2012. október 26., 09:102012. október 26., 09:10
A tanulmányt romániai menedzserekkel, vállalatvezetőkkel és piaci szakértőkkel készített interjúk nyomán valósították meg. A válaszadók rámutattak, a feketepiac előretörése mellett más jelenségek is aggodalomra adnak okot az élelmiszeriparban. Az illetékesek leginkább a nyersanyagok drágulásától tartanak, de az eurózóna instabilitása, a romániai politika és törvényhozás kifogásolt működése, a munkanélküliségi ráta folyamatos növekedése, illetve a korrupció miatt is borúlátóan tekintenek a jövőbe.
Ennek ellenére a felmérésben részt vevő szakemberek többsége, 66 százalékuk középtávon – a következő 1-3 évben – enyhe, maximum 3 százalékpontos gazdasági növekedésre számít, és csak 11 százalékuk gondolja úgy, hogy a gazdaság helyzete romlani fog. További 11 százalék stagnáló gazdaságra készült fel, a legoptimistább csoport pedig – a megkérdezettek 12 százaléka – 3 százalékponton felüli növekedést vetített előre.
Az élelmiszer-ipari vállalatok képviselőinek nagy része, 72 százalékuk a következő évben nem számít adómódosításra, 4,5 százalékuk ezzel szemben az illetékek növelésétől tart, míg 23 százalékuk nem tartja kizártnak ezek csökkentését. A megkérdezettek ugyanakkor egyetértenek abban, hogy gazdasági és pénzügyi szempontból nehéz év áll az ország előtt, a helyzeten pedig tovább ront az elmúlt időszak fogyasztói magatartása: a polgárok felhalmozott hitelei, valamint a demográfiai tényezők. A szakértők különösen az említett összetevők hosszú távú következményeitől tartanak.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.
Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.