A pénzügyminiszter szerint nem csökkennek a bérek

•  Fotó: Pixabay.com

Fotó: Pixabay.com

Figyelmen kívül hagyták három intézkedés együttes hatását azok az adótanácsadók, akik azt mondták, hogy csökkenni fognak a fizetések, ha a társadalombiztosítási hozzájárulás kifizetését a munkáltatóról teljesen a munkavállalóra ruházzák át – közölte Ionuț Mișa pénzügyminiszter.

Bálint Eszter

2017. augusztus 06., 15:442017. augusztus 06., 15:44

„Követtem a sajtóban megjelent híreket és az adótanácsadók véleményét, és úgy gondolom, nem értették meg, hogy lesz három intézkedés, amelyek együttesen fejtik ki hatásukat: 39 százalékról 35 százalékra csökken a járulékok mértéke, 16 százalékról 10 százalékra csökken a jövedelemadó, a tb kifizetése pedig a munkáltatóról a munkavállalóra hárul” – fejtette ki.

korábban írtuk

Akár több mint húsz százalékkal is csökkenhetnek a bérek
Akár több mint húsz százalékkal is csökkenhetnek a bérek

Akár 22 százalékkal is csökkenhetnek a bérek, ha a román kormány teljesen a munkavállaló hatáskörébe utalja a társadalombiztosítási járulék kifizetését, és nem ellensúlyozza adócsökkentéssel az intézkedést. A magáncégek nem kötelezhetők béremelésre.

Konkrét példával is előrukkolt. „Egy 10 000 lejes bruttó fizetés után a munkáltató 22,75 százalékot, vagyis 2275 lejt fizet be járulékként, s további 16,5 százalékot, vagyis 1650 lejt fizet a munkavállaló, így 8350 lej marad. Miután levonjuk a 16 százalékos jövedelemadót, 7014 lejt vihet haza. Január elsejétől a bruttó fizetés 12 275 lej lesz, mivel a munkáltatónak nem kell járulékot fizetnie. A munkavállalónak 35 százalékot, vagyis 4296 lejt kell befizetnie, a 10 százalékos jövedelemadó befizetése után pedig a nettó fizetése 7081 lej lesz.

Idézet
Tehát a fizetés növekedéséről, nem pedig a csökkenéséről beszélünk”

– magyarázta Ionuț Mișa. Leszögezte továbbá, hogy a kormány felvállalja a költségvetésre gyakorolt „többmilliárdos” hatást, amit a jövedelemadó 10 százalékra történő csökkentése fog okozni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 02., szerda

Felmérés: a polgárok nagy része szerint a saját anyagi helyzete jobb, mint az országé

A romániai polgárok közel háromnegyede szerint az ország gazdasági helyzete rosszabb, mint egy éve – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a polgárok nagy része szerint a saját anyagi helyzete jobb, mint az országé
2025. július 02., szerda

Brüsszel 2040-re 90 százalékkal csökkentené az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátását

Az Európai Bizottság az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátásának 90 százalékos csökkentését javasolja 2040-ig – jelentette be a versenypolitikáért felelős biztos.

Brüsszel 2040-re 90 százalékkal csökkentené az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátását
2025. július 02., szerda

Rengeteg pénzt költ el szuper- és hipermarketekben a romániai lakosság

A romániaiak tavaly mintegy 40 milliárd eurót költöttek el a nagy kiskereskedelmi üzletláncokban, 7,1 százalékkal többet, mint 2023-ban – derül ki a Cushman & Wakefield Echinox szerdán közzétett tanulmányából.

Rengeteg pénzt költ el szuper- és hipermarketekben a romániai lakosság
2025. július 02., szerda

Nem kérnek a megszorításokból: több ezer közalkalmazott tiltakozott munkabeszüntetéssel szerdán is

A pénzügyminisztérium és az adóhatóság (ANAF) több mint 9 ezer alkalmazottja tiltakozik szerdán spontán munkabeszüntetéssel az ártalmas munkakörülményekért járó bérpótlék csökkentése ellen – közölte Vasile Marica, a Sed Lex elnöke.

Nem kérnek a megszorításokból: több ezer közalkalmazott tiltakozott munkabeszüntetéssel szerdán is
2025. július 02., szerda

Enyhén nőtt a munkanélküliség, ráadásul a fiatalok körében magas az állástalanok aránya

A szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 2025 májusában 5,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint áprilisban – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén nőtt a munkanélküliség, ráadásul a fiatalok körében magas az állástalanok aránya
2025. július 02., szerda

Brüsszel megnyitotta az uniós piacot az ukrán mezőgazdasági termékek előtt, tiltakozik Nagy István agrárminiszter

Tönkretenné a közép-európai gazdákat az Ukrajnával megkötött brüsszeli alku, amely tovább könnyítené az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető szerint a magyar kormány ezt nem fogadja el.

Brüsszel megnyitotta az uniós piacot az ukrán mezőgazdasági termékek előtt, tiltakozik Nagy István agrárminiszter
2025. július 02., szerda

Újabb rettegett salátarendelet: érkezik a deficitcsökkentő intézkedéscsomag

A kormánykoalíció várhatóan szerdán véglegesíti a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot, amelyet július 7-ig kell „törvénybe önteni” – jelentette be Dragoș Anastasiu reformokért felelős miniszterelnök-helyettes kedd este.

Újabb rettegett salátarendelet: érkezik a deficitcsökkentő intézkedéscsomag
2025. július 02., szerda

Nazare: szó sincs a nyugdíjak és a bérek kifizetésének blokkolásáról

Szó sincs a nyugdíjak és a bérek kifizetésének elhalasztásáról vagy blokkolásáról, ahogyan az a nyilvánosságban felmerült – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Nazare: szó sincs a nyugdíjak és a bérek kifizetésének blokkolásáról
2025. július 01., kedd

Segíts magadon: tovább ösztönöznék a nyugdíj-megtakarítást

Jelenleg 900 ezer romániai munkavállaló él a nyugdíjrendszer harmadik pillére, a fakultatív magánnyugdíjalap adta megtakarítási lehetőséggel, míg további mintegy 96 ezren már megkapták az itt felgyűlt pénzüket az első 18 év után.

Segíts magadon: tovább ösztönöznék a nyugdíj-megtakarítást
2025. július 01., kedd

Megiramodnak a kamatlábak, drágulnak a jelzáloghitelek

Drágul a hitelfelvétel az év második felében – figyelmeztetnek szakemberek.

Megiramodnak a kamatlábak, drágulnak a jelzáloghitelek