A munkáltatók képviselőivel folytatott megbeszélést hétfőn a román kormányfő
Fotó: Gov.ro
Marcel Ciolacu miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy a kormány nem fontolgatja az adóemelést, és folytatja az országos adóhatóság (ANAF) digitalizálását, a költségvetési bevételek növelését és a közkiadások reformját.
2024. augusztus 26., 19:462024. augusztus 26., 19:46
2024. augusztus 26., 19:562024. augusztus 26., 19:56
A bejelentés a Concordia Munkáltatói Szövetség képviselőivel tartott találkozón hangzott el. A Victoria-palota tájékoztatása szerint a találkozón a szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök közölte, hogy a kormány által az Európai Bizottságnak tett javaslat a költségvetési deficit fokozatos, a következő hét évben megvalósuló csökkentését, illetve a 2025-2026-ra beütemezett nagyberuházási projektek megvalósítását tartalmazza.
„Nem fontolgatjuk az adóemelést. Folytatjuk az adóhatóság digitalizálását, a költségvetési bevételek növelését és a közkiadások reformját” – nyilatkozta a miniszterelnök a Victoria-palotában. Ciolacu ugyanakkor ígéretet tett, hogy az adóügyi reformról jövő évtől konzultáció indul a versenyszféra képviselőivel, és a vállalkozók megkérdezése nélkül semmiféle döntést nem hoznak az adóügyi reformmal kapcsolatosan.
Az áfa mértéke nem emelkedni, és ha a pénzügyminisztériumban jobban végzik a dolgukat, ami a az adóbeszedést illeti, akkor az adók és illetékek sem fognak emelkedni Romániában – vélekedik Ștefan Radu Oprea gazdasági miniszter.
Mint arról beszámoltunk, elemzők egyöntetűen úgy vélekednek, hogy a román össztermék (GDP) lelassulása, a tartós infláció, a költségvetési deficit és – az importra alapozott fogyasztás generálta – kereskedelmi mérleghiány miatt jövőre elengedhetetlenek lesznek a megszorító intézkedések. Ezzel kapcsolatban Dan Bucşa, az Unicredit Bank Közép-Európáért felelős vezető közgazdásza a napokban plasztikus kijelentést tett: a szakértő arra intette a lakosságot, hogy „hazudnak a román politikusok, amikor azt állítják, hogy 2025-ben nem lesz adóemelés”.
„Ha idén bármelyik politikus – legyen szó a miniszterelnökről vagy a kormány utolsó alkalmazottjáról – azt mondja, hogy jövőre nem fognak nőni az adók, tudják meg, hogy hazudik. Nyilvánvalóan nőni fognak, kezdve az áfával” – jelentette ki egy bukaresti fórumon Dan Bucșa. A közgazdász azt állítja, a bukaresti kormány már háttértárgyalásokat folytat a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel a költségvetési hiány csökkentését célzó lépésekről.
Marcel Ciolacu miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy hétfőn találkozót tart az üzleti szféra képviselőivel az esetleges 2025-ös adóintézkedésekről, ugyanakkor megbeszélést kezdeményez a jelenleg 175 milliárd lejre becsült hátralékok behajtásáról.
A romániai polgárok közel háromnegyede szerint az ország gazdasági helyzete rosszabb, mint egy éve – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Az Európai Bizottság az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátásának 90 százalékos csökkentését javasolja 2040-ig – jelentette be a versenypolitikáért felelős biztos.
A romániaiak tavaly mintegy 40 milliárd eurót költöttek el a nagy kiskereskedelmi üzletláncokban, 7,1 százalékkal többet, mint 2023-ban – derül ki a Cushman & Wakefield Echinox szerdán közzétett tanulmányából.
A pénzügyminisztérium és az adóhatóság (ANAF) több mint 9 ezer alkalmazottja tiltakozik szerdán spontán munkabeszüntetéssel az ártalmas munkakörülményekért járó bérpótlék csökkentése ellen – közölte Vasile Marica, a Sed Lex elnöke.
A szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 2025 májusában 5,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint áprilisban – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Tönkretenné a közép-európai gazdákat az Ukrajnával megkötött brüsszeli alku, amely tovább könnyítené az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető szerint a magyar kormány ezt nem fogadja el.
A kormánykoalíció várhatóan szerdán véglegesíti a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot, amelyet július 7-ig kell „törvénybe önteni” – jelentette be Dragoș Anastasiu reformokért felelős miniszterelnök-helyettes kedd este.
Szó sincs a nyugdíjak és a bérek kifizetésének elhalasztásáról vagy blokkolásáról, ahogyan az a nyilvánosságban felmerült – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Jelenleg 900 ezer romániai munkavállaló él a nyugdíjrendszer harmadik pillére, a fakultatív magánnyugdíjalap adta megtakarítási lehetőséggel, míg további mintegy 96 ezren már megkapták az itt felgyűlt pénzüket az első 18 év után.
Drágul a hitelfelvétel az év második felében – figyelmeztetnek szakemberek.
szóljon hozzá!