Nőhet áprilisban a sertéshús ára

Nőhet áprilisban a sertéshús ára

Akár 30 százalékkal is drágulhat a sertéshús áprilisban Radu Timiș, a Cris-Tim elnök-vezérigazgatója szerint. Az üzletember egy csütörtöki konferencián beszélt arról, hogy a piaci körülmények elkerülhetetlenné tesznek egy 15-30 százalékos áremelést. 

2017. március 30., csütörtök

Hatvan millió eurós beruházás Zilahon

A Michelin 60 millió eurót fektet be Zilahon a gumiabron­csok számára fémbetéteket gyártó gyárába, amivel 140 új munkahelyet teremt, az üzem kapacitását pedig 50 százalékkal évi 60 ezer tonnára növeli 2019-re – derül ki a vállalat szerdai közleményéből.

Hatvan millió eurós beruházás Zilahon
Hatvan millió eurós beruházás Zilahon
2017. március 30., csütörtök

Hatvan millió eurós beruházás Zilahon

2017. március 30., csütörtök

Feltételeket szabnak az amerikai befektetők a Grindeanu-kormánynak

Amerikai befektetők a jogállamiság erősítéséről, az átláthatóság növeléséről adtak át szerdán egy elváráslistát Sorin Grindeanu miniszterelnöknek, akivel a romániai gazdaságról és a befektetési lehetőségekről tárgyaltak.

Feltételeket szabnak az amerikai befektetők a Grindeanu-kormánynak
2017. március 29., szerda

Enyhén drágul a gáz: áprilistól liberalizálják a földgázpiacot

Még a héten közli az Or­szágos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE), hogy mekkora lehet a következő évben a lakosságnak szolgáltatott földgáz ára.

Enyhén drágul a gáz: áprilistól liberalizálják a földgázpiacot
2017. március 29., szerda

Megerősítést nyert, hogy silányabb élelmiszert árusítanak a multik Magyarországon

Mintegy száz termék mintáit megvizsgálva kiderült, hogy a multik nagy arányban gyártanak silányabb minőségű termékeket Magyarországon, illetve szállítanak Magyarországra.

Megerősítést nyert, hogy silányabb élelmiszert árusítanak a multik Magyarországon
2017. március 29., szerda

Ne rakjunk bármit a kosarunkba

Fogyasztóvédő és élelmiszer-biztonsági szakértők szerint nehéz bizonyítani, hogy silányabb a nagy nemzetközi cégek által Romániában forgalmazott termékek minősége, ezért elsősorban a vásárló felelőssége, mit rak a kosarába.

Ne rakjunk bármit a kosarunkba
Ne rakjunk bármit a kosarunkba
2017. március 29., szerda

Ne rakjunk bármit a kosarunkba

2017. március 28., kedd

A közszférában 12 százalékkal jobban fizetnek

A tervezett béremelésekkel néhány év múlva elérheti az ezer lejt is a közszféra és a magánszektor átlagfizetése közötti különbség.

A közszférában 12 százalékkal jobban fizetnek
2017. március 28., kedd

Grindeanu a büdzséről: nem kell aggódni

Nem kell aggódni a költségvetési hiány miatt Sorin Grindeanu miniszterelnök szerint, aki az első két havi makrogazdasági adatok alapján azt mondja, a bér- és nyugdíjemelésekkel együtt is sikerül 3 százalékos küszöb alatt tartani a deficitet.

Grindeanu a büdzséről: nem kell aggódni
2017. március 28., kedd

Kevesebb állástalan, kevesebb nyugdíjas

A tavalyi utolsó negyedévben 0,2 százalékponttal, 5,5 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta az előző három hónaphoz mérten Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által kedden nyilvánosságra hozott adatsorokból.

Kevesebb állástalan, kevesebb nyugdíjas
2017. március 28., kedd

Kovászna-módszer: aeroterápiás utat építenének ki a fürdővárosban

Aeroterápiás út kiépítésére pályázik Kovászna város önkormányzata. Gyerő József, a fürdőváros polgármestere lapunknak elmondta, a Kovászna-módszert alkalmaznák.

Kovászna-módszer: aeroterápiás utat építenének ki a fürdővárosban
2017. március 28., kedd

Sűrűsödő légi forgalom Kolozsváron

Jelentősen megnő a nyári hónapokban a kolozsvári nemzetközi repülőtér utasforgalma, ugyanis ebben az időszakban az új, illetve a már működő járatok bővülése miatt heti hetvenkettővel nő a járatszám – közölte lapunkkal a légikikötő sajtóirodája.

Sűrűsödő légi forgalom Kolozsváron

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2017. március 27., hétfő

Összefogtak a háromszéki élelmiszeripari vállalkozók

Termelői szövetkezetet és közös bemutatóüzletet terveznek a háromszéki élelmiszeripari kistermelők, akik önálló tagozatba tömörültek a kereskedelmi kamara égisze alatt.

Összefogtak a háromszéki élelmiszeripari vállalkozók
2017. március 27., hétfő

Béremelés kommunista módra – 3600 eurót ígérnek az orvosoknak

Mindenki szerint szükség van a közalkalmazotti fizetések növelésére, ám nem mindegy, mit tartalmaz majd az egységes bérezési törvény, s milyen kiegészítő intézkedéseket foganatosítanak.

Béremelés kommunista módra – 3600 eurót ígérnek az orvosoknak
2017. március 27., hétfő

Élelmiszer-minőség: újabb eljárás indul Romániában

A román ombudsmani hivatal eljárást indított a nagy nemzetközi cégek által forgalmazott élelmiszerek minősége ügyében – közölte a bukaresti intézmény hétfőn.

Élelmiszer-minőség: újabb eljárás indul Romániában
2017. március 27., hétfő

Nem tágítanak a kanadai aranyásók

Visszaüthet a román állampolgárok számára vízummentességet hozó, Kanada és az EU közötti szabadkereskedelmi megállapodás, a Gabriel Resourceshez hasonlóan más tengerentúli cégek is kártérítést követelhetnek Romániától bányaberuházásuk meghiúsulása esetén.

Nem tágítanak a kanadai aranyásók
Nem tágítanak a kanadai aranyásók
2017. március 27., hétfő

Nem tágítanak a kanadai aranyásók

2017. március 24., péntek

Az áfacsökkentés ellenére drágultak az élelmiszerek

Bár az infláció negatív tartományban zárta a tavalyi évet, és 24 százalékról 9 százalékra csökkent az általános forgalmi adójuk (áfa/TVA), mégis drágultak az élelmiszerek – hívja fel a figyelmet a statisztikai adatok tükrében a News.ro hírügynökség.

Az áfacsökkentés ellenére drágultak az élelmiszerek
2017. március 24., péntek

Adóparadicsom Romániában

Alacsony adózás, hatékony vállalatok címmel szervezi meg a III. Székelyföldi Könyvelők Találkozóját Sepsiszentgyörgyön a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) Kovászna megyei fiókszervezete.

Adóparadicsom Romániában
Adóparadicsom Romániában
2017. március 24., péntek

Adóparadicsom Romániában

2017. március 23., csütörtök

Nagyhatalmi álmok a Székelyföldön

Romániában előzmény nélküli, hogy egy önkormányzat a turizmusnak szentel tematikus évet – hangzott el csütörtökön a 2017 – turizmus éve Háromszéken nyitókonferenciáján, Sepsiszentgyörgyön.

Nagyhatalmi álmok a Székelyföldön
Nagyhatalmi álmok a Székelyföldön
2017. március 23., csütörtök

Nagyhatalmi álmok a Székelyföldön