Fotó: Krónika
Környezetvédelmi illetéket vetett ki a gépkocsikra emissziós besorolásuk alapján a bukaresti önkormányzat, amely első lépésben a román főváros központjából, később pedig a város teljes területéről kitiltja a szennyező járműveket.
2019. október 24., 14:032019. október 24., 14:03
2019. október 24., 14:062019. október 24., 14:06
A bukaresti képviselő-testület csütörtöki ülésén elfogadta a járművek környezetvédelmi besorolása alapján történő megadóztatásáról szóló előterjesztést. A határozattervezetet Gabriela Firea főpolgármester dolgozta ki, és elsősorban a magas légszennyezettség csökkentésének céljával indokolta a szigorítást. „A polgárok életének jobbítását szolgálja az intézkedés, hiszen Bukarest sajnos Európa hatodik legszennyezettebb levegőjű fővárosa. Tisztább levegőre van szükségünk, és ezt csakis a szennyező járművek korlátozásával tudjuk elérni” – magyarázta a szociáldemokrata elöljáró a közgyűlés ülésén.
A jóváhagyott tervezet értelmében a bukaresti önkormányzat ún. oxigénilletéket vet ki az Euro 5-ös szabvány alatti gépkocsikra: a non Euro, Euro 1 és Euro 2-es környezetvédelmi besorolású járművek után napi 15, míg az Euro 3-as és 4-esek után napi 5 lejt kell fizetni a Bukarestben való közlekedésért 2020. január elsejétől. Az így befolyó összeget környezetvédelmi projektekre, környezetbarát tömegközlekedés kialakítására fordítanák; a matricavásárlást elmulasztó sofőrökre 1500 és 2000 lej közötti bírság vár.
Miközben az Euro 4-es járművek 2021-től lesznek illetékkötelesek, az Euro 3 alatti járművek tulajdonosait már 2020 januárjától azzal is sújtják, hogy szennyező gépkocsijukkal egyáltalán nem hajthatnak be a városközpontban kialakított ún. „levegőminőségi” övezetbe. Ezen túlmenően egy módosítás alapján ezeket az autókat néhány éven belül teljesen kitiltják a román fővárosból: a Non Euro, Euro 1-es és Euro 2-es besorolásúakat 2022-től, míg az Euro 3-asokat 2024-től száműzik Bukarestből. A városközpontban lakó bukarestieket ugyanakkor az önkormányzat vásárlási utalvánnyal ösztönözné régi autójuk újra cserélésére.
Egyébként a román fővárosban és Ilfov megyében több mint 1,6 millió személygépkocsit tartanak nyilván a hatóságok, amiből egymillió autó Euro 5 alatti emissziós besorolású. A gépjárművek közül 261 ezer Non Euro, 7 000 Euro 1, 113 ezer Euro 2-es, 213 ezer Euro 3-as, 440 ezer Euro 4-es, 253 ezer Euro 5-ös, míg 331 ezer Euro 6-os környezetvédelmi kategóriába tartozik.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
1 hozzászólás