2012. november 09., 11:222012. november 09., 11:22
Az országos statisztikai intézet (INS) által pénteken közölt adatok szerint az ipari megrendelések 0,9 százalékkal csökkentek. Szeptemberben az ipari megrendelések 12,4 százalékkal nőttek augusztushoz képest, de a tavalyi év kilencedik hónapjától 10 százalékkal elmaradtak.
Az IMF szerint Románia az idén szerény gazdasági növekedésre számíthat, akárcsak 2013-ban. A román kormány 1 százalékos gazdasági növekedéssel számol a legfrissebb előrejelzések szerint.
Az INS szintén pénteken közölte a kereskedelmi mérlegre vonatkozó statisztikai adatokat is. Ezekből kiderül, hogy az első kilenc hónapban 31,6 milliárd lejre (7,11 milliárd euróra) nőtt Románia kereskedelmi hiánya, miután 2,68 milliárd lejjel (217,3 millió euróval) nőtt a deficit a tavalyi háromnegyedévhez képest.
A kivitel értéke euróban kifejezve 0,5 százalékkal csökkent, a behozatal pedig 0,1 százalékkal nőtt.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.
Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.