Minden érvényes, értékelhető erdélyi pályázatot támogat a magyar kormány

Minden érvényes, értékelhető erdélyi pályázatot támogat a magyar kormány

Magyar Levente és Kelemen Hunor egy korábbi sajtótájékoztatón

Fotó: Boda L. Gergely

A Maros-mezőségi gazdaságfejlesztési program keretében leadott valamennyi érvényes és értékelhető pályázatra támogatást nyújt a magyar kormány - jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Marosvásárhelyen, sajtótájékoztatón.

MTI

2017. november 21., 18:142017. november 21., 18:14

2017. november 21., 21:152017. november 21., 21:15

Maros megye mezőségi kisrégiójában fél évvel ezelőtt kísérleti jelleggel hirdették meg a magyar állam által finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési programot.

Magyar Levente elmondta: 526 mezőségi vállalkozó és gazdálkodó nyújtott be pályázatot, és a támogatási igényeknek - reményei szerint - mintegy 90 százalékát tudják támogatni.

Közölte: ahhoz, hogy minden érvényes és értékelhető pályázatra támogatást nyújthassanak, az eredetileg meghirdetett egymilliárd forintról körülbelül 1,5 milliárd forintra kell emelni a program támogatási keretét, de erre van lehetőség.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a pályázat eredményhirdetése decemberre várható, és a pályázók már 2018 első hónapjaiban hozzájuthatnak az igényelt támogatáshoz.

Ismertette, hogy elsősorban gazdák pályáztak mezőgazdasági gépek és tenyészállatok vásárlására, valamint a földterületek jogi helyzetének a tisztázására, telekkönyvezésre. A miniszterhelyettes úgy fogalmazott: a program romániai beindítása „nem volt könnyű szülés”, de abban reménykednek, hogy „ha a gyerek ezt a legnehezebb szakaszt túlélte, akkor meg fog maradni", sőt „az élni akarásáról tett tanúbizonyság alapján" úgy látszik, hogy „erős lesz, és hosszan fog élni”.

Magyar Levente elmondta: hosszú hónapok egyeztetése után a nyár végén sikerült megállapodniuk Románia kormányával a program alapvető feltételeiről, a programot eddig zavartalanul és jóhiszeműen tudták lebonyolítani.

Hozzátette, a román gazdaság is profitál a programból, hiszen az eszközöket, amelyeket a kedvezményezett gazdák meg fognak vásárolni, többnyire Románia állítja elő. „Amikor szépen látszanak majd ezek a számok, akkor végérvényes lesz az a pozitív román hozzáállás, hogy ez a program Romániának is jó, gyarapszik általa” - jelentette ki az államtitkár.

Magyar Levente bejelentette, hogy 2018-ban a programot kiterjesztik más területekre, egyidejűleg a támogatási összeghatár megemelését tervezik.

Ehhez azonban az kell, hogy az Orbán-kormány a jövő évi parlamenti választások után is folytassa a munkáját, jegyezte meg. Az államtitkár az MTI kérdésére elmondta: a román-magyar viszony őszi „hullámzása” a két ország kapcsolatrendszere egészére kihatott.

A sajtótájékoztatón Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke arról beszélt, hogy a magyar állam segítsége Maros megyének éppen abba a kisrégiójába érkezett, ahol a legnagyobb szükség van rá. Erdélyben a gazdaságfejlesztési programot a Pro Economica alapítvány bonyolítja le.

Nem kért ébresztő - A marosvásárhelyi iskolaügy ébresztő volt mindkét fél számára, és azt az üzenetet hordozta, hogy el kell kerülni az ehhez hasonló helyzeteket, hiszen a közép-európai térségben egyik ország sem tud elszigetelten fejlődni. Magyarország a térség egészének a felemelkedésében érdekelt, szögezte le Magyar Levente.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Még el sem kezdték építeni a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi utat, máris „úttorlaszba” ütköztek

Rögtön az elején akadályokba ütközik a Nagyvárad és Arad között tervezett gyorsforgalmi út építése: óvás miatt felfüggesztik az egyik szakasz megépítésére kiírt közbeszerzési eljárást.

Még el sem kezdték építeni a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi utat, máris „úttorlaszba” ütköztek
2024. április 09., kedd

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél

A romániai üzemanyagpiacot vezető Petrom kedden reggel ismét emelte a benzin és a gázolaj literenkénti árát – ez már a harmadik emelés ebben a hónapban.

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél
2024. április 08., hétfő

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól

Jövő hónaptól sokan árcsökkentést fognak tapasztalni, különösen a gáz esetében, de az elektromos energia esetében is – jelentette ki hétfőn Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól
2024. április 08., hétfő

„Csak azért fizetünk biztosítást, hogy közlekedhessünk”: nem bízik a biztosítókban és a felügyeletben a lakosság

A romániai lakosságnak csupán 16 százaléka gondolja úgy, hogy a biztosítótársaságok foglalkoznak a kártérítés kifizetésével, ha megtörténik a baj – derül ki a romániai fuvarozók szövetsége megbízásából készült közvélemény-kutatásból.

„Csak azért fizetünk biztosítást, hogy közlekedhessünk”: nem bízik a biztosítókban és a felügyeletben a lakosság
2024. április 08., hétfő

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése

Idén márciusban 22 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új gépjárművek száma Romániában 2023 harmadik hónapjához képest; az elektromos autók szegmensében ennél is nagyobb mértékű, 35,9 százalékos visszaesést jegyeztek.

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése
2024. április 07., vasárnap

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani

Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani
2024. április 07., vasárnap

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában

Az Európai Unió nem tiltja be a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokat vagy fűtési rendszereket – például fali gázkazánokat, bojlereket, fűtőberendezéseket stb. – szögezte le közleményében az Európai Bizottság.

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában
2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét