2012. szeptember 20., 08:412012. szeptember 20., 08:41
A Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében finanszírozást nyert projektben Fugyivásárhely község, illetve Nagyvárad metropolisövezete a magyarországi Téglás önkormányzatának és a Hajdú-Bihar Megyei Munkaügyi Központnak a partnere. A magyarországi fél a Hajdú-Bihar megyei Téglás városban egy régebbi épületet újít majd fel, Fugyivásárhelyen pedig egy teljesen új, energia szempontjából a tervek szerint önellátó létesítményt építenek.
A csaknem 500 négyzetméteres alapterületű konferencia-központ különlegessége, hogy kizárólag megújuló energiát használ majd, amelyet saját maga számára állít elő a tetőzetére épített napkollektorok és szélerőművek segítségével. A tető egy részét ugyanakkor fűvel ültetik be. Ioan Pop polgármester elmondása szerint az épületet kifejezetten olyan konferenciák, találkozók és workshopok szervezésére adják majd ki – két évig ingyen, majd bérleti díj fejében –, amelyek a megújuló energiaforrások hasznosításával foglalkoznak, ugyanakkor a község vállalkozói szövetsége is ide helyezi székhelyét.
A központ emellett egyféle „üzleti inkubátorként” is működhet majd, ahol a profiljával megegyező kisebb cégek elkezdhetik tevékenységüket – mondta el Ciprian Barna, a metropoliszövezet igazgatója, aki szerint az önfenntartó és ökológiai konferenciáknak helyet adó centrum egyedi lesz nemcsak Romániában, hanem Európa ezen régiójában is. Az igazgató úgy véli, a központ a továbbiakban akár mintául is szolgálhat más városoknak vagy községeknek, amelyek hasonlót szeretnének létrehozni a saját területükön. A beruházásra Fugyivásárhely költségvetése 947 ezer euró, amelynek 97,5 százaléka vissza nem térítendő támogatás.
A felépülő központ körül parkot tervez létrehozni az önkormányzat – az eredeti tervek szerint a Környezetvédelmi Alap támogatásával, ám amennyiben innen nem érkezik a kért összeg, a község vezetősége saját forrásból finanszírozza majd a parkosítást.
Szintén a Hu–Ro programból sikerült finanszírozást szerezni 3,1 kilométernyi, a községen belül található utca korszerűsítésére, emellett a metropolisövezet egészére kiterjedő, Aparegio nevet viselő projektből is profitál a község, amelynek során új ivóvíz- és csatornahálózatot építenek majd ide. Idén összesen 7,5 millió eurós támogatást hívott le a község – ebből 5 millió az Aparegióból jut –, amely Fugyivásárhely éves költségvetésének a többszöröse.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.
Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.