Grindeanu a büdzséről: nem kell aggódni

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Nem kell aggódni a költségvetési hiány miatt Sorin Grindeanu miniszterelnök szerint, aki az első két havi makrogazdasági adatok alapján azt mondja, a bér- és nyugdíjemelésekkel együtt is sikerül a maastrichti szerződésben foglalt 3 százalékos küszöb alatt tartani a deficitet.

Krónika

2017. március 28., 16:592017. március 28., 16:59

Mint hangsúlyozta, az Országos Előrejelzési Bizottság (CNP) adatai szerint az idei év első két hónapjában 5,8 százalékkal nőtt az ipar termelése, 7,8 százalékkal nőttek az ipar új megrendelései, 13,6 százalékkal bővült az export és az év eleje óta 44 ezer új munkaszerződést kötöttek meg.

Eközben szintén kedden a román közszolgálati rádió a bukaresti pénzügyminisztérium adataira hivatkozva arról számolt be, hogy csökkenő bevételek mellett a bruttó hazai termék (GDP) arányában 0,05 százalékos többlettel zárta az államháztartás az idei első két hónapot. A tavalyi azonos időszakban 0,10 százalék volt a GDP-arányos többlet. A román államháztartás bevételei 34,9 milliárd lejt értek el, ami 1,4 százalékkal alacsonyabb 2016 első két havához mérten. A román kormány az idei költségvetésben 14 százalékkal magasabb bevételt tervezett.

A bevételek csökkenését főként az általános forgalmi adóból (áfa/TVA) származó jövedelmek csaknem 16 százalékos visszaesése okozta, de a jövedéki adóból is 5,3 százalékkal kevesebb gyűlt az államkasszába. Mint ismert, tavaly óta két lépésben csökkent az áfa 24-ről 19 százalékra. A pénzügyminisztérium szerint az adatokban még a tavalyi, 4 százalékpontos áfacsökkentés is érezteti hatását. A kiadások 0,3 százalékkal mérséklődtek. A személyi kiadások 13,3 százalékkal, a szociális kiadások 9,4 százalékkal nőttek, ugyanakkor az eszköz- és szolgáltatás-beszerzésre 5,1 százalékkal kevesebbet költöttek. Beruházásokra a GDP 0,11 százalékát, 870 millió lejt fordítottak.

Amint arról beszámoltunk, a Nemzetközi Valutaalap március közepén figyelmeztette a Grindeanu-kormányt, hogy az államháztartási hiány elérheti a GDP 3,7 százalékát, ha nem változtat a költségvetés szerkezetén. Az Európai Bizottság is 3,6 százalékos deficitet vetített előre, miközben a kormány 2,98 százalékos államháztartási hiányt vár. Corina Crețu biztos a múlt héten közölte, hogy Brüsszel bizonyítékokat vár Bukaresttől, hogy a fizetések és nyugdíjak emelése mellett is a bruttó hazai termék 3 százaléka alatt tudja tartani a költségvetés hiányát. Mint ismeretes, ellenkező esetben az ország ellen túlzottdeficit-eljárás indulhat, ami Brüsszel részéről megszorításokkal jár.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli
2025. május 07., szerda

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is

Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is
2025. május 06., kedd

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt

Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt
2025. május 06., kedd

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója

Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója