2012. november 15., 08:482012. november 15., 08:48
„Csíkszeredában és vonzáskörzetében, illetve az egész Székelyföldön stagnál a tőkemozgás. A cégek felhasználták azokat az erőforrásokat, amelyekkel fejleszteni tudnák gazdasági tevékenységüket. Érződik tehát, hogy új erőforrásokra van szükség” – fejtette ki Korodi.
Hozzátette: az elmúlt hetekben Bukarestben szakemberekkel tárgyalt, akik az elkövetkezendő három esztendőre nem jeleztek előre nagyobb romániai tőkebeáramlást külföldről, mivel az európai cégek továbbra is inkább az olcsóbb, távol-keleti országokban fektetnek be. „Azt a következtetést vontuk le Csíkszereda polgármesterével, hogy készítenünk kell egy olyan tanulmányt, amelyet bukaresti gazdasági körökben és a nagykövetségek mellett működő attaséhálózatoknál lehetne terjeszteni” – magyarázta a képviselő.
A tavaszra elkészülő tanulmány többek között a csíkszeredai és környékbeli emberek szaktudását, végzettségét tartalmazná. Továbbá külön részt szentelnének a részben használt vagy teljesen magára hagyott ipari felületekről, amelyek közművesítése ki van építve. Ugyanakkor tartalmazna egy olyan irányvonalat, amely mentén Csíkszereda és környéke megjelöli jövőjét. „Nem multinacionális cégeket, hanem 100-150 helybélit foglalkoztató vállalkozásokat szeretnénk a környékre vonzani.
Csíkszeredában jelenleg legalább húsz hektár olyan eladásra szánt terület található, amelyeken egykor gyárak működtek, ma viszont kihasználatlanul állnak. Ezeket az ún. barnamezős területeket, azaz kiépített közműhálózattal rendelkező, használaton kívüli, leromlott állapotú egykori ipari telepeket kellene valahogy hasznosítani” – vetette fel Korodi.
Kozán István
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.
Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.