2012. szeptember 03., 08:052012. szeptember 03., 08:05
Szakemberek szerint így hosszú távon az Auchan csak úgy kerülhet a piaci élmezőnybe, ha felvásárolja egyes konkurens cégek bolthálózatát.
A Bloomberg hírügynökség értesülései szerint az Auchan illetékesei már tárgyalnak a német Metro-csoporttal a Real-üzletek átvételéről, a francia tulajdonosok pedig elsősorban a romániai piacon érdekeltek, de más országban is felvásárolnák a boltokat. A Real egyébként Románián kívül Németországban, Ukrajnában, Lengyelországban, Oroszországban és Törökországban van jelen.
A Reuters hírügynökség ugyanakkor arról számolt be, hogy a megbeszélések már a Carrefour romániai üzleteivel kapcsolatban is elkezdődtek, a hálózatot azonban a Tesco és a Wal-Mart is átvenné, így a tárgyalások ebben az esetben tovább tarthatnak. Marius Căluian, a piackutató Market Vector cég vezetője rámutatott, ha az Auchan elképzelései megvalósulnak, és sikerül átvennie akárcsak az egyik bolthálózatot is, a francia vállalat nemcsak az egyik legfontosabb kereskedelmi lánc, de az egyik legnagyobb gazdasági szereplő lesz Romániában.
A szakember becslései szerint, míg a csoport tavaly 372 millió eurós üzleti forgalmat bonyolított le, a felvásárlásokkal átlépheti az évi egy milliárdos értéket.
A szintén francia Carrefour kivonulásáról néhány hónapja már szó esett, a gazdasági válság és a vásárlói kedv visszaesése miatt ugyanis csökkent a cég bevétele. Georges Plassat vezérigazgató nemrég úgy nyilatkozott, a következő időszakban elsősorban a költségek és adósságok csökkentésére kell koncentrálnia, így a csoport a tervek szerint Lengyelországból, Törökországból, Görögországból és Indonéziából is kivonulna, miután nemrég bezárták többek között az oroszországi, japán és mexikói üzleteket is. A vezérigazgató egyelőre nem említette Romániát, azonban az ország Carrefour-üzleteinek éves forgalma egy és három milliárd euró között van, ez pedig meglehetősen kevés ahhoz, hogy jelentősen befolyásolja a francia csoport üzleti tevékenységét.
A kereskedelmi piaci szegmens egyébként az utóbbi 15 évben folyamatosan bővült, évente többtucatnyi szupermarket nyílt országszerte, az új szereplők pedig több száz millió eurót fektettek be vállalkozásaikba. A gazdasági válság azonban rányomta bélyegét a szegmensre is, 2011 végén a törökországi G’Market volt kénytelen eladni hálózatát a rivális Carrefournak és a Mega Image-nek, néhány hónappal később pedig a francia Interex keresett vevőt üzleteinek. A Real kivonulásáról néhány hónapja folynak a találgatások, a csoport üzleti forgalma idén először csökkent azóta, hogy 2006-ban belépett a romániai piacra.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.
Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.