dolgozott ki Romániának, amelyről azt állította, hogy ilyen és ilyen eredményeket fog elérni, de egyetlen alkalommal sem jött be a számítása. Jobban mondva az IMF tudatosan hazudott, hiszen szakértői nem idióták, csak rosszindulatúak” – írta a Business24.ro üzleti portálon megjelent elemzésében Şerbănescu.

Talán nem véletlen, hogy a napokban Crin Antonescu, az USL liberális társelnöke felvetette: Romániának újra kellene tárgyalnia a Világbankkal és az IMF-fel kötött hitelszerződés feltételeit. A kormány ragaszkodik a 16 százalékos egységes adókulcs megtartásához, holott az IMF felvetette annak húsz százalékra történő emelését. Ugyancsak Bukarest tehetetlenségéről árulkodik az alapélelmiszerek áfájának hosszú ideje tervezett csökkentése is. Victor Ponta a hétvégén kijelentette, kormánya az IMF delegációjának a héten kezdődő felülvizsgálati tárgyalásokon ismét előterjeszti a 24-ről kilenc százalékra történő lefaragást.

Az IMF – a költségvetésbe befolyó összegek várható csökkenésére hivatkozva – eddig is határozottan ellenezte a kezdeményezést, holott a román kormány szerint az alacsonyabb áfa visszaszorítaná az adócsalást.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt

Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt
2025. május 06., kedd

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója

Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója
2025. május 06., kedd

Magyarországon volt a legolcsóbb a földgáz, Románia is dobogós

A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.

Magyarországon volt a legolcsóbb a földgáz, Románia is dobogós
2025. május 06., kedd

5 lejt meghaladó euró, elszálló kamatok: sokba fáj a polgároknak Simion első fordulós győzelme és a kormányválság

Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.

5 lejt meghaladó euró, elszálló kamatok: sokba fáj a polgároknak Simion első fordulós győzelme és a kormányválság
2025. május 05., hétfő

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe

A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe
2025. május 04., vasárnap

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
2025. május 01., csütörtök

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére

Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére
2025. április 30., szerda

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak

Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak
2025. április 30., szerda

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok
2025. április 30., szerda

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői

Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői