„Hiánytalan részvételre” kérik híveiket az egyházfők az államelnök-választáson
Fotó: Borbély Fanni
Közös felhívást tettek közzé az államfőválasztás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák az államelnök-választás május 18-ai második fordulójában, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
2025. május 09., 10:172025. május 09., 10:17
Románia történelmi vízválasztóhoz érkezett – szerepel az államelnök-választás kapcsán kibocsátott állásfoglalásban, amelyet Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke juttatott el szerkesztőségünkhöz. Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői úgy vélik, a megismételt államelnök-választás kimenetele hosszú távon befolyásolja a demokratikus jogállami keretek és a társadalmi állapotok alakulását, a vallásszabadság és a közösségi jogok érvényesülését, valamint az ország nemzetközi irányultságát.
Az egyházi vezetők arra kérik híveiket, hogy a május 18-ai második fordulóban „hiánytalanul vegyenek részt”, és szavazatukkal támogassák azt az államelnökjelöltet, aki figyelembe veszi minden állampolgár – így a magyar közösség – jogait, értékeit, és hozzájárul a békés együttéléshez.
„Azt, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására, a társadalmi élet fejlődésének és az államigazgatás hatékonyságának elősegítésére, Románia európai úton való megtartásának biztosítására. Teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választás második fordulóján: az erdélyi magyar nemzeti közösség jövője szempontjából és egyházaink zavartalan működéséhez, akárcsak a román testvéreinkkel és más nemzetű polgártársainkkal való békés és egyenrangú együttélés érdekében ez létfontosságú” – olvasható a felhívásban.
Hasonló közös felhívást intéztek híveikhez egyébként az erdélyi magyar egyházak vezetői az államelnök-választás tavaly novemberi első fordulóját követően is. Akkor is részvételre buzdították híveiket, akiket arra kértek, mindnyájan azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására, a békés társadalmi együttélés elősegítésére. Az akkori támogatás – kimondatlanul is – Elena Lasconira, az USR elnökére vonatkozott, aki a szélsőjobb, legionárius eszméket hirdető Călin Georgescuval jutott a december 8-ai második fordulóba, ám az alkotmánybíróság törölte az első forduló eredményét.
A május 8-án kelt dokumentumot Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye, Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye, Pál József Csaba, a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye, Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház, Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület, Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, valamint Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke jegyzi.
A romániai államfőválasztás május 18-ai második fordulójában George Simion, a szélsőségesen nacionalista, szuverenista elveket valló Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és a függetlenként megméretkező Nicușor Dan, Bukarest főpolgármestere csap össze.
Közös felhívást intéztek híveikhez az erdélyi magyar egyházak vezetői a romániai államelnök-választás tárgyában; a megmérettetés második fordulóját december 8-án, vasárnap rendezik.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
szóljon hozzá!