2012. augusztus 14., 12:512012. augusztus 14., 12:51
Az IMF-delegáció bukaresti felülvizsgálati látogatása kedden ért véget. Erik de Vrijer, a küldöttség vezetője közölte: Románia teljesítette a legfontosabb kötelezettségvállalásokat, ám ahhoz, hogy az IMF igazgatótanácsa jóváhagyja a mostani látogatás konklúzióit, Romániának négy előfeltételt kell teljesítenie.
A feltételek egyike szerint szeptember közepén a gáz 5 százalékkal drágul a lakosság számára, míg az ipari fogyasztók és cégek 10 százalékkal töbet fizetnek majd.
Egy másik feltétel szerint – amelynek teljesítése kormányrendelettel történik majd – a helyi önkormányzatok felhasználhatják a rendelkezésükre álló erőforrásokat kinnlevőségeik csökkentésére, illetve a központi hatóságok közvetlenül is kifizethetik a kinnlevőségeket.
A kormánynak ugyanakkor meg kell hirdetnie eladásra a Transgaz földgázszállító társaság 5 százalékát és el kell kezdenie az Oltchim vegyipari üzem privatizációját – mondta Erik de Vrijer.
Az IMF ugyanakkor rontotta a román GDP-re vonatkozó előrejelzését, és 0,9 százalékos növekedéssel számol az idén a korábban közölt 1,5 százalék helyett. A kormány költségvetés-kiigazítási tervezetében 1,2 százalékos GDP-növekedés szerepelt, miután a kabinet is csökkentette várakozásait.
Az IMF-delegáció legközelebb a parlamenti választások után, de még karácsony előtt látogat Bukarestbe. Erik de Vrijer nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a választások előtt sor kerül egy „villámlátogatásra” is.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.
Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).