Gyergyószentmiklóson terjeszkedik a székelyudvarhelyi Merkúr üzletlánc

Hamarosan, még november elején Gyergyószentmiklóson nyit boltot a székelyudvarhelyi Merkúr üzletlánc, amelynek már „szülővárosában” öt, Csíkszeredában pedig két, viszonylag nagy kiterjedésű szupermarketje van. A hét létező bolt összesen már most 12 ezer négyzetméteres eladási felülettel rendelkezik, ami által ez a Székelyföld legnagyobb teljes egészében romániai tőkéből működő üzletlánca.

2009. október 27., 09:022009. október 27., 09:02

Helyi igények, helyi termékek

A gyors és hatékony terjeszkedés titka Boros Csaba, a Szuper és a Merkúr üzletlánc tulajdonosa szerint a helyi igények ismeretében rejlik. „Erősségünk a nagy áruválaszték. Most a gyors és gazdaságos vásárlást szeretnénk előtérbe helyezni. A multikkal ellentétben boltjainkba családias színvilágot hozunk, háttérzajként helyi rádiók szólnak, tehát igyekszünk a helyi emberek szokásaihoz igazodni.

Nem a multik útját járjuk. Nagyon jó magyarországi partnereink vannak, a tiszta magyar tőkével rendelkező Reál és a CBA, akiktől nagyon sok segítséget kapunk, mind ami az árut illeti, mind pedig a koncepciót” – sorolta a Krónika kérdésére a sikersorozat titkát a vállalkozó. Hozzátette: amikor azt tapasztalták, hogy a partnerek üzletei jól működnek, az ő útjukat kezdték járni, „igaz, kicsit székelyesítve”.

„Nálunk a magyarországi termékek mellett a helyi termelők vannak előtérben. Emellett még az is előnyünk a multikkal szemben, hogy helyiekként jobban ismerjük a helyiek igényeit, szokásait, elvárásait, így tudunk mi olyan értéket is adni, melyre egy multi nem képes” – részletezte Boros, aki arra is kitért, hogy mögöttük nem egy nagy világtőke áll, hanem, mint hangoztatta, „isteni sugallat adja energiájukat”.

Boros, aki szabadon akart élni

Boros Csaba, a Szuper és a Merkúr üzletláncok tulajdonosa nem vállalkozóként kezdte, nincs közgazdasági egyetemi végzettsége, mégis jelenleg az övé a Székelyföld legnagyobb üzletlánca. Fiatalon egyetlen célja volt, hogy a lehetőségek szerinti legszabadabb életet élhesse.

Éppen ezért a nyolcvanas években villanyszerelőnek tanult, mert akkoriban az volt a közvélekedés, hogy a villanyszerelők a legszabadabbak. Borosnak pedig ez volt a legfontosabb szempont, hiszen a hegyek mind télen, mind nyáron vonzották.

Első munkahelye egy ládagyárban volt, ahol eleinte nem kapott villanyszerelői állást, így egy évig körfűrészen dolgozott, s csak azután, egy üresedést követően helyezkedhetett el szakmájában.

Miután a szabadnapokat nem fizették, első fizetése, aminek 1700 lejnek kellett volna lennie, csak 1500 volt. Az első kereset az utolsó baniig kirándulásra, könyvekre és lemezekre kelt el.

Vállalkozni 1993-ban kezdett, egy élelmiszer- és nagykereskedelmi lerakatot nyitott, ám hamar váltani kényszerült. „Romániában változott a kereskedelmi rendszer, akkor alakultak ki az úgymond ügynökcégek, és mi úgy láttuk, hogy át kell térnünk a kiskereskedelemre. 1999-ben nyitottuk meg az első üzletünket” – emlékezik vissza Boros.

Egy központi, korábban is élelmiszerüzletként működő helyiségben indultak, meghagyva az üzlet jól ismert nevét, a Szupert. A központi üzlet ízelítőt nyújtott és kedvet is adott a vállalkozónak a további üzletek nyitásához, Szuper néven azóta már több boltot működtet, de a harmadik megnyitásától kezdődően már láncként kezelte a boltokat, újabban pedig áruházakat nyit.

Ez utóbbiak esetében is odafigyeltek a névválasztásra, a kommunista rendszer egykori egyetlen udvarhelyi Mercur áruháza volt a névadó, most Merkúr néven ismertek áruházaik.

A multik megjelenésének nem örvendenek, tudtuk meg, de most a válság ellenére is növekedik cégük, most is vesznek fel embereket. Mint Boros büszkén elmondta, a multiktól értékes szakemberek jelentkeztek náluk, illetve a gyergyószentmiklósi áruház alkalmazottait is most veszik fel, így összesen 400 embernek adnak munkát.

Ami a válságot illeti, Boros úgy látja, hogy „a fejekben van a probléma”. Ugyanis meglátásában az elmúlt tíz évet az jellemezte, hogy mindenki ész nélkül vásárolt, most pedig az emberek legalább megfontoltabban kezdték el költeni pénzüket.

Zöldség saját termelésből

Azt pedig, hogy egyáltalán nem hasonlítanak, és nem is szeretnének a multikhoz hasonlítani, bizonyítja, hogy zöldségtermesztéssel és állattenyésztéssel is foglalkoznak. Van már bivalyfarmjuk, tehénfarmjuk, továbbá mangalicát és csirkét is tenyésztenek. Már gyakran hallani boltjukban, hogy a vásárlóik a farmjukon termett hagymát, retket keresik.

„Most, hogy hamarosan sajátos címkék fognak felkerülni a székely termékekre, mi is elkezdtünk dolgozni, állatfarmot hoztunk létre, zöldséget termelünk, persze permetezés nélkül. Minket nem a gazdagodási vágy vezetett, hanem az, hogy próbáljuk meg visszahozni azt a koncepciót, amely szerint a székelység élt. Azt szeretnénk tudatosítani a székely emberekben, hogy érdemes nekifogni és termelni, mert itt vagyunk mi, akik felvásároljuk a termékeiket” – hangsúlyozta Boros.

Mint megtudtuk, több székely termék máris megtalálható pultjaikon, akad oroszhegyi méz vagy éppen tekerőpataki sajt is. A helyi közösség gazdasági fellendítésének célja mellett számos egyéb közösségi kezdeményezésben is részt vesznek, alapítványokat, rendezvényeket támogatnak szinte napi gyakorisággal, hiszen a vállalkozás mellett a helyi közösségi értékteremtés és annak megőrzése a legfontosabb számukra, tartotta fontosnak kiemelni a tulajdonos. És pontosan ez az, ami miatt, ígéri, nem is fogják eladni az üzletláncot: „Eladhatatlanok vagyunk” – szögezte le Boros.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli
2025. május 07., szerda

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is

Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is
2025. május 06., kedd

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt

Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt