Kevesebb mint egymillió külföldi turista érkezett az első félévben Romániába

turista

A legtöbb külföldi turista repülővel érkezik Romániába

Fotó: Haáz Vince

Az idei első hat hónapban több mint 965 ezer külföldi turista szállt meg a romániai kereskedelmi szálláshelyeken, és összesen mintegy 3 milliárd lejt, fejenként 3100 lejt költöttek el – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Krónika

2024. szeptember 19., 13:512024. szeptember 19., 13:51

2024. szeptember 19., 13:522024. szeptember 19., 13:52

A külföldiek 55,7 százaléka üzleti útra, több mint 44 százaléka pedig magáncélból jött Romániába, költségeik az összesen elköltött 3 milliárd lej 58,6, illetve 41,4 százalékát tették ki – derül ki az Agerpres hírügynökség által ismertetett adatsorokból.

Amelyek szerint a 2024 januárja és júniusa között Romániába érkezett külföldiek 35,7 százaléka maga szervezte meg az útját, 37,9 százalék turisztikai ügynökség közvetítésével jött, 18 százalék más utazásszervezési módot választott, 8,4 százalék maga szervezte meg az útját, de utazási irodát is igénybe vett.

korábban írtuk

Erdélyben külföldi turistaként  – utánajártunk, miként lehet magyar vagy angol városnéző sétákat találni
Erdélyben külföldi turistaként – utánajártunk, miként lehet magyar vagy angol városnéző sétákat találni

Erdély egyre intenzívebben jelen van a nemzetközi turisztikai térképen, évről-évre egyre több turista érkezik felfedezni nem csak a természeti szépségeket, hanem a hangulatos, gazdag történelmi örökségű városokat is.

A külföldi turisták többsége (79,2 százalék) repülővel jött Romániába az első félévben,

13,8 százalékuk saját autóval, 5,7 százalékuk autóbusszal, 0,7 százalék hajóval, 0,3 százalék vonattal, 0,3 százalék pedig más közlekedési eszközzel (motorbicikli, bérelt autó stb.).

korábban írtuk

Még a 20 százalékot sem éri el a külföldi turisták aránya, a legtöbben Olaszországból érkeznek
Még a 20 százalékot sem éri el a külföldi turisták aránya, a legtöbben Olaszországból érkeznek

Az év első négy hónapjában 3,36 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), 1,9 százalékkal többet, mint 2023 azonos időszakában.

korábban írtuk

Turizmus III. Károly király lábnyomában: a kulturális örökségre kell összpontosítani az idegenforgalmi szakember szerint
Turizmus III. Károly király lábnyomában: a kulturális örökségre kell összpontosítani az idegenforgalmi szakember szerint

A Székelyföldön a kulturálisörökség-turizmusra kellene összpontosítani, nem a tömegturizmusra, de sok még a tennivaló, amíg nem szinte kizárólag a magyarországi vendégek érkeznek a térségbe – vallja Horváth Alpár turisztikai szakember.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett

A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett
2025. július 10., csütörtök

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban

Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok

A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok

2025. július 09., szerda

Mennyire lesz luxus autót vezetni? Összefoglaló a sofőröket többszörösen sújtó intézkedésekről

Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.

Mennyire lesz luxus autót vezetni? Összefoglaló a sofőröket többszörösen sújtó intézkedésekről
2025. július 09., szerda

A külföldi utazások ritkítását várja Bolojan, aki maga hagyna jóvá minden kiszállást

Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.

A külföldi utazások ritkítását várja Bolojan, aki maga hagyna jóvá minden kiszállást
2025. július 09., szerda

Roncsautóprogram: homályba vész a folytatás

A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.

Roncsautóprogram: homályba vész a folytatás
2025. július 09., szerda

Pénzügyminiszter: mérséklődött az ország leminősítésének kockázata

Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: mérséklődött az ország leminősítésének kockázata
2025. július 09., szerda

Folytatják a tiltakozást, „a megszorítások fekete doboza” elnevezéssel online kampányt indítanak a szakszervezetek

Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.

Folytatják a tiltakozást, „a megszorítások fekete doboza” elnevezéssel online kampányt indítanak a szakszervezetek
2025. július 09., szerda

A kormány célkeresztjében a különnyugdíjak, illetve a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára

Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.

A kormány célkeresztjében a különnyugdíjak, illetve a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára
2025. július 08., kedd

Pénzügyminiszter: el kell kerülni az uniós források befagyasztását, Románia leminősítését

A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.

Pénzügyminiszter: el kell kerülni az uniós források befagyasztását, Románia leminősítését