EB: jó az irány, de több kell

Romániának fel kell gyorsítania az állami vállalatok átszervezését, növelnie kell a felhasznált európai uniós források arányát, folytatnia kell a stabil fiskális politikát, és fokoznia kell az energetikai szektor reformját célzó erőfeszítéseket – többek között ezt rögzíti az a jelentés, amelyet tegnap adott ki az Európai Bizottság (EB) az ország 2012-es reform- és konvergenciaprogramjáról.

Balogh Levente

2012. május 31., 08:452012. május 31., 08:45

A dokumentum megállapítja, hogy a Romániával kötött hitelegyezmény keretében kidolgozott program megfelelően működik, a 2011-es költségvetési hiánycélt sikerült tartani, az eredményszemléletű (ESA) hiánycélt pedig csak azért lépte túl a kormány, mert jelentős anyagi erőfeszítéseket róttak rá azon bírói ítéletek, amelyek értelmében bizonyos alkalmazotti kategóriáknak kárpótlást kellett fizetnie.

A jelentés úgy véli, a 2012-es költségvetés jó úton halad a 3 százalék alatti GDP-arányos hiány betartásában. A kormány folytatja a stabil fiskális politikát, és az aktívák minőségének a profitra negatívan kiható csökkenése ellenére a bankrendszer is erős maradt. A kulcságazatokban egyenetlen eredményeket hoztak a strukturális reformok, de általában véve kielégítőek. Külön megemlítik, hogy a közelmúltban felerősödött az energetikai szektor reformjának üteme. A program megvalósításának hatékonysága azonban tovább javítható.

Az EB felrója ugyanakkor, hogy az Európa 2020 stratégia keretében megfogalmazott célok elérése nem kielégítő. Így a kutatásfejlesztést érintő befektetések, a munkanélküliség visszaszorítása, az iskolaelhagyások és a szegénység által fenyegetett személyek számának csökkentése nem halad az elvárt ütemben.

A dokumentum jelentős  fejlődésként emlegeti, hogy sikerült beindítani az elektromos áram árának liberalizációs folyamatát, április végén pedig sikerült a földgázár liberalizációjának ütemtervét is rögzíteni. A közlekedés terén azonban már nem kielégítőek az intézkedések, a politikai nehézségek miatt pedig az egészségügyi rendszer reformjára is jelentős időt kell szánni. Az EB szerint továbbra is komoly kihívás marad ezek mellett az európai uniós források tervezett mértékű felhasználása.

A jelentés kiemeli, hogy kétéves csökkenés után 2011-ben 2 százalékkal nőtt a GDP reálértéke, 2012-ben viszont az európai gazdasági nehézségek miatt 1,4 százalékosra lassulhat a GDP-növekedés. A várakozások szerint a belső kereslet fokozódása, amely a növekedés és a befektetések fő ösztönzője, a felhasznált uniós alapok arányának növekedésével együtt kulcsszerepet játszik majd az idei eredményekben.

A 4,9 milliárd eurós pénzügyi csomagból 1,4 milliárdot az EU, 3,5 milliárdot pedig a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) biztosít. A Világbank 400 milliót biztosít fejlesztési hitelekre, 750 milliót pedig a szociális ellátórendszer és az egészségügy reformjára. A hitel feltétele az, hogy Bukarest jelentős reformokat hajt végre a gazdasági növekedés érdekében. Így át kell alakítania a munkaerőpiacot, az adó- és az állami kiadások rendszerét is.


 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
2025. május 01., csütörtök

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére

Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére
2025. április 30., szerda

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak

Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak
2025. április 30., szerda

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok
2025. április 30., szerda

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői

Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői
2025. április 30., szerda

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló

Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló
2025. április 30., szerda

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu

Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu
2025. április 30., szerda

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók

Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók
2025. április 29., kedd

Több tízmillió eurónyi kötbért számol fel Románia az Alstomnak, amiért nem szállította le időben az új vonatokat

Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.

Több tízmillió eurónyi kötbért számol fel Románia az Alstomnak, amiért nem szállította le időben az új vonatokat
2025. április 29., kedd

Egy lépésre van Románia a bóvli kategóriától, a deficit pedig nem indult csökkenésnek

A fenntarthatatlan ikerdeficit miatt a román gazdaság számára a legfőbb rövid távú kockázatot az jelenti, hogy leminősítik a bóvli (angolul junk, vagyis szemét) kategóriába – kongatta meg a vészharangot Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.

Egy lépésre van Románia a bóvli kategóriától, a deficit pedig nem indult csökkenésnek