Aláírták csütörtökön a Sepsiszentgyörgy melletti Szépmező Ipari Park finanszírozási szerződését. Mint beszámoltunk, a 24,6 millió lej értékű pályázatot már három évvel ezelőtt megnyerte az önkormányzat, de a fejlesztési minisztérium eddig halogatta a szerződés véglegesítését.
Nem zárják ki az elemzők, hogy újfent recesszióba süllyed Románia, miután a harmadik negyedévben 0,6 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához viszonyítva, az idei év első kilenc hónapjában pedig alig 0,2 százalékos volt a gazdasági növekedés. Mint ismeretes, recesszióról akkor beszélhetünk, ha negatív tartományba süllyed a GDP-növekedés, azaz visszaesést regisztrálnak. Mint az Országos Statisztikai Intézet (INS)...
Külföldi üzletemberek által használható tanulmány készítésébe kezd Csíkszereda polgármesteri hivatala – hangzott el tegnap azon a sajtótájékoztatón, amelyet Ráduly Róbert, a megyeszékhely polgármestere, illetve Korodi Attila RMDSZ-es képviselő tartott.
Szolidaritási adó ideiglenes bevezetését javasolja az RMDSZ pénzügyi és adóügyi programjában – számolt be szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke úgy vélte, a szolidaritási adót a magas jövedelműekre kellene kiróni három év időtartamra. Az RMDSZ a parlamentre bízná az adó mértékének, illetve annak a jövedelemhatárnak a megállapítását, amely fölött alkalmaznák az új adónemet.
A folyamatosan csökkenő fogyasztás miatt veszteséges az országban működő éttermek mintegy fele, emiatt rövidesen több mint 50 ezer vendéglátó-ipari alkalmazottat fenyegeti a veszély, hogy elveszíti állását – hívta fel a figyelmet Mohammad Murad, a Romániai Turisztikai Munkáltatók Szövetségének elnöke.
Az Oltchim vegyipari vállalat több száz alkalmazottja tüntetett kedden a gyár épülete előtt, a munkások szeptemberi és októberi elmaradt béreiket követelték a vezetőségtől. Corneliu Cernev szakszervezeti vezető rámutatott, a gazdasági minisztériumnak 40 millió eurót kellene folyósítania, így az elmaradt fizetések törlesztése mellett a gyártást is újraindíthatnák.
Japánsztrájk lesz a romániai szállodákban és a vendéglőkben, amennyiben a választások után megalakuló kormány nem vezeti be az üdülési csekkeket, illetve nem csökkenti 9 százalékra a közélelmezési egységek általános forgalmi adóját (áfa/TVA) – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Mohammad Murad, a Romániai Turisztikai Munkáltatók Szövetségének (FPTR) elnöke.
A globális pénzügyi válság előtt mért csúcsnak alig több mint a tizedére zuhan az idén a londoni City befektetési bankárainak prémiuma – jósolta tegnapi előrejelzésében a Centre for Economics and Business Research (CEBR), amely rendszeresen készít prognózisokat a City prémiumkilátásairól.
A kínai bankrendszer túlnyomórészt egészséges, ezért a pénzügyi rendszer előző években kezdett reformjának folytatódása várható az új kínai vezetés alatt is – mondták a Kínai Kommunista Párt jelenleg is zajló, XVIII. kongresszusán részt vevő pénzügyi vezetők.
Év végéig legalább 15 százalékra emelkedhet az európai uniós alapok lehívási rátája, ha az Európai Bizottság (EB) újrakezdi a nemrég befagyasztott programok pénzalapjainak kifizetését – nyilatkozta Leonard Orban Európa-ügyi miniszter tegnap, az EB, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank küldöttségével folytatott megbeszélés után.
Év végéig legalább 15 százalékra emelkedhet az európai uniós alapok lehívási rátája, ha az Európai Bizottság (EB) újrakezdi a nemrég befagyasztott programok pénzalapjainak kifizetését – nyilatkozta Leonard Orban Európa-ügyi miniszter az EB, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank küldöttségével folytatott megbeszélés után.
Lassult a külföldi közvetlen tőkeberuházások üteme az első kilenc hónapban, de a növekedés tavalyhoz képest így is csaknem 30 százalék - derült ki a központi bank által közölt adatokból.
Három év helyben topogás után úgy tűnik, hogy most már megvalósul a Sepsiszentgyörgy mellett tervezett Szépmező Ipari Park. Antal Árpád polgármester hétvégi sajtótájékoztatóján elmondta, várhatóan a napokban aláírják a fejlesztési minisztériummal a 9 millió eurós szerződést, és az önkormányzat kiírhatja a versenytárgyalást a kivitelezésre.
A román hatóságok januárban tárgyalnak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) az új hitelmegállapodásról, amit 2013-ban szeretnének megkötni – közölte Florin Georgescu pénzügyminiszter.
Az első kilenc hónapban lényegében stagnált a hazai ipari termelés, amelynek szezonális hatásoktól megtisztított értéke 0,7 százalékkal nőtt, kiigazítatlan adatok szerint viszont 0,2 százalékkal csökkent.
Újabb, egy vagy két évre szóló hitelmegállapodást köt Románia a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) – jelentette be csütörtökön Traian Băsescu államfő az IMF delegációjával folytatott megbeszélés előtt. Erről a közte és a Victor Ponta miniszterelnök, valamint Mugur Isărescu jegybankelnök között lezajlott egyeztetésen született döntés. Băsescu rámutatott: szükség van az IMF támogatására, hogy a középtávú gazdasági növekedést szolgáló...
A borravaló megadóztatását kéri az Utazási Irodák Országos Egyesülete, illetve a Turisztikai Vállalkozói Egyesületek Szövetsége – jelentette be Corina Martin, a két szervezet elnöke. A szakember elképzelései szerint az éttermek nagyjából tíz százalék körül vagy afölött állapíthatnák meg a borravaló mértékét, ami, mivel számlára kerül, többletbevételt hoz majd az állam számára is. „A feketén odaadott borravaló nem segít senkin. Ha...
A görög parlament szerda éjjel csekély többséggel megszavazta a költségvetési megszorító csomagot, amelynek keretében csökkentik a nyugdíjakat és az állami alkalmazottak bérét, lefaragják az egészségügyi kiadásokat, és több munkavállalói jogot és kedvezményt megvonnak. A szavazás előtt rendőrségi adatok szerint mintegy 100 ezren tüntettek az újabb megszorító intézkedések ellen a parlamentnél.