A laptopok beszerzését 500 lejjel támogatja a román állam
Fotó: Jakab Mónika
Nyolc perc alatt kimerült péntek délelőtt a háztartási gépek roncsprogramjának második szakaszára előirányzott keret, összesen 33 877 utalványt foglaltak le azok, akik résen voltak.
2021. december 03., 11:052021. december 03., 11:05
A környezetvédelmi minisztérium tájékoztatása szerint
A szaktárca ugyanakkor arról is beszámolt, hogy egyes felhasználók technikai gondokba ütköztek a „roham” miatt, és nem tudtak utalványt igényelni.
A működés percenként 75 000 felhasználóra garantált” – áll a közleményben, amely szerint a múlt héten nem voltak gondok.
Öt perc alatt elkapkodták a háztartási gépek roncsprogramjának első szakaszában kínált utalványokat. Ebben az etapban 14 millió lejes keret áll rendelkezésre. Összesen 35 000 utalványt osztottak ki, a legtöbbet hűtőszekrényre igényelték.
Mint ismeretes, pénteken 10 órakor rajtolt a háztartási gépek roncsprogramja téli kiadásának második szakasza, amelyben televíziók, laptopok és táblagépek vásárlását támogató utalványokat bocsátanak ki.
Az év eleji kiírásból megmaradt 34 millió lejes kerettel indítják el újra a háztartási gépek roncsprogramját.
A program téli kiadásának egy szakasza lesz még, amely december 10-étől 16-áig tart, és amely keretében klímaberendezések, ruhaszárító gépek és porszívók vásárlására lehet kiváltani vouchereket.
A háztartási gépek roncsprogramjának téli kiadására 34 millió lejt különítettek el.
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
szóljon hozzá!