Simion Nyugat-Európában és Oroszországban tarolt, Dan az amerikai kontinensen szerepelt jobban

Simion

A világ állása. Nyugat-Európát Simionnak sikerült meghódítania

Fotó: állandó választási hatóság

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldali pártok jelöltje elsősorban Nyugat-Európában és Oroszországban tarolt a külföldön élő románok körőben a megismételt elnökválasztás vasárnapi első fordulójában, míg és Nicușor Dan, Bukarest függetlenként induló főpolgármestere az amerikai kontinensen és Ázsiában volt népszerűbb.

Krónika

2025. május 05., 10:022025. május 05., 10:02

Az Állandó Választási Hatóság adatai szerint Simion Oroszországban 36,96 százalékkal, Ukrajnában pedig 35,54 százalékkal végzett az első helyen.

Mindkét országban Dan a második.

A nyugat-európai országokban viszont jóval nagyobb arányban győzött Simion.

Németországot 74,31, Olaszországot 73,66, Spanyolországot 73,59, Ausztriát 68,76, Nagy-Britanniát 64,88, Franciaországot 62,2 arányban „hódította meg”, de 50 százalék fölötti arányban nyert Svédországban, Norvégiában, Finnországban, és Görögországban is.

Ő nyert Hollandiában és Belgiumban is, míg Luxemburgban Dan.

Az egykori kommunista blokk országaiban, vagyis Közép-Európában és a Balkánon viszont Dan a befutó.

Észtországban 73,01, Litvániában 69,8, Lettországban 56,81 százalékos arányban győzött, de ő a befutó Lengyelországban (62,61 százalék), Csehországban (56,91), Szlovákiában (51,8), Magyarországon (44,91)is.

korábban írtuk

Simion 40, Dan közel 21 százalékos állásról várja az elnökválasztás második fordulóját
Simion 40, Dan közel 21 százalékos állásról várja az elnökválasztás második fordulóját

Biztossá vált, hogy a megismételt romániai elnökválasztás május 18-ai második fordulójában George Simion és Nicușor Dan csap össze.

Ő az első az exjugoszláv országokban és Bulgáriában is, emellett Nyugat-Európából Svájcot is behúzta.

Az amerikai kontinensen Simion nemigen rúgott labdába: Dan az Egyesült Államokban 48,86, Kanadában 45, Mexikóban pedig 46,67 százalékos arányban győzött.

Kolumbiában, Peruban, Argentínában és Chilében is ő nyert.

Számos afrikai országban, valamint Kínában (65,38 százalék), Indiában (59,18), Japánban (69,66), illetve Ausztráliában (50,49) és Új-Zélandon (68,45) is Dan végzett az első helyen.

Crin Antonescu az eddigi adatok szerint Brazíliában végzett az első helyen 45,53 százalékkal, emellett Szíriában (30,77 százalék), valamint Zimbabwéban (40) végzett az első helyen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Trump: ha nem lesz békemegállapodás, fontolóra veszem az Oroszország elleni szankciókat

Az Egyesült Államok fontolóra veheti további szankciók bevezetését Oroszországgal szemben, ha nem sikerül békemegállapodást kötnie Ukrajnával a háború befejezéséről – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap az <a href="https://www.nbcnews.com/meet-the-press/video/full-interview-president-trump-says-he-l

Trump: ha nem lesz békemegállapodás, fontolóra veszem az Oroszország elleni szankciókat
2025. május 04., vasárnap

Trump szerint eljöhet az idő, amikor Amerika felhagy a békeközvetítéssel

Donald Trump amerikai elnök szerint eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a békeközvetítéssel az ukrajnai háború megállítása érdekében, de, hogy ez mikor történhet meg egyelőre nem árulta el.

Trump szerint eljöhet az idő, amikor Amerika felhagy a békeközvetítéssel
2025. május 04., vasárnap

Putyin: Oroszországnak megvan az ereje ahhoz, hogy befejezze az ukrajnai „különleges műveletet”

Oroszországnak minden szükséges ereje megvan ahhoz, hogy sikeresen befejezze az ukrajnai „különleges műveletet” nukleáris fegyverek bevetése nélkül, bárhogyan is provokálják erre – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin: Oroszországnak megvan az ereje ahhoz, hogy befejezze az ukrajnai „különleges műveletet”
2025. május 04., vasárnap

Jemeni rakéta csapódott be az izraeli Ben Gurion repülőtér közelében

Vasárnap délelőtt becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében, Izrael középső részén.

Jemeni rakéta csapódott be az izraeli Ben Gurion repülőtér közelében
2025. május 04., vasárnap

Orbán Viktor válasza Volodimir Zelenszkijnek: Magyarország nélkül nincs ukrán EU-csatlakozás

Hogy mit gondolnak a magyarok, azt nem a kijevi elnök és nem a brüsszeli bürokraták döntik el – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök az X közösségi felületen.

Orbán Viktor válasza Volodimir Zelenszkijnek: Magyarország nélkül nincs ukrán EU-csatlakozás
2025. május 04., vasárnap

Izrael mozgósít, még jobban kiterjesztheti a Hamász elleni gázai offenzívát

Izrael hadserege szombaton bejelentette, hogy a következő napokban több ezer tartalékost mozgósít, ami a gázai offenzíva kiterjesztésének tűnik, miközben a tűzszünet biztosítását célzó tárgyalások elakadtak.

Izrael mozgósít, még jobban kiterjesztheti a Hamász elleni gázai offenzívát
2025. május 04., vasárnap

Amerikai küldött: nem zárták ki végleg Romániát a vízummentességből, csak várakoztatják

Romániát nem zárták ki a vízummentességi programból, „csak még nem kapta meg a jóváhagyást” – állította James E. Trainor, a jelenleg Bukarestben tartózkodó, az elnökválasztást figyelemmel kísérő amerikai küldöttség vezetője.

Amerikai küldött: nem zárták ki végleg Romániát a vízummentességből, csak várakoztatják
2025. május 04., vasárnap

Egy napon belül két orosz katonai gépet semmisítettek meg az ukránok, az oroszok Kijevet támadták

Volodimir Zelenszkij elnök szombaton közölte, hogy az ukrán hadsereg 24 órán belül a második orosz katonai repülőgépet semmisítette meg, miután támadást hajtott végre egy katonai repülőtér ellen a megszállt Krímben.

Egy napon belül két orosz katonai gépet semmisítettek meg az ukránok, az oroszok Kijevet támadták
2025. május 03., szombat

Amerikai nagykövetség: nincs román tisztségviselők elleni feketelista

Nincs semmilyen, román tisztségviselők elleni szankciókról szóló washingtoni feketelista – közölte szombaton este az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Amerikai nagykövetség: nincs román tisztségviselők elleni feketelista
2025. május 03., szombat

Szükségállapot egy fekete-tengeri orosz kikötővárosban egy ukrán dróntámadás nyomán

Szükségállapotot hirdetett Novorosszijszk fekete-tengeri orosz kikötőváros polgármestere szombaton azután, hogy egy ukrán dróntámadás lakóépületeket rongált meg és legalább öt ember, köztük két gyerek megsebesült.

Szükségállapot egy fekete-tengeri orosz kikötővárosban egy ukrán dróntámadás nyomán