Szándéknyilatkozatot írt alá a Sebastian Burduja energiaügyi miniszter amerikai látogatása során a Lockheed Martinnal, amely az első lépés a GridStar Flow akkumulátorgyártási technológia romániai kifejlesztése felé – közölte a tárcavezető.
Tavaly decemberben novemberhez viszonyítva 314 lejjel (6,6 százalékkal) 5079 lejre emelkedett a nettó átlagbér Romániában – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Tavaly decemberben 167 153 személy részesült garantált minimális jövedelemben Romániában, 1810-zel többen, mint egy hónappal korábban – közölte az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS).
Tavaly január elejétől december végéig 71 241 vállalkozást töröltek a cégjegyzékből Romániában, 3,26 százalékkal kevesebbet, mint 2022-ben – közölte az országos cégbíróság (ONRC).
Egyre közelebb az uniós „felszolgáláshoz” az úgynevezett reggeli irányelv, mely a méz, a gyümölcslé és a lekvár egyértelműbb címkézését írja elő, ezáltal pedig a fogyasztók segítségére siet az étkezést érintő tájékozottabb döntések meghozatalában.
Az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) együttesen több mint 537 millió lejes bírságot szabott ki négy áramkereskedő cégre a nagybani piac tiltott manipulálása miatt – jelentette be a hatóság.
Az ukrajnai háború és az európai parlamenti választások miatt több uniós környezetvédelmi előírást elnapolnak, azonban az EU hosszabb távú klímapolitikáját nem lehet szőnyeg alá söpörni – nyilatkozta a Krónikának Tánczos Barna RMDSZ-szenátor.
Sikeresnek ítélte a román gazdasági és turisztikai minisztérium a BBC News televíziócsatorna Romániát turisztikai célpontként népszerűsítő tavalyi kampányát.
Több mint 4 millió eurót különített el a mezőgazdasági minisztérium a fokhagymatermesztők számára az ukrajnai háború előidézte piaci nehézségek miatt őket ért veszteségek részleges kompenzálására.
Megállapodásra jutott az OTP Bank Nyrt. a kolozsvári székhelyű Transilvania Bankkal a magyar pénzintézet romániai leányvállalatának eladásáról, a tranzakció értéke 347,5 millió euró.
Mind Romániában, mind Magyarországon nagyobb volt a 2023-as „pizzainfláció”, mint az EU-átlag – derül ki az Eurostat által a pizza világnapja alkalmából közzétett adatokból.
A romániai Versenytanács összesen 123 millió lejre büntette a Samsungot, az eMAG-ot, az Altexet és a Flancót „a versenyjogot sértő megállapodásban való részvétel” miatt, mely televíziók és mobiltelefonok értékesítésére vonatkozott 2019–2021 között.
Két fontos változtatáson esett át január elsejei kezdettel a romániai nyugdíjrendszer második pillére, a kötelező magánnyugdíjalap, és mindkettő a mostani hozzájárulók, leendő nyugdíjasok érdekeit szolgálja.
Egészen biztos, hogy a 2024-es választási szuperév után adóemelések jönnek – jelentette ki a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának adjunktusa.
Magyarország teljes területét védi az országos jégkármérséklő rendszer, amelyet az utóbbi egy-két esztendőben tovább fejlesztettek. Szakemberek szerint a talajgenerátorok által működtetett védelmi rendszer a Partiumban is érezteti hatását.
Januárban 25,8 százalékkal bővült a lakáspiac Romániában éves viszonylatban – derül ki az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (ANCPI) adataiból.
A következő két hétben a kormány első számú prioritása a közbeszerzési eljárásokban ezentúl alkalmazandó „zöld” kritériumok szabályrendszerének véglegesítése lesz – jelentette be Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön.
Csütörtökön a kormány jóváhagyja a 165 millió eurós költségvetésű Gazdahitel (Creditul fermierului) programot a mezőgazdasági termelők bankhiteleinek kamattámogatására – jelentette be a kabinet ülésének elején Marcel Ciolacu.