2012. november 02., 09:412012. november 02., 09:41
A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) felhívta a figyelmet, hogy a termelés visszaesése miatt várhatóan az árak is emelkednek. Leginkább az olaszországi, franciaországi és argentin termelők aggódnak, az itteni szőlőtermés ugyanis 24 százalékkal csökkent az elmúlt évekhez képest, a kereslet ugyanakkor világviszonylatban folyamatosan nő. Federico Castelluci, az OIV elnöke szerint a nagyobb vállalatoknak a tartalékokat is értékesíteniük kell, hogy kiszolgálhassák a piacot. ű
Az elmúlt évben összesen 265 millió hektoliter bort állítottak elő, az idei előrejelzések szerint pedig a termelés 250 millió alá eshet. Az egyetlen ország, amely növekedésre számít az Amerikai Egyesült Államok, ahol a szakemberek elmondása szerint a bortermelés akár 7 százalékkal is emelkedhet. Ovidiu Gheorghe, a romániai bortermelésért felelős egyesület (PNVV) vezetője ugyanakkor rámutatott, Romániában körülbelül 30 százalékkal csökken idén az előállított mennyiség, a tavaszi és nyári aszály ugyanis rendkívüli kárt tett a szőlőtermésben. A mezőgazdasági minisztérium adatai szerint tavaly mintegy 4 millió hektoliter bort állítottak elő az országban, 23 százalékkal többet, mint 2010-ben, a felmérésben ugyanakkor nem szerepelnek a helyi kistermelők.
A fogyasztás tavaly szintén 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi adatokat. Egy romániai állampolgár egy év alatt átlagosan 24 liter minőségi bort fogyaszt, ehhez képest a fejlettebb európai országokban a mennyiség meghaladja az évi 50 litert: Franciaországban például személyenként 58, míg Olaszországban 53 liter nedű fogy, míg az Egyesült Államokban mindössze 13 liter. Románia egyébként tavaly 130 ezer hektoliternyi minőségi bort exportált, és több mint egymillió hektolitert importált. Az ország Európában a hatodik legnagyobb bortermelő Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Németország és Portugália után, miközben egyike a világ 15 legfontosabb előállítójának.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.
Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.