2012. augusztus 22., 22:152012. augusztus 22., 22:15
A társaság szerint a szerződés kiemelt jelentőségű a kelet-közép-európai vasúti személyszállítás versenyképességének javítása, a szomszédos államok gazdasági és társadalmi együttműködésének erősítése szempontjából.
Az együttműködés célja a Bukarest és Budapest között közlekedő vonatok kölcsönösségi alapon történő továbbítása, a határátlépés megkönnyítése a mozdonyok határállomáson történő eddigi cseréjének kiküszöbölésével.
Ennek eredményeként a 2012. december 9-én esedékes menetrendváltást követően Lőkösháza és Kürtös határátkelőnél közlekedő 10 vonat esetében nem lesz szükség a mozdonyok cseréjére.
Ungvári Csaba, a MÁV-Trakció Zrt. vezérigazgatója kiemelte, az egységes Európai Gazdasági Térség egyik motorja a határ menti régiók gazdaságát és társadalmát összekötő infrastruktúrák hatékony, a fogyasztói igényeket legteljesebb mértékben kielégítő, szolgáltatáscentrikus kialakítása, működtetése, amelynek legjobb eszköze a határ két oldalán működő társaságok egymás gazdasági és üzleti érdekeit figyelembe vevő együttműködése.
Ştefan Roseanu, a CFR vezérigazgatója kijelentette: szükséges a határátmenti vasúti szolgáltatások újbóli felmérése. A kereskedelmi és üzleti érdekek mellett figyelemmel kell lenni arra is, hogy mindkét vasúti társaság alapvető működési célja a vasúti közszolgáltatás, a személyek mobilitásának biztosítása.
A MÁV-Trakció kérésére munkacsoportot hoztak létre, amelynek első ülése az új vasúti menetrend véglegesítését követően, 2013. januárban lesz Budapesten.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.
Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).