Senki sem vevő a pénzünkre – panaszolta el tegnapi sajtótájékoztatóján Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-ügynökség vezetője. Az igazgató elmondta, a kereskedelmi társaságok körében már nem keresettek az intézmény által biztosított különböző kedvezmények, állami támogatások, amelyeket akkor igényelhetnének, ha például friss végzősöket vagy nyugdíjkorhatár előtt állókat alkalmaznak.
A Budapest és Bukarest között közlekedő nemzetközi vonatok határátlépésének megkönnyítésére együttműködési megállapodást kötött a MÁV-Trakció Zrt. magyar vasúti vontatási társaság és a CFR Călători román vasúti személyszállító társaság Bukarestben – közölte szerdán a MÁV Zrt.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország és általában Közép-Európa sikeresebben kezeli a válságot, és keresi az abból kivezető utat, mint azok az országok, amelyek előidézték azt. A kormányfő tegnap az idei magyar nagyköveti értekezleten mondott beszédében kiemelte, bár korábban azt remélték, hogy gyors lefutású lesz az euró válsága, úgy tűnik, elhúzódó jelenségről van szó.
Európában folytatódott a kereskedelmi ingatlanok értékének csökkenése: 2012 második negyedévében mintegy 0,9 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest – derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb európai értékbecslési jelentéséből.
Bécsből Budapestre helyezi át kelet-európai regionális központját a Nokia – erősítette meg tegnap a vállalat szóvivője az erről szóló sajtóértesüléseket a Die Presse című osztrák lapnak.
Szeptember közepére dolgozza ki a görög kormány azt a tervezetet, melynek segítségével 11,5 milliárd eurót szeretnének megtakarítani az elkövetkező két évben.
Augusztus hatodika óta bírságolhatná a nagyváradi önkormányzat azokat az ingatlantulajdonosokat, akik nem kötötték meg a kötelező lakásbiztosítást. Ovidiu Mureşan alpolgármester azonban azt mondja, amíg az országos biztosítótársaságtól nem érkezik meg a hivatalos lista azokról, akik még nem tettek eleget kötelezettségüknek, nem küldenek felszólítást az érintetteknek, és bírságot sem rónak ki.
Görögország adósságállománya július végén 303,5 milliárd euró volt a március végi 280,2 milliárd euróval szemben – jelentette be pénteken a görög pénzügyminisztérium.
Aláírta pénteken Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Simion Creţu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség vezérigazgatója a Hargita Megyei Tanács Innovatív gazdaságfejlesztési központ Hargita megyében – Harghita Business Center – Vállalkozói inkubátorház elnevezésű, az Operatív Program 4.2-es szennyezett és használaton kívüli ipari területek rehabilitációja és új rendeltetéshez való előkészítése beavatkozási terület keretében...
Továbbra sincsenek a válságból történő kilábalásra utaló jelek a romániai építőiparban. Mint a Krónika vizsgálódása során kiderült, még tavalyhoz képest is visszaesés tapasztalható a helyi önkormányzatok által kibocsátott építési engedélyek terén.
Svájc az adóelkerülés elleni svájci–német megállapodás jövő évi életbe lépésekor lehetővé akarja tenni, hogy a német adóhatóság betekintsen a svájci bankok azon német ügyfeleinek korábbi tranzakcióiba is, akik valamikor elhelyezték pénzüket titkos svájci bankszámlán, majd még a megállapodás hatályba lépése előtt tovább is vitték valamelyik harmadik országba – jelentette szombaton a Focus című német folyóirat.
Szlovákia számára két évtized sem volt elég, hogy lakosságának átlagos életszínvonala utolérje Csehországét – közölte a Postová banka szakértője friss elemzésükre hivatkozva.
Rosszul indult, de váratlanul jól folytatódott az idei turistaszezon Székelyföldön a Romániai Faluturizmus Szövetség alelnöke szerint. Daragus Attila közölte: aggasztó volt a szezon elején, hogy rendkívül kevés szállást foglaltak le előre, de azután a szokatlanul meleg nyár a hűvösebb székelyföldi hegyek közé vonzotta a turistákat.
A közelgő gázáremelés hírére a hazai munkáltatók máris megkongatták a vészharangot, és bejelentették: ősszel akár húsz százalékkal is drágulhat a pék-, hús- és tejipari termékek ára. Ennek megakadályozására a kormánynak jelenleg semmiféle lehetősége nincs, mindössze azt vetítette előre, hogy január 1-jétől rendkívüli adót vet ki a gázt kitermelő és villamos energiát előállító vállalatokra, hogy ellensúlyozza az energiaárak...
Szeptember közepén emelni kell a gáz árát mind a lakosság, mind pedig a cégek számára – ez az egyike annak a négy feltételnek, amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szabott Romániának.
A román bruttó hazai össztermék (GDP) 0,5 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző háromhavi teljesítményhez képest, két negyedévi csökkenés után – közölte a román országos statisztikai intézet kedden.
Három százalékra nőtt júliusban az éves infláció az előző havi 2,04 százalékról, a hónap során 0,59 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet.