2012. augusztus 09., 14:242012. augusztus 09., 14:24
A Mediafax hírügynökség által ismertetett dokumentum szerint a bruttó össztermék (GDP) az idei évben várhatóan 1,2 százalékkal nő, míg korábban 1,5 százalékos növekedésre számítottak. Ez már a második rontása a növekedési kilátásoknak, hiszen az idei költségvetést a bukaresti kabinet eredetileg 1,8-2,3 százalékos növekedéssel tervezte meg, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokat követően azonban 1,5 százalékra csökkentette a várakozásokat.
A hírügynökség a kormány és az IMF bukaresti küldöttsége között jelenleg zajló tárgyalásokhoz közeli forrásokból úgy tudja, hogy a washingtoni pénzintézet elfogadja majd az 1 százalék fölötti gazdasági növekedési előrejelzést. Egyes elemzők 0,7 százalékos növekedést tartanak valószínűnek.
Csütörtökön Victor Ponta román miniszterelnök megerősítette, hogy a kabinet mérsékelte a GDP-növekedésre vonatkozó becsléseket. Ponta szerint a hónapok óta tartó szárazság miatt kénytelenek csökkenteni a várakozásokat, hiszen ez komoly kiesést okoz a mezőgazdaságban.
A GDP tavaly 2,5 százalékkal nőtt, főként a rendkívül jó mezőgazdasági évnek köszönhetően, de a román gazdaság ismét technikai recesszióba került, miután a tavalyi utolsó negyedévben 0,2 százalékkal csökkent a GDP az előző negyedévhez képest, az idei első negyedévben pedig 0,1 százalékos visszaesést jegyeztek a tavalyi utolsó negyedévhez képest.
A technikai recesszió azt jelenti, hogy a GDP két egymást követő negyedévben csökken az előző negyedévekhez viszonyítva.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.
Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.