Ellenállóbbnak tűnik a meglepően jól teljesítő román gazdaság, de marad a bizonytalanság

Bálint Csaba közgazdász, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Bálint Csaba közgazdász, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja

Fotó: Erdély Bálint Előd

A környezeti helyzethez képest eddig meglepően jól alakul a román gazdaság – fogalmazta meg a Krónika által megkeresett elemző, amikor a minden várakozást felülmúló növekedésről kérdeztük. Bálint Csaba azonban nem érzi, hogy éppen ennyire erős, dinamikus lenne a növekedés, a következő hónapok várható alakulása kapcsán pedig úgy vélekedett, nagyon sok kockázati tényező árnyékolja be az idei évet.

Bíró Blanka

2022. május 19., 14:152022. május 19., 14:15

Meglepőnek ítéli Bálint Csaba közgazdász az Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden közölt adatait, amelyek szerint az előző negyedévhez képest 5,2 százalékkal nőtt a romániai gazdaság az idei év első három hónapjában. A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsának tagja a Krónika megkeresésére ugyanakkor aláhúzta: óvatosan kell bánni ezzel az adattal,  mert ez egy előzetes becslés, még jelentős felülvizsgálatokra kerülhet sor.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a keddi adatok mellett még sok más információ is a rendelkezésre áll – a havi frekvenciájú gazdasági mutatók, a mobilitási adatok –, amelyek a várakozásokhoz képest szintén pozitívabb képet mutatnak, tehát „a környezeti helyzethez képest eddig meglepően jól alakul a román gazdaság”.

Amint arról beszámoltunk, kedden az Eurostat is  közzétette előzetes adatait, összegezve a tagállamok mutatóit, és kiderült:

Románia a lista élén áll a maga 5,2 százalékos bővülésével.

Bálint Csaba kifejtette, ha a részleteket tüzetesebben vizsgáljuk, az látszik, hogy az építőipar az év elején jó teljesítményt nyújtott, az iparban általában látszanak a nehéz környezet jelei, de ezekhez képest, az ágazat szintén relatív jól teljesített. A szolgáltató szektor számára a január nehezen indult a járványügyi helyzet miatt, ám februárban az eddigi információk szerint javult a helyzet, sőt márciusban is tetten érhető a bővülés, bár akkor már a háború hatásai érezhetőek voltak.

„Összességében az inflációs nyomás, a kedvezőtlen globális környezet, a háborús helyzet ellenére, az adatok azt mutatják, hogy a gazdaság a vártnál jobban teljesített” – fejtette ki a makrogazdasági elemző. Hozzátette, ő maga azért továbbra is óvatos, hiszen nagyon sok bizonytalanság övezi az idei kilátásokat,

nincsenek arra utaló jelek, hogy a háború gyorsan befejeződne, az inflációs árnyomás, az energia- és a nyersanyagárak alakulása szintén kedvezőtlen képet mutat.

A második negyedévre az elemző sokkal gyengébb adatokra számít, hiszen a háború hatásai is ebben a periódusban fognak jobban megérződni.

„Nagyon sok kockázati tényező árnyékolja be az idei évet, ilyen szempontból különösen nehéz az előrejelzés. Az év eleji adatokat, beleértve az Országos Statisztikai Intézet kedden közölt jelentését, óvatosan kell kezelni, hiszen időközben még módszertani változások is voltak. De a várakozásokhoz képest valóban reziliensebbnek, ellenállóbbnak tűnik a gazdaság” – összegzett a jegybank igazgatótanácsának tagja, aki szerint a teljes évi növekedést illetően a keddi adatok után megjelenhetnek felfele mutató korrigálások a várakozásokban, de ahhoz, hogy ez megtörténjen, az elemzőknek meg kell vizsgálniuk a részletes adatokat, többek között a szektorszintű GDP-mutatókat, amelyeket csak júniusban hoznak nyilvánosságra.   

A keddi adat meglepő, jóval a várt felett van, ám ha más adatokkal együtt nézzük, nem érzem, hogy éppen ennyire erős, dinamikus lenne a növekedés,

viszont ha részletesebb adatok birtokában leszünk, akkor lehet pontosabb képet alkotni a gazdasági konjunktúráról, az aktivitásról” – összegzett Bálint Csaba. Kérdésünkre  ugyanakkor  leszögezte, az a tény, hogy az első negyedévben 5,2 százalékkal nőtt a GDP az előző három hónaphoz képest, az infláción lényegében nem változtat, sőt az erősebb gazdasági teljesítmény, erősebb kereslet az infláció szempontjából felfele húzza a várakozásokat. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Mennyi arany jut egy emberre a Földön – és mennyi van ebből a romániaiaknál?

A világ eddig kitermelt aranykészlete több ezer tonna, de elosztva csupán néhány gramm fejenként.

Mennyi arany jut egy emberre a Földön – és mennyi van ebből a romániaiaknál?
2025. május 11., vasárnap

Megéri erdőt telepíteni, pályázatból fedezhető minden költség

Jelentős összegű támogatást hirdetett meg a kormány erdőtelepítésre. Egy hektár tölgyfaerdő telepítése esetén az elérhető teljes támogatás közel húszezer euró, a programban résztvevők húsz éven át évi 640 euró támogatásban részesülnek.

Megéri erdőt telepíteni, pályázatból fedezhető minden költség
2025. május 10., szombat

Mielőtt kitörne a pánik: miben tartsuk, hová menekítsük megtakarításainkat?

A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.

Mielőtt kitörne a pánik: miben tartsuk, hová menekítsük megtakarításainkat?
2025. május 09., péntek

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése

Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése
2025. május 09., péntek

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket

Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket
2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat